Volt három top csapat, akik baromira a tudásuk alatt teljesítettek(következő körben mindegyik egyből ment is a levesbe), ellenben mi bőven erőn felül mentünk és a tudásbeli különbség át lett hidalva a csapat-egységgel, csapat-teljesítménnyel..
Persze ezzel nem akarom elvenni a csapat és Rossi érdemeit, hatalmas teljesítmény volt, le a kalappal előttük, de nem az a realitás, amit ott láttunk.
Nevekre nagyon messze vagyunk mi attól, hogy bármelyik top csapattal felvegyük a versenyt.
Az a baj, hogy egy ilyen EB. után, sokan már azt várták el, hogy akkor innentől verhetjük a nagyokat is és akkor egy ilyen józanító pofon után, meg nem értik, hogy ez most hogyan történt, holott ez csak a realitás..
Olvastam olyat is nemrég, hogy az Albánokat oda vissza kötelező vernünk, meg lenézően, hogy mikor lettek ezek nagy csapat, hogy nyerni akarnak ellenünk..

Aztán nehogy itt is pofára esés legyen, mert ha megnézitek az Albán keretet, semmivel sem rosszabb, mint a miénk, tele vannak Serie-A játékosokkal, a keretük értéke teljesen megegyezik a Magyar válogatott értékével.
Persze nyerhetünk, szurkolok is nagyon, hogy nyerjünk, de nagyjából velük vagyunk egy szinten, így nem lesz ez olyan sima, mint egy kötelező meccs, aztán persze ne legyen igazam.

Kit raknátok Szalai helyére?
Nálam inkább Sallói, mint Nikolic, előbbi eléggé elkapta a fonalat az Usában
Vagy Sallai be középre és akkor balosra Sallói.