Oldal: 1443 / 2147
Re: Premier League
Elküldve: 2015. december 22., kedd 18:50
Szerző: ikelemen5
Hungarokatalán írta:kelemen.istvan írta:Angliában senki nem érdemli meg, hogy bajnok legyen.

Leicester sem?

Szerintem nem. De lényegtelen, hogy megérdemelnék-e, mert 5-6 körül talán végeznek. Szerintem.
Jah, és Özil nem zseni.

Re: Premier League
Elküldve: 2015. december 22., kedd 18:43
Szerző: Kerlon
Gondolom az is Özil hibája, ha valaki kihagyja, miután helyzetbe hozta a német.
Re: Premier League
Elküldve: 2015. december 22., kedd 18:40
Szerző: Matt009
2 évig bujkált rendesen. Én csak a nagyobb Arsenal meccseket nézem, de kevés meccsen volt konstansan jó. A tegnapi meccsen aktívabb volt a szokásosnál, de ott is igazából a két gólpasszal tűnt ki. Annyi a különbség az idei és a korábbi szezonok között, hogy most van is valaki, aki belövi a helyzeteket. Giroud például megtáltosodott, Walcott és Ramsey is olyan formában játszanak, amilyenben a korábbi években nem, és maga a csapat is kicsit magabiztosabb lett. Talán Sanchez sérülése sem kifejezetten hátrány, mert Cambellel, Flaminivel és Ramseyvel a csapat elbírja Özil hangulatfüggő védekezését. Cech is jót tett nekik, van egy kapus akire számíthatnak.
Re: Premier League
Elküldve: 2015. december 22., kedd 18:39
Szerző: Kerlon
Realista24 írta:Kerlon írta:
Megteremtette a különbséget, mert képes rá, mert zseni. Mert bármikor képes rá főleg, ha jó napja van, mert zseni.
Az Arsenalt meg nagyon lenézitek, mintha egy másodvonalas angol csapatról beszélnétek.
Nem hiányoztak az ilyen kommentjeid. Túl sok az egy emberre jutó zsenizes. Szerintem.
Ha nem hát nem... Ez a véleményem róla, ha nem lenne zseni, akkor minden második bokorban előhúzna valaki egy félszezon alatt 15 gólpasszt meg nem akármilyen megoldásokat a semmiből. Nem tökéletes játékos, de páratlan dolgokra képes, amikre a többség nem és nem is lesz képes, mert nem tanulható dolgok, hanem ösztönből jönnek.
Re: Premier League
Elküldve: 2015. december 22., kedd 18:32
Szerző: KAG
lestat írta:Ez a bujkálásos story kicsit erős már nem azért.
Szoktatok itt folyamatosan Arsenal meccset nézni hogy ezt így megállapítsátok?
Mert nálunk tényleg bujkált ez igaz de most mégis csak 26 éves már...és nemhiszem h a semmire szopkodja az angol sajtó meg az egész Arsenal brigád mert ők is tudták tavaly meg elotte nagyon szidni.
Az hogy zseni vagy sem...hát az attol fugg ki mit tart annak...ha Cesc zseni mert faszák a zsugái vagy Xavi...akkor lehet ő is az...ráadásul ő ezerszer technikásabb mint pl a 2 említett.
Sajtóból nem indulnék ki. Ezért is kérdeztem, hogy van e valaki aki folyamatosan nézi, követi a Senal meccseket és van viszonyítási alapja azzal amit nálunk csinált.
Mert
már leírtam 2x, de leírom harmadjára is,hogy a statokat hozta nálunk is. Ezzel nem volt gond. Mégis mindenki tapsolt, amikor eladtuk.
Ronaldo is hozná a 40-45 gólos idényeket a PSG-be, de isten sem akarná hogy visszavegyük, ha elmegy.
Mekkora hypeot kapott csak azért, hogy minket fricskázzanak?!
Re: Premier League
Elküldve: 2015. december 22., kedd 18:29
Szerző: lestat
Ez a bujkálásos story kicsit erős már nem azért.
Szoktatok itt folyamatosan Arsenal meccset nézni hogy ezt így megállapítsátok?
Mert nálunk tényleg bujkált ez igaz de most mégis csak 26 éves már...és nemhiszem h a semmire szopkodja az angol sajtó meg az egész Arsenal brigád mert ők is tudták tavaly meg elotte nagyon szidni.
Az hogy zseni vagy sem...hát az attol fugg ki mit tart annak...ha Cesc zseni mert faszák a zsugái vagy Xavi...akkor lehet ő is az...ráadásul ő ezerszer technikásabb mint pl a 2 említett.
Re: Premier League
Elküldve: 2015. december 22., kedd 18:27
Szerző: Realista24
BBeno írta:ha ez miatt megkapja a zseni cimket..
alapjáraton is jár neki ez a cím mert olyan megoldásokat tud választani amire átlag nem is gondol és azokat meg is csinálja. egészen váratlan szituációkban húzza meg a legnagyobb zsugát. kivételesen jól lát a pályán.
Egy dologban zsenialisnak lenni vagy Zseninek lenni nem ugyanaz. Nalam.
Re: Premier League
Elküldve: 2015. december 22., kedd 18:21
Szerző: BBeno
ha ez miatt megkapja a zseni cimket..
alapjáraton is jár neki ez a cím mert olyan megoldásokat tud választani amire átlag nem is gondol és azokat meg is csinálja. egészen váratlan szituációkban húzza meg a legnagyobb zsugát. kivételesen jól lát a pályán.
Re: Premier League
Elküldve: 2015. december 22., kedd 18:18
Szerző: MesQueUnClub
Számomra a zsenit pl. egy Zizou vagy Ronaldinho testesítette meg, Özilben valóban átlagon felüli érzék van, és ezt idén jól kamatoztatja, mert van kinek adni a lasztikat, de ő egy az egyben nem lesz a csapat emblematikus figurája, alfája és omegája, amilyen pl. Cesc volt számukra amikor még ott játszott, vagy éppen Henry. De idén megsüvegelendő, már csak azért is, mert abban a f*shalmazban, amit Premier League-nek neveznek (idén), az ágyusok legalább próbálják játszani a football-t, és látszik rajtuk, hogy élvezik is.
Re: Premier League
Elküldve: 2015. december 22., kedd 18:00
Szerző: Realista24
Kerlon írta:miro írta:A 15 gp magaert beszel. Jo szezont fut nem ezzel van a baj,hanem azzal ha ez miatt megkapja a zseni cimket..
Tegnap egy szep megoldasa volt,a masodik gol elott a passz,amugy 60 perc lotyoges.
Egy Arsenalba o jo jatekos,de semmi extra,szerintem a helyere kerult ott.
Megteremtette a különbséget, mert képes rá, mert zseni. Mert bármikor képes rá főleg, ha jó napja van, mert zseni.
Az Arsenalt meg nagyon lenézitek, mintha egy másodvonalas angol csapatról beszélnétek.
Nem hiányoztak az ilyen kommentjeid. Túl sok az egy emberre jutó zsenizes. Szerintem.
Re: Premier League
Elküldve: 2015. december 22., kedd 17:49
Szerző: KAG
Szerintem meg itt páran becsülitek túl.
Lenne egy értelmes MU vagy CFC vszleg újra messze lennének a bajnokicímtől.
Idén lehet behúzzák ezt aláírom.
Én komolyan csak azt nemértem, hogy most sokan istenitik Özilt ugyan arra a teljesítményre amiért itt kertékkötőzték meg egylábasozták....

Re: Premier League
Elküldve: 2015. december 22., kedd 17:47
Szerző: miro
Kerlon írta:
Megteremtette a különbséget, mert képes rá, mert zseni. Mert bármikor képes rá főleg, ha jó napja van, mert zseni.
Az Arsenalt meg nagyon lenézitek, mintha egy másodvonalas angol csapatról beszélnétek.
Nalam a zseni a Ronaldinho vagy a Zidane,az "igazi" Ronaldo,Henry pl..
Re: Premier League
Elküldve: 2015. december 22., kedd 17:45
Szerző: Kerlon
miro írta:A 15 gp magaert beszel. Jo szezont fut nem ezzel van a baj,hanem azzal ha ez miatt megkapja a zseni cimket..
Tegnap egy szep megoldasa volt,a masodik gol elott a passz,amugy 60 perc lotyoges.
Egy Arsenalba o jo jatekos,de semmi extra,szerintem a helyere kerult ott.
Megteremtette a különbséget, mert képes rá, mert zseni. Mert bármikor képes rá főleg, ha jó napja van, mert zseni.
Az Arsenalt meg nagyon lenézitek, mintha egy másodvonalas angol csapatról beszélnétek.
Re: Premier League
Elküldve: 2015. december 22., kedd 17:41
Szerző: miro
A 15 gp magaert beszel. Jo szezont fut nem ezzel van a baj,hanem azzal ha ez miatt megkapja a zseni cimket..
Tegnap egy szep megoldasa volt,a masodik gol elott a passz,amugy 60 perc lotyoges.
Egy Arsenalba o jo jatekos,de semmi extra,szerintem a helyere kerult ott.
Re: Premier League
Elküldve: 2015. december 22., kedd 17:25
Szerző: KAG
lestat írta:http://utwenger.com/2015/12/22/ozil-sho ... -city-2-1/
Itt érvelnek.
15 gólpassz eddig Mesut neve mellett...ha bujkál ha nem..ezt gólra játszák és ő részt vesz bennük.
Barca ellen meg hát kitudja? Benne lehet hogy megfogják őket ha ugy játszanak mint a Bayern ellen mikor győztek.
Az úgy addig oké, hogy gólra játszák.
Csak épp Ronaldo is ezért van ütve évek óta, hogy mezőnyben nulla és Özil is ezért volt az első évén kívül végig ütve nálunk.
Szezononként kiosztott 20-25 gp-t rendre, de a villanásain kívül kb alig lehetett látni.
Egy csatárnál nálam ez beleféreget. Egy irányítónál már egyáltalán nem.
Re: Premier League
Elküldve: 2015. december 22., kedd 15:52
Szerző: CS0ki
Most jó esélye van az Arsenalnak a bajnoki címre, nem biztos, hogy Wengernek lesz még ilyen esélye. A Chelsea, MU szétesve, a CIty nem meggyőző, bár még összekaphatják magukat, de idén lehet a BL-re gyúrnak majd. Wengerék meg szépen ki is esnek bvalószínűleg a barca ellen, lehet ismét a bajnokságra koncentrálni. Általában jól is megy nekik tavasszal, csak addigra már úgy le vannak maradva, hogy nincs esélyük a bajnoki címre. Bár lehet, hogy most fordítva lesz.

Re: Premier League
Elküldve: 2015. december 22., kedd 15:27
Szerző: Anthony
Így van, idén Özil, és az Arsenal is sokkal jobb szezont fut, mint pölö tavaly. Egy évvel ezelőtt 27 pontjuk volt, most 36. Igaz akkor a Chelsea már 42 pontnál járt, mint az is, hogy az élcsapatok közül senki nem emelkedik ki, tavaly jók voltak a kékek, de mindenki más elmarad az elvárásoktól.
Ez nem kisebbíti Özil vagy az Arsenal erényeit. A BL-ben az ágyúsok sorsa már akkor meg volt pecsételve amikor a Bayern csoportjába kerültek, onnan csoda lett volna elsőként továbbjutni, és hát most is a Barcánál nehezebbet nem kaphattak.
Re: Premier League
Elküldve: 2015. december 22., kedd 15:15
Szerző: Realista24
Úgy csinálnak páran, mintha a gólpassz csak az azt kiosztón múlna. Ha az Arsenal támadóit teljesen semlegesítik, akkor Özil nem tud normális passzt adni, így lehet egy gólpassza sem lesz.
Én aztán nem szeretem védeni gülükét, de idén nem érdemli meg a savazást. A PL ilyen szintű lenézése meg igazi arroganciára vall, főleg a Real teljesítménye mellett.
Re: Premier League
Elküldve: 2015. december 22., kedd 15:11
Szerző: lestat
http://utwenger.com/2015/12/22/ozil-sho ... -city-2-1/
Itt érvelnek.
15 gólpassz eddig Mesut neve mellett...ha bujkál ha nem..ezt gólra játszák és ő részt vesz bennük.
Barca ellen meg hát kitudja? Benne lehet hogy megfogják őket ha ugy játszanak mint a Bayern ellen mikor győztek.
Re: Premier League
Elküldve: 2015. december 22., kedd 15:09
Szerző: Hungarokatalán
kelemen.istvan írta:Angliában senki nem érdemli meg, hogy bajnok legyen.

Leicester sem?
