
Készülhetek a negyedik BL döntőmre, pont úgy alakult, hogy egy hosszú hétvégén Keszthely mellett leszek egy baráti társasággal. (OFF: tényleg Péter -ha olvasod-, Karmacs onnan egy köpés,nem nézzük együtt a döntőt? Elhívjuk még Danit Pécsről, és megint együtt lesz a kezdő hármas. ;) )
Emlékszem az első döntőm (1998-as) után kaptam a 3. félidő fotósától, Chelseatól pár képet, amit volt szerencséje a helyszínen készíteni, ma este biztos a kékekért szorít, de rég nem találkoztam már vele sem...
De -ennyi nosztalgia után- visszatérve a meccsre az első gólig izgultam nagyon, szerencsére nem kellett sokáig várnom, utána kezdtem el érezni, hogy ennek meg kell már lennie, főleg, hogy gyorsan jött a második is. Ekkor már úgy voltam vele, hogy a világ lúzerei lennénk, ha kiengednénk a kezünkből a továbbjutást. Persze tartottam a BM legendás küzdeni tudásától, de valahogy nem éreztem bennük most a hitet, akarást, velünk ellentétben. Amikor berúgtuk a harmadikat, már csak azért izgultam, hogyne kapjunk gólt, azaz tisztán hozzuk le a meccset, ami meg is lett, és CR megkoronázta a végén a csapat teljesítményét a negyedikkel. (kinéz neki az újabb aranylabda, remélem a VB-n is sikeres lesz, legalább a négy közé jutnak)
A csapat védekezése fenomenális volt, végre csapatként funkcionált a Real, nem csak sok jó játékos együtteseként. Carlo nagyon tud valamit, még ha nem is ez az alapvető stílusa, amit megakart valósítani a Madriddal, de legalább tud alkalmazkodni az aktuális ellenfélhez, mióta vártuk már ezt egy edzőtől. Még azzal kell valamit kezdeni, hogy a felállt védelmekkel szemben hatékonyabbak legyünk, és ne tudjanak minket lekontrázni, bár alakul a csapat, alakul, a "hagyományos" 4-3-3-as taktikája DM-mel középen jó lehet a döntőben.
A Chelsea-t legyőzni nagyobb presztízsértékkel bírna a szememben, már csak Mourinho miatt is, és amiatt is jobban szeretném őket, hogy egy esetleges, nagyon nem kívánt és nem várt vereség esetén ne az AtMa röhögjön rajtunk. Ez sokkal jobban és tartósabban fájna, de most gondolni sem akarok ilyesmire.