Oldal: 1297 / 5146
Re: Kommentáld a híreket
Elküldve: 2021. szeptember 24., péntek 19:46
Szerző: wZoLee7
ANDS írta:
kiserik írta:
Carlo, ZZ, tavaly, idén összehasonlítások: azért ha visszaemlékszünk tavaly a fórum egy része folyamatosan azt skandálta, hogy a keret öregekből és Granada szintű játékosokból áll, örüljünk neki, hogy ZZ többet kihoz belőlük, mint amire képesek. Mikor elbúcsúzott, már temették az utódját. Mikor Carlo aláírt, borítékolták neki, hogy novemberben felállítják majd. Erre elég szép focival, rengeteg rúgott góllal (igaz sok kapottal is), vezetjük a bajnokságot, és hoztuk a BL ""legnehezebb"" csoportmeccsét. Az eredménycentrikus management ugyan ott van, de közben Carlonak nincs olyan hatalma, mint ZZ-nek. Arról már ne is beszéljünk, mikor olyat olvasunk, hogy a játék amúgy semmit nem változott, csak a szokásos új edző boost érezhető és majd jól elmúlik.
ZZ történelmet írt edzőként, de a fiatalításba/megújításba bele tört a bicskája. Tökéletes munkát végzett a sztárcsapatunkkal, de neki is voltak hibái.
Most Carlon a sor. Eddig állja a sarat. Ismerjük el az ő munkáját is.
Egyetértek. Nagyjából.
ZZ elkezdte a fiatalítást, Vini, Fede, Militao, Mendy, szóval épített be ő is új játékosokat.
Egyébként tavaly a csapat szerintem valóban erőn felül teljesített, főleg a bl- ben, azzal, hogy bejutott a legjobb négy közé.
Militao? Ha nem lett volna serult mindenki aki el es mozod meg mindig a padon ulne.
Re: Kommentáld a híreket
Elküldve: 2021. szeptember 24., péntek 18:53
Szerző: petiamadridista
Kerlon írta:
Jó, erre majd térjünk vissza májusban, mert Carlonak volt már szuper őszi menetelése hatalmas tavaszi pofára eséssel. Teljesen felesleges jelenleg ilyen összevetések belemenni főleg úgy, hogy az Inter és a Valencia ellen is könnyen beleszaladhattunk volna egy-egy kisebb pofonba. Üdítő, amit eddig láttunk és reméléjük, hogy nem fog ez megváltozni, de korai itt még ez a nagy mellény, hogy Carlo megoldotta.
Én ugyanezt gondolom.
De azért tegyük hozzá, hogy abban a 2014/15ös szezonban nagyon komoly riválisaink is akadtak, azért ha csak egy átlagos Barca az ellenfél, már a ligát megtartjuk. BL döntőről meg szerintem egy kapushibával csúsztunk le.
De azért alapvetően egyetértek.
Re: Kommentáld a híreket
Elküldve: 2021. szeptember 24., péntek 18:47
Szerző: Kerlon
Jó, erre majd térjünk vissza májusban, mert Carlonak volt már szuper őszi menetelése hatalmas tavaszi pofára eséssel. Teljesen felesleges jelenleg ilyen összevetések belemenni főleg úgy, hogy az Inter és a Valencia ellen is könnyen beleszaladhattunk volna egy-egy kisebb pofonba. Üdítő, amit eddig láttunk és reméléjük, hogy nem fog ez megváltozni, de korai itt még ez a nagy mellény, hogy Carlo megoldotta.
Re: Kommentáld a híreket
Elküldve: 2021. szeptember 24., péntek 14:57
Szerző: kiserik
Carlo, ZZ, tavaly, idén összehasonlítások: azért ha visszaemlékszünk tavaly a fórum egy része folyamatosan azt skandálta, hogy a keret öregekből és Granada szintű játékosokból áll, örüljünk neki, hogy ZZ többet kihoz belőlük, mint amire képesek. Mikor elbúcsúzott, már temették az utódját. Mikor Carlo aláírt, borítékolták neki, hogy novemberben felállítják majd. Erre elég szép focival, rengeteg rúgott góllal (igaz sok kapottal is), vezetjük a bajnokságot, és hoztuk a BL ""legnehezebb"" csoportmeccsét. Az eredménycentrikus management ugyan ott van, de közben Carlonak nincs olyan hatalma, mint ZZ-nek. Arról már ne is beszéljünk, mikor olyat olvasunk, hogy a játék amúgy semmit nem változott, csak a szokásos új edző boost érezhető és majd jól elmúlik.
ZZ történelmet írt edzőként, de a fiatalításba/megújításba bele tört a bicskája. Tökéletes munkát végzett a sztárcsapatunkkal, de neki is voltak hibái.
Most Carlon a sor. Eddig állja a sarat. Ismerjük el az ő munkáját is.
Re: Kommentáld a híreket
Elküldve: 2021. szeptember 24., péntek 10:16
Szerző: Faust
Haaland, Mbappe, egy fiatal kozep-es jobbhatved, es nyugdijba mehet, 10 evre meg is leszunk.
Re: Kommentáld a híreket
Elküldve: 2021. szeptember 24., péntek 9:46
Szerző: lestat
Az elmúlt évek alapjan nem ugy nézki hogy lassitani fog.
74 éves pedig.
Én csak Haalandot kérem tőle még és utána élvezheti a nyugdijjat.
Re: Kommentáld a híreket
Elküldve: 2021. szeptember 24., péntek 9:43
Szerző: Realista24
lestat írta:
ziro4vr írta:
Szelektív itt a memória egyeseknél.

Bőven volt ZZ ekézve Hakimi eladása miatt. Ahogy mostanában is van, inkább örülnétek a jó játéknak, big joke pár ember.
Lehetünk optimisták jelenleg, a keret fiatalodik, lassan kifut pár szar szerződés, pénz van, most lehet majd megalapozni a következő 5 évet, ez már részben el is kezdődött.
Nem szelektiv itt senkinek.
Olvasd vissza.
Aki meg ekezi Zizout meg osszehasonlitja a tavalyi evet nalam az a fura.
A pali 60 serulessel tartott minket harcban a vegeig.
En akkor leszek teljesen boldog ha Bale megy. De lassan Hazardtol is szabadulnek.
Bale itt van még?
Nagyon remélem, hogy Pérez még sokáig jó egészségnek és erőnek fog örvendeni, mert olyan források fognak a rendelkezésére állni, hogy újabb dinasztitát építhet.
Re: Kommentáld a híreket
Elküldve: 2021. szeptember 24., péntek 9:41
Szerző: lestat
ziro4vr írta:
Szelektív itt a memória egyeseknél.

Bőven volt ZZ ekézve Hakimi eladása miatt. Ahogy mostanában is van, inkább örülnétek a jó játéknak, big joke pár ember.
Lehetünk optimisták jelenleg, a keret fiatalodik, lassan kifut pár szar szerződés, pénz van, most lehet majd megalapozni a következő 5 évet, ez már részben el is kezdődött.
Nem szelektiv itt senkinek.
Olvasd vissza.
Aki meg ekezi Zizout meg osszehasonlitja a tavalyi evet nalam az a fura.
A pali 60 serulessel tartott minket harcban a vegeig.
En akkor leszek teljesen boldog ha Bale megy. De lassan Hazardtol is szabadulnek.
Re: Kommentáld a híreket
Elküldve: 2021. szeptember 24., péntek 9:28
Szerző: ziro4vr
Szelektív itt a memória egyeseknél.

Bőven volt ZZ ekézve Hakimi eladása miatt. Ahogy mostanában is van, inkább örülnétek a jó játéknak, big joke pár ember.
Lehetünk optimisták jelenleg, a keret fiatalodik, lassan kifut pár szar szerződés, pénz van, most lehet majd megalapozni a következő 5 évet, ez már részben el is kezdődött.
Re: Kommentáld a híreket
Elküldve: 2021. szeptember 24., péntek 9:21
Szerző: Csabi
Realista24 írta:
De-de, mert hogy ZZ nem bánik jól a fiatalokkal, ragaszkodik az oldschool arcokhoz, és ezért mennie kellett Hakiminek is.
Bytheway jó volt olvasni, és azt is, hogy egyszer talán visszatér.
majd ha lejár a szerződése, és akkor is óriási cirkuszkodás után (psg

)
Re: Kommentáld a híreket
Elküldve: 2021. szeptember 24., péntek 9:10
Szerző: wZoLee7
Azt kar tagadni, hogy ZZ es a keret menedzseles nagyon tavol allnak egymastol, de mar akkor a tobbseg irta, a csapat is kommunikalta, penz kellett es azokat adtuk el akikert jott ertelmes ajanlat.
Mbappe utan ot kergetjuk majd?

Re: Kommentáld a híreket
Elküldve: 2021. szeptember 24., péntek 9:02
Szerző: Realista24
De-de, mert hogy ZZ nem bánik jól a fiatalokkal, ragaszkodik az oldschool arcokhoz, és ezért mennie kellett Hakiminek is.
Bytheway jó volt olvasni, és azt is, hogy egyszer talán visszatér.
Re: Kommentáld a híreket
Elküldve: 2021. szeptember 24., péntek 8:48
Szerző: lestat
De nem is volt rola szo hogy szidta volna Zizout.
Par honapja meg maga mondta el hogy a penzert adtak el es maradni akart ezert esett neki rosszul hogy utana kapta a szart hogy nem akart kuzdeni stb...
De teny hogy erre honapokat kellett varni. Amugy semmi ifo nem volt miert megy el. Igy nyilvan jott a spekulacio.
Re: Kommentáld a híreket
Elküldve: 2021. szeptember 24., péntek 8:36
Szerző: kiserik
Realista24 írta:
| Achraf Hakimi (PSG): “To enjoy being a part of the Real Madrid squad for one year is a dream come true. Zidane gave me the chance to play under him, and that's why I will always be grateful to him. Any chance I get to talk to him, I do. He is like a father to me.”
“What am I supposed to say about Zidane? We all know how good he was as a footballer. As a coach, not many have been lucky enough to meet him. I am very grateful for the chance of playing and enjoying a year in Real Madrid's first team.”
Mocskos Zidane, hogy elzavarta Hakimit.
Nem ZZ zavarta el, hanem a klub adta el... Nem emlékszem, hogy ZZ-t bárki mocskolta volna a témában. Hakimi volt minden, csak rendes ember nem, mikor gazdasági okok miatt értékesítettük.
Re: Kommentáld a híreket
Elküldve: 2021. szeptember 24., péntek 7:58
Szerző: Realista24
| Achraf Hakimi (PSG): “To enjoy being a part of the Real Madrid squad for one year is a dream come true. Zidane gave me the chance to play under him, and that's why I will always be grateful to him. Any chance I get to talk to him, I do. He is like a father to me.”
“What am I supposed to say about Zidane? We all know how good he was as a footballer. As a coach, not many have been lucky enough to meet him. I am very grateful for the chance of playing and enjoying a year in Real Madrid's first team.”
Mocskos Zidane, hogy elzavarta Hakimit.
Re: Kommentáld a híreket
Elküldve: 2021. szeptember 21., kedd 17:42
Szerző: ___Samy___
Tavaly is ujitottak mar veluk egyszer, nem?
Re: Kommentáld a híreket
Elküldve: 2021. szeptember 21., kedd 16:39
Szerző: halamadrid
flori írta:
Delighted to announce that we have renewed our agreement with our official Health Medical Services Provider Sanitas for three more seasons. Nearly 20 seasons working together!
Milyen anyaguk lehet Perezről?
Ez kellett

Re: Kommentáld a híreket
Elküldve: 2021. szeptember 21., kedd 15:35
Szerző: flori
Delighted to announce that we have renewed our agreement with our official Health Medical Services Provider Sanitas for three more seasons. Nearly 20 seasons working together!
Milyen anyaguk lehet Perezről?

Re: Kommentáld a híreket
Elküldve: 2021. szeptember 21., kedd 12:44
Szerző: hehetheoriginal
Dunfriest vitte az Inter nyaron aproert.
robertocarlos is 1 evet volt csak ott, nameg tartoznak nekunk a hakimi biznicbol meg (de csak mert en ezt flesselgetem, egyaltalan nem biztos

), ugyhogy nyaron lehet jonni.
Na meg fifában is jò szokott lenni..
ez a lényeg keci

Re: Kommentáld a híreket
Elküldve: 2021. szeptember 21., kedd 12:40
Szerző: reeed_ati
Mbabu wolfsburg?
Lipcse ellen láttam, elèg jòl tolta, drága sem lenne, tapasztalt, cserènek jobb, mint Lucas.
Na meg fifában is jò szokott lenni..
