Oldal: 1175 / 2197

Re: OFF

Elküldve: 2018. december 20., csütörtök 20:46
Szerző: csababarca
Te ezt a kettőt emeled ki, ott van viszont sok többi, ahol van hogy még többsége sem lenne az ellenzékkel szemben, kétharmada meg csomó esetben nem.

engem egy olyan érdekelne, hogy 2010 előtti Mo-i választásokon milyen arányokkal lenne jelen a parlamentben a fidesz.
tehát a saját módosításuk előtt, a kerületek okos kutatás utáni átrajzolása előtt, stb.

az én szubjektív nézőpontom szerint egyik választási rendszer sem jó, ahol a tényleges szavazatokhoz képest ekkora torzulás van a parlamenti arányokban.

Re: OFF

Elküldve: 2018. december 20., csütörtök 20:18
Szerző: kierkegaard
Hulyek hat. Az mnb, manyup, orosz hitel, mediaholding, kulonbirosag utan is gyurcsany, soros, a szocik meg az elmult8ev a valasz.
Nem lehet erre mast mondani csak azt hogy hulyek. Minden valamire valo orszag mar langokban allna ezekutan.

a nyugati fiatalok hozzánk képest kibaszott sokat tanulnak és foglalkoznak civil szolgálattal, általában külön állami hivatal foglalkozik az állampolgárok ismereteinek fejlesztésével, mint pl a német. sőt, több skandi vagy benelux országban minden osztály ír egy törvényjavaslatot valamiről és benyújta a parlamentnek megvizsgálásra. nem keveset el is fogadott már a parlament. és most általános iskolásokról van szó, nem 30-40 éves felnőtt középosztálybeli férfiakról.

Érdekességképp.. egy német 16 éves se kérdezné meg tőled, hogy "na de mégis kire". ő tudja, hogy az ország irányítása nem valami rakétatudomány. gyurcsányok és orbánok képesek rá könyörgöm :) viszont a német gyerek tud valami mást is. tudja mi az a demokrácia és mik a fékek és ellensúlyok egy demokratikus jogállamban, hogy biztosak lehessenek abban, hogy ne rombolhasson még egy korrupt gc se, ha hatalomra kerülne. mondhatjuk, hogy hehe. ők a hibáikból tanultak, de mi még azokból se tanultunk.

Re: OFF

Elküldve: 2018. december 20., csütörtök 20:00
Szerző: füst
Faust írta:Ha az mogottes teljesitmenynek itelheto, hogy egyreszt olyan valasztasi rendszert alakitanak ki , ami 50% koruli eredmennyel mar 2/3-ot biztosit
Angoloknál ugyanez az eredmény 85%-ot érne, franciáknál 72%-t.
https://tenyek.sk/2018/04/11/hogy-szere ... szereivel/
A választási rendszer lehetne jobb is, rosszabb is, szerintem azzal éppenséggel nincs nagy gond.
A kampány elég mocskos volt, abban egyet értünk.
Az meg hogy szerintetek többségében hülyék a magyar emberek, nem tudok mit kezdeni, szívetek joga ezt érezni, én nem csatlakozok. :)

Re: OFF

Elküldve: 2018. december 20., csütörtök 19:16
Szerző: Kerlon
Faust írta:Ha az mogottes teljesitmenynek itelheto, hogy egyreszt olyan valasztasi rendszert alakitanak ki , ami 50% koruli eredmennyel mar 2/3-ot biztosit, vagy hogy mestersegesen balfasz ellenzeket “tartanak fenn”(ami persze nem csak az o szegenysegi bizonyitvanyuk), a politikai eletben tartjak Gyurcsanyt a sokat mantrazott elszamoltatas jegyeben (amig Fleto politizal, a Fidesz hatalmon marad kb), es ha van egy erosebb karakter aki veszelyt jelent,azt adofizetok milliardjaibol a sajtoban buzizzak, muzulmanozzak, szarozzak, hazugsagokat irnak rola (amiket megnyert perek igazolnak, de a valasztas utan ez mar ugye kit erdekel), es ezt a sok lebutitott gyokkettes szavazo beveszi es sikitva rohan Viktorra szavazni, akkor igen, valamit tenyleg jol csinalnak ami hatalmon tartja oket. :lol:
Botrány, de azért mintha most egyre többen kapták volna fel a fejüket.

Re: OFF

Elküldve: 2018. december 20., csütörtök 17:54
Szerző: kiserik
Faust írta:Ha az mogottes teljesitmenynek itelheto, hogy egyreszt olyan valasztasi rendszert alakitanak ki , ami 50% koruli eredmennyel mar 2/3-ot biztosit, vagy hogy mestersegesen balfasz ellenzeket “tartanak fenn”(ami persze nem csak az o szegenysegi bizonyitvanyuk), a politikai eletben tartjak Gyurcsanyt a sokat mantrazott elszamoltatas jegyeben (amig Fleto politizal, a Fidesz hatalmon marad kb), es ha van egy erosebb karakter aki veszelyt jelent,azt adofizetok milliardjaibol a sajtoban buzizzak, muzulmanozzak, szarozzak, hazugsagokat irnak rola (amiket megnyert perek igazolnak, de a valasztas utan ez mar ugye kit erdekel), es ezt a sok lebutitott gyokkettes szavazo beveszi es sikitva rohan Viktorra szavazni, akkor igen, valamit tenyleg jol csinalnak ami hatalmon tartja oket. :lol:
Emellé jött még 1 millió ""új magyar"", mint biztos szavazóbázis.

Re: OFF

Elküldve: 2018. december 20., csütörtök 17:06
Szerző: Faust
Ha az mogottes teljesitmenynek itelheto, hogy egyreszt olyan valasztasi rendszert alakitanak ki , ami 50% koruli eredmennyel mar 2/3-ot biztosit, vagy hogy mestersegesen balfasz ellenzeket “tartanak fenn”(ami persze nem csak az o szegenysegi bizonyitvanyuk), a politikai eletben tartjak Gyurcsanyt a sokat mantrazott elszamoltatas jegyeben (amig Fleto politizal, a Fidesz hatalmon marad kb), es ha van egy erosebb karakter aki veszelyt jelent,azt adofizetok milliardjaibol a sajtoban buzizzak, muzulmanozzak, szarozzak, hazugsagokat irnak rola (amiket megnyert perek igazolnak, de a valasztas utan ez mar ugye kit erdekel), es ezt a sok lebutitott gyokkettes szavazo beveszi es sikitva rohan Viktorra szavazni, akkor igen, valamit tenyleg jol csinalnak ami hatalmon tartja oket. :lol:

Re: OFF

Elküldve: 2018. december 20., csütörtök 16:18
Szerző: Sierra
füst írta:Viszont ha csak ennyit tenne a fityesz, akkor nem lenne hatalmon 12 éve. Szerintem mást is hozzáadnak, amitől működik a dolog. Valami mögöttes teljesítményt. :)
persze. túl sok a buta magyarországon.

Re: OFF

Elküldve: 2018. december 20., csütörtök 12:44
Szerző: csababarca
ez nekem totál semleges hír, inkább erre költsenek, mint egy 20. stadionra, ami semmire nem jó.
ezek legalább valamire jók, max megnézni őket, remélem használni nem kell majd őket.

pedig ellenzéki vagyok, meg véreslibsi, de emiatt nem tudok puffogni.

Re: OFF

Elküldve: 2018. december 20., csütörtök 12:07
Szerző: istimester
BBeno írta:hurrá. óriási szükség volt erre is.
Ritkán, de igazad van. Valóban óriási szükség volt rá.
Még 1-2 tucattal több is elfért volna.
Egyébként 44 +12.
44 a zsír új Leo 2A7+ cicus és 12 használt Leó A4.
24 önjáró löveg.
Carl Gustaf M4 is jön elvileg, bár az még nem official.
Vontatott lövegekről is pletykálnak.

Re: OFF

Elküldve: 2018. december 20., csütörtök 12:04
Szerző: füst
BBeno írta:
Más: menő lesz a 44 új tankunk, nekem szívügyem a haditechnika, azok a leo 2-esek gyönyörűségesek lesznek, és végre a honvédség is kap egy kis szeretetet. :mrgreen:
hurrá. óriási szükség volt erre is.
Nincs sok értelme erről vitázni, mivel kötelezettsége van minden NATO tagállamnak hogy a költségvetés 2%-át harcászatra költse. Valamit virítani kellett ehhez.

Próbálok pozitívan hozzáállni, mocsokjól fognak kinézni az elaggott T-72-esek mellett. :D

Re: OFF

Elküldve: 2018. december 20., csütörtök 11:25
Szerző: BBeno
Más: menő lesz a 44 új tankunk, nekem szívügyem a haditechnika, azok a leo 2-esek gyönyörűségesek lesznek, és végre a honvédség is kap egy kis szeretetet. :mrgreen:
hurrá. óriási szükség volt erre is.

Re: OFF

Elküldve: 2018. december 20., csütörtök 10:25
Szerző: füst
h.csabi írta:
füst írta:De ezt a felháborodott érzetet nehéz fenntartani, hónapokon éveken keresztül nem is lehet, megunja a tömeg.
Dehogynem, csak kell néhány TV, nyomtatott sajtó, online hírportálok, facebook bérhad, plakátkampányok, párszáz milliárd adófizetői forint, amit pártpolitikai célokra elnyomhatsz társadalmicélú hirdetés gúnynéven és egy ellenségkép-vízió. Irónikus, nem? :)
Nyilván a kormány is elég széles repertoárból dolgozik, gond nélkül alkalmaz mocskos dolgokat, nem féltem őket.
Viszont ha csak ennyit tenne a fityesz, akkor nem lenne hatalmon 12 éve. Szerintem mást is hozzáadnak, amitől működik a dolog. Valami mögöttes teljesítményt. :)

Más: menő lesz a 44 új tankunk, nekem szívügyem a haditechnika, azok a leo 2-esek gyönyörűségesek lesznek, és végre a honvédség is kap egy kis szeretetet. :mrgreen:

Re: OFF

Elküldve: 2018. december 20., csütörtök 10:13
Szerző: h.csabi
füst írta:De ezt a felháborodott érzetet nehéz fenntartani, hónapokon éveken keresztül nem is lehet, megunja a tömeg.
Dehogynem, csak kell néhány TV, nyomtatott sajtó, online hírportálok, facebook bérhad, plakátkampányok, párszáz milliárd adófizetői forint, amit pártpolitikai célokra elnyomhatsz társadalmicélú hirdetés gúnynéven és egy ellenségkép-vízió. Irónikus, nem? :)

Re: OFF

Elküldve: 2018. december 20., csütörtök 9:53
Szerző: füst
Szerintem nem jó taktika a botránypolitizálás.
Rövid távon hatásos, nemrég olvastam hogy csökkent a fidesz népszerűsége a biztos szavazók körében pár %-ot. Az emberek felkapják rá a fejüket, sokakból vált ki hirtelen indulatot, szimpátiát.
De ezt a felháborodott érzetet nehéz fenntartani, hónapokon éveken keresztül nem is lehet, megunja a tömeg.
Az embereknek fontos a biztonságérzet, ehhez nyugodt, higgadt, kiszámítható magatartás kell. Hosszú távon ez a nyerő.
Szóval ez az ellenzéki magatartás akkor lenne kifizetődő ha április lenne és egy hónap múlva választások lennének. Így viszont szerintem korai, rossz az időzítés, le fog csillapodni pár héten belül a hangulat. És némelyik esetben szerintem rontja is majd egyes képviselők hitelességét az elmúlt 1-2 hét, mert semmit nem értek el.
Ezért ezt a hírtv-s szereplést is így látom. Most elnyerhet egy kis szimpátiát ezzel,de nem fogja tudni kihasználni a jobbik, mert a végén azt fogják látni az emberek, hogy már megint nem történt semmi, mire eljön a szavazás, már el is felejtették az egészet. Szerintem.

Re: OFF

Elküldve: 2018. december 20., csütörtök 9:32
Szerző: RealVazquez
Kerlon írta::shifty:

FUUUUUUUJ :banplz: :banplz: :banplz: :vivo:

MENJUNK TUNTETNI

:lol: :lol: :lol: :lol: :lol: :lol: :lol:

Ui: nezd at a szerzodest, nehogy sokat tuloraztassanak Realistaek. :lol:

Re: OFF

Elküldve: 2018. december 20., csütörtök 9:12
Szerző: Kerlon
Santi írta:
Kerlon írta:Neked minden hozzászólásod instant warn-nal jár. Szóval jól használd ki őket. :mrgreen:
Remynek visszamenőleg is járna. 16741 warn :mrgreen:
OK :mrgreen:
V. Mester 77 írta:
Kerlon írta::shifty:

Áldom a napot, amikor beláttam, h tévedtem, egy ellened folytatott vitaban, így talan most nem minuszról indulok
Én ilyenre nem emlékszem. :D
Babinho írta:https://index.hu/belfold/2018/12/19/par ... re_kozott/

Ehhez mit szóltok?

Kerlon mongyá le
Pont most? :lol:
sebydani írta:Én ennek nem dőlök be, ez csak valami trükk lesz :hmmm: :mrgreen:
Van egy régi mondás: jobb félni, mint megijedni. B-)

Re: OFF

Elküldve: 2018. december 20., csütörtök 9:11
Szerző: sebydani
Én ennek nem dőlök be, ez csak valami trükk lesz :hmmm: :mrgreen:

Re: OFF

Elküldve: 2018. december 20., csütörtök 9:08
Szerző: ziro4vr
Remy írta:
ziro4vr írta:Kerlon kap én meg nem, na ez a soros maffia. :mrgreen: :lol:
Inaktív lettél, mentél is a kispadra. Kerlon meg nyomott egy Lucas Vázquez-t és a kezdőben találta magát. :mrgreen:
Kivételesen igazad van, képességekben hasonló a kettő. :mrgreen:

Kicsit lesérültem, toltam egy geretbélt, de visszatértem, kérem a jussom. :lol:

Re: OFF

Elküldve: 2018. december 20., csütörtök 9:06
Szerző: Remy
ziro4vr írta:Kerlon kap én meg nem, na ez a soros maffia. :mrgreen: :lol:
Inaktív lettél, mentél is a kispadra. Kerlon meg nyomott egy Lucas Vázquez-t és a kezdőben találta magát. :mrgreen:

Re: OFF

Elküldve: 2018. december 20., csütörtök 9:02
Szerző: Babinho
https://index.hu/belfold/2018/12/19/par ... re_kozott/

Ehhez mit szóltok?

Kerlon mongyá le