CRonika írta:Matt009 írta: Másfél hete még fosunk, hogy ez a BM jobb, meg erősebb, meg nem sok esélyünk van meg hasonlók, erre jön egy meccs, ahol nekünk minden összejön a BM-nek meg semmi, és mindjárt elfelejtődik minden, ami addig történt
Az az érzésem, hogy definiálni kell azt, hogy milyen időszakra terjed az ki, hogy jobb egy csapat. Nyílván itt is mindenkinek más a véleménye (naptári év, szezon stb.), nálam egyértelműen szezonokról beszélünk.....
Nos: a KIEMELT részben miért fosott mindenki a bayerntől? Azért mert sokan azt gondoltuk, hogy Pep képes lesz a tavalyi csapat mentalitását átmenteni erre a szezonra is, illetve hogy a bajnokikon - mivel nyerték a bajnokságot- már csak félgőzzel hajtanak és a tétmeccsekre majd felpörögnek, mint tavaly. Ez volt az oka a fosásnak. Láttuk, hogy mintha nem lenne minden rendben ennél a Bayern-nél, de nem mertünk hinni menne, hogy tényleg gyengébbek mint tavaly.
Az meg, hogy a bayernnek semmi se jött össze nekünk meg minden, az ferdítés. Azon csapatnak jön össze minden, aki tesz is érte, aki nem tesz érte, annak nem jön össze semmi. (sorry a sablonszövegért, de ez igy vna) Egyszerű a képlet. Nem a tavaly Bayern volt az ellenfél, hanem az idei, ha ezt megérted, könnyebb lesz megértened az álláspontját mindenkinek

Sok mindent kell itt definiálni, de azt, hogy mi a jobb nem érdemes...sőt jobbat mondok, nem is lehet. Túl általános fogalom és nagyon szubjektív.
Pár dolgot viszont nem ártana azért. Matt, ha jól értem, javíts ki ha tévedek, azt mondja, hogy nem mi dominálunk, vagy ez a játékrendszer nem is alkalmas a dominanciára....
Nos a labdatartós foci (Barca-Bayern) proaktív, mert ha náluk van a labda, nyilván ott az alkalom, hogy kezdjenek vele valamit. A kontrafoci, vagy az a foci, amit mi játszottunk legutóbb (ami véleményem szerint nem fedi teljesen a klasszikus kontrafocit), reaktív. Reagálunk az ellenfél játékára, kihasználjuk a hibáikat és igyekszünk ebből gólt szerezni stb.... közhelyek.
Azt mondani, hogy a proaktív foci "jobb" valahol még önmagában védhető is lenne, de nem általánosítható. Semmiképp. Mert a proaktív-reaktív tengelyen kívül ott van még a hatékonyság, ami legalább olyan fontos sztem, abban meg kb. tényleg eléggé toppon vagyunk és voltunk az utóbbi években. Ha pedig nekem választani kéne, inkább a hatékonyság.
Dominancia.
Ez is egy olyan dolog, amit nem ártana definiálni, mielőtt vitatkozunk róla. Eddig azt mondtuk, hogy az a csapat dominál, akinek az akarata érvényesül a pályán. Nah a proaktív labdatartós Bayern mit akarhatott: Tartsuk a labdát, mozgassuk ki a védüiket, és indítgassunk a résekbe majd gurítsunk egy laza 5-öst aztán mehetnek haza ezek a kutyaládák.
Mit akartunk mi: Hát ha ezek itt tikitakázni akarnak, akkor nem rohangálunk utánuk, réseket nyitva, szépen visszaállunk olyan mélyre, ahol elég szűk a terület, hogy le tudjuk védekezni őket, a makik ránk jönnek (itt a kulcs, magunkra akartuk húzni őket, ezek meg jöttek, mert nem volt más választásuk...), majd az így megnyílt nagy területeken lehet gyorsan támadni.
Melyik csapat akarata érvényesült? Melyik volt az a csapat, amelyik azt csinálta, amit a másik akarta, hogy csináljon?
Mindkét kérdésre egyszerű a válasz. Nem a Bayern volt a domináns csapat, ha náluk volt többet a labda és az ezzel járó kezdeményezés lehetősége, (csak a lehetősége) akkor sem.
Proaktivitás, hatékonyság, dominancia. Ezek közül kettő nálunk volt a Bayern ellen, bőven elég volt, Mattnak hiányzik a proaktivitás, (Szerintem, sorry ha félreértelek) ami egy jó dolog, fontos dolog, lehet tőle valaki "jobb" de nem szükséges feltétele annak. És a reaktív foci sem feltétlenül alárendeltje a proaktívnak. Lehet attól még domináns vagy hatékonyabb a másik.
Csak pár gondolat a vitához, nehogy már vége legyen