BBeno írta:az angolok létszáma meg pont azért ilyen kevés mert rá kell nézni a válogatottra és mindenre választ kapsz.
Az angol válogatott soha az utóbbi 60 évben soha nem volt kiemelkedő. Nyertek hazai pályán bírói segítséggel egy vb döntőn, de azon kívül nem tettek le semmit. 70-es, 80-as években ráadásul több világeseményről hiányoztak. Mára az is nagy szó, hogy rendszeresen simán kijutnak a világeseményekre (2008-at kivéve).
A légiósok teszik egyáltalán nézhetővé a bajnokságot.
Szerintem annak köszönhető a Premier League visszaesése, hogy kifutottak egy Mourinho által felépített Chelseanek a játékosai, ahogy a Unitednél is és még Ferguson is lelépett, Arsenal Wengerrel nem tud megújulni és a játékosállományuk is leromlott 2006-hoz képest, a Liverpool rendszeresen vásárol kaki játékosokat, a Citynek gyenge edzői voltak, és a 2010 környékén vásárolt játékosok most öregedtek ki.
Kis hullámvölgy, amit szerencsére a spanyolok kihasználtak és most gazdaságilag is próbálnak felzárkózni az angolokhoz. Szerintem két-három éven belül visszatér több angol csapat is a legjobb 4 közé a BL-ben. Chelsea most lépéselőnyben van Contéval a többi angol csapathoz képest. Jövőre akár már ott is lehetnek. A Unitednek kell még 2 év, amit nem is biztos, hogy Joséval fognak elérni. Arsenalnál ha most jön új edző, akkor elindulhat valami, de az hosszabb folyamat lesz szerintem. Liverpoolnak elég gyenge a játékosállománya, és rendszeresen középszerű játékosokat vesznek vagy tudnak venni, ezért szerintem a közeljövőben ők nem lesznek tényezők Európában. Citynek meg folyamatosan frissül a játékoskerete, és egy két jó igazolással középre meg hátra ők is tényezők lehetnek 2 éven belül.
Én bizakodó vagyok, hogy a közeljövőben több csapat is esélyes lesz a BL-ben. Jelenleg van jó szándékkal 5, ami lehet Simeone távozásával 4-re redukálódik (esetleg a Juve elöregedésével ők is kieshetnek egy időre az esélyesek közül), de a milánói csapatok ha jól igazolgatnak a kínai lóvéból, akkor pár év múlva talán visszatérnek, Németországban is kinőhet a München mellett a Dortmund, ha meg tudják a kulcsjátékosokat végre tartani, és talán a Lipcse, ha folyamatosan nyomják bele a pénzt.
5 év múlva Real, Barca, United, City, Chelsea, Bayern, Milan, Juve, Arsenal, PSG (Dormund, Atletico) esélyeseket akarok a BL-ben. Jó eséllyel ez meg is valósulhat és minden eddiginél komolyabb presztízzsel járhat a trófea.
Elnézést az elkalandozásért.
