+1000, kijött tegnap az, amiért a németeket komoly esélyesnek tartottak. Amúgy elöl továbbra sem meggyőzőek ők se, igazából csak kontrából éltek tegnap is. Az a durva, hogy a fejes gól után akár le is fújhatták volna a meccset, mert mezőnyben elnyomta egymást a két csapat.Csabi írta:hatalmas különbség, amit az emberek nem akarnak feldolgozni. meg azt se, hogy CR kb. ennyi idősen már BL győztes, Aranylabdás volt, negyvenakárhány gólokat vert a unitedben. hol van ehhez neymar?Pedig tenyleg van koztuk parhuzam. Mindketten fiatalon lettek nagy sztarok, mindkettojukkel egy kicsit elszaladt a lo, ebbol kovetkeztek a folyamatos szimulalasok is. A kulonbseg annyi, hogy Ronaldo mar az ut vege fele kozeledik, a tehetsegebol kihozta a maximumot, raadasul emberileg is jo iranyba fejlodott. Neymarnak pedig meg most kovetkezik az ut java.
tegnap megkapta keményen, és továbbra is ez lesz. lesznek majd védők akik megunják őt és odataposnak kegyetlenül.
a németek ellen meg silva és neymar nélkül lefőtt a kávé a braziloknak. egy átlagos keret, amiből ez a kettő emelkedik ki meg marcelo. a franciáknak tegnap sokkal erősebb középpályájuk volt, mint a braziloknak van, a németek mégis úgy dominálták őket, hogy öröm volt nézni.
amúgy visszatérve a francia-némethez. tegnap sokan írták itt, hogy a németek semmit nem csináltak. ehhez meg annyit barátaim, hogy igaz, semmit, csak épp annyit, hogy úgy fojtották el a benzemáékat, hogy 90 perc alatt egy ujjamon meg tudom számolni hány ziccert tudtak kidolgozni. a németeknek meg azért voltak, elég csak sürle helyzeteire gondolni.

VB - 2014
Re: VB - 2014
"A futball alapvetően egy észjáték lenne, egy nagy sebességű, valós idejű stratégiai játék, amiben nem mindig neked kell adnod a gólpasszt, nem mindig neked kell lőnöd a gólt, de nem is mindig neked kell megszerezned a labdát."
K
K
- Mike
- Hozzászólások: 3024
- Csatlakozott: 2013. április 17., szerda 11:41
- Kedvenc játékosaid: Guti, Özil, Ronaldo, Zidane, Varane
- Kedvenc csapatod: Real Madrid, Colts
Re: VB - 2014
vannak későn érő játékosokCsabi írta:CR kb. ennyi idősen már BL győztes, Aranylabdás volt, negyvenakárhány gólokat vert a unitedben. hol van ehhez neymar?
lásd Xavi

na, valaki látta a meccsetCsabi írta:csak épp annyit, hogy úgy fojtották el a benzemáékat, hogy 90 perc alatt egy ujjamon meg tudom számolni hány ziccert tudtak kidolgozni
"Mesut Ozil is my successor. I have never seen such quality in a player. " -Zidane
-
- Hozzászólások: 6170
- Csatlakozott: 2013. április 21., vasárnap 14:35
- Kedvenc játékosaid: Zidane,Benzema,Modric,Kroos
- Kedvenc csapatod: Real Madrid
- Tartózkodási hely: Nádudvar
Re: VB - 2014
Ezt láttam én is. Szép gesztuspalesz77 írta:Nem tudom volt-e már, de visszaolvasva nem találtam:
David Luiz és Alves vigasztalták a meccs után Hámeszt. Ettől - is - szép a foci..

- Csabi
- Hozzászólások: 10111
- Csatlakozott: 2013. április 13., szombat 12:50
- Kedvenc játékosaid: Figo, Cristiano Ronaldo, Modric
- Kedvenc csapatod: Real Madrid
- Tartózkodási hely: Felvidék
- Kapcsolat:
Re: VB - 2014
hatalmas különbség, amit az emberek nem akarnak feldolgozni. meg azt se, hogy CR kb. ennyi idősen már BL győztes, Aranylabdás volt, negyvenakárhány gólokat vert a unitedben. hol van ehhez neymar?Pedig tenyleg van koztuk parhuzam. Mindketten fiatalon lettek nagy sztarok, mindkettojukkel egy kicsit elszaladt a lo, ebbol kovetkeztek a folyamatos szimulalasok is. A kulonbseg annyi, hogy Ronaldo mar az ut vege fele kozeledik, a tehetsegebol kihozta a maximumot, raadasul emberileg is jo iranyba fejlodott. Neymarnak pedig meg most kovetkezik az ut java.
tegnap megkapta keményen, és továbbra is ez lesz. lesznek majd védők akik megunják őt és odataposnak kegyetlenül.
a németek ellen meg silva és neymar nélkül lefőtt a kávé a braziloknak. egy átlagos keret, amiből ez a kettő emelkedik ki meg marcelo. a franciáknak tegnap sokkal erősebb középpályájuk volt, mint a braziloknak van, a németek mégis úgy dominálták őket, hogy öröm volt nézni.
amúgy visszatérve a francia-némethez. tegnap sokan írták itt, hogy a németek semmit nem csináltak. ehhez meg annyit barátaim, hogy igaz, semmit, csak épp annyit, hogy úgy fojtották el a benzemáékat, hogy 90 perc alatt egy ujjamon meg tudom számolni hány ziccert tudtak kidolgozni. a németeknek meg azért voltak, elég csak sürle helyzeteire gondolni.
Re: VB - 2014
Reagálva erre a fetrengős,színészkedős témára, nos a véleményem az hogy a mai fociban már a legtöbb játékos nem kockáztat sok mindent, főleg nem a saját egészségét, ezért könnyebb megoldás számukra inkább elterülni a földön mint tovább küzdeni.
Hogy ez legtöbbünknek (engem is beleértve) nem tetszik az tény, de nemigazán tudunk vele mit csinálni.
Viszont hogy sokan Neymar-t emelitek ki mint fő színészt, egyfelől ezt megértem mert valóban sokat van a földön, viszont az ő szemszögéből még inkább érthető hogy 60 kilóval meg 170 centivel nem is nagyon tud mit kezdeni a nála fajsúlyosabb emberekkel, sérülést meg nyilván nem szeretne.
Ami azonban nálam a legfertelmesebb az pl. Busquets barátunk előadásai, aki 190 centi feletti és nem is pehelysúlyú. (szerintem nem túl hiteles hogy egy ekkora ember dobálja magát, de a kisebbeknél még fogható a fizikumra)

- Hozzászólások: 2551
- Csatlakozott: 2014. június 24., kedd 11:31
- Kedvenc játékosaid: Xavi, Iniesta, Verratti, Dahoud
- Kedvenc csapatod: Barcelona
Re: VB - 2014
Nem tudom volt-e már, de visszaolvasva nem találtam:
David Luiz és Alves vigasztalták a meccs után Hámeszt. Ettől - is - szép a foci..
David Luiz és Alves vigasztalták a meccs után Hámeszt. Ettől - is - szép a foci..

-
- Hozzászólások: 9085
- Csatlakozott: 2013. április 21., vasárnap 20:45
- Kedvenc játékosaid: Sergio
- Kedvenc csapatod: Még is KI lehetne? Hagyjuk már a divatokat. A legnagyobb: REAL MADRID.
Re: VB - 2014
ott még férfiak játszottak.....ma màr sok lett a buz@ráns.
Ha a fogalmatlan osztja az észt akkor nagy a baj.....úgyhogy nagy a baj.
- ziro4vr
- Hozzászólások: 25362
- Csatlakozott: 2013. május 26., vasárnap 20:46
- Kedvenc játékosaid: Zidane, Ronaldo
- Kedvenc csapatod: Real Madrid
Re: VB - 2014
Engem meglepne ha scolari nem ramirest tolna be neymar helyere, hulk-oscar-ramires lesz ebbol..willian meg padkoptato marad.
De amig a masik oldalon meg ozil a kolonc, addig kiegyenlitett a parharc
De amig a masik oldalon meg ozil a kolonc, addig kiegyenlitett a parharc
Nem illik.
- Bencze
- Hozzászólások: 1943
- Csatlakozott: 2014. június 5., csütörtök 12:32
- Kedvenc játékosaid: Benzema, Valverde
- Kedvenc csapatod: Tippelj :)
Re: VB - 2014
A harmas szamu jatekos labat urszemetnek nyilvanitottak mar, vagy meg nem allt foldkoruli palyara?nmate írta:
Ez a jó link na.

-
- Hozzászólások: 9085
- Csatlakozott: 2013. április 21., vasárnap 20:45
- Kedvenc játékosaid: Sergio
- Kedvenc csapatod: Még is KI lehetne? Hagyjuk már a divatokat. A legnagyobb: REAL MADRID.
Re: VB - 2014
meg fordítva is igaz. és dantét nem annyira nehéz hibára kényszerítenihehe írta:dante.
bájernes barátait ismeri mint a tenyerét, sima ügy.
Ha a fogalmatlan osztja az észt akkor nagy a baj.....úgyhogy nagy a baj.
- hehe
- Hozzászólások: 7035
- Csatlakozott: 2013. április 14., vasárnap 21:50
- Kedvenc játékosaid: el fenomeno.
- Kedvenc csapatod: a 6X-os vb.
- Tartózkodási hely: nuthouse.
Re: VB - 2014
így talán jobban elfogadja mindenki ha kiesnek, mert 2 alapember nem lesz.Toti írta:ezt senkinek sem írom, csak hangosan gondolkodok.
bele sem merek gondolni, h mi lesz itt, ha esetleg az elődöntőben kiesnek a brazilok.
na, de mi lesz brazíliában..
de mint mondottam, a játék végre klikkelt, neymar jó teljesítménye nélkül is domináltuk az első félidőt, csak be kéne lőni ugye a temérdek helyzetet. nem engedhetik meg, hogy akárki kiesése miatt odahaza ne tegyenek meg továbbra is mindent.
ha a játékosállomány minőségét nézem, akkor kb egál a németekkel, ezen a meccsen tényleg bármi lehet. remélhetőleg nem bernard kezd majd, hanem willian.
(monnyuk tegnap csodálkozva láttam, hogy a gyenge francia válogatott többször könnyedén meg tudta bontani a német védelmet, nem hittem volna ezt. szóval ebből kiindulva bőven lesz esély)

Re: VB - 2014
Ez nyilvánvaló, nem erre a részére gondoltam.h3x0r írta:Pedig tenyleg van koztuk parhuzam. Mindketten fiatalon lettek nagy sztarok, mindkettojukkel egy kicsit elszaladt a lo, ebbol kovetkeztek a folyamatos szimulalasok is. A kulonbseg annyi, hogy Ronaldo mar az ut vege fele kozeledik, a tehetsegebol kihozta a maximumot, raadasul emberileg is jo iranyba fejlodott. Neymarnak pedig meg most kovetkezik az ut java.tucsoki írta:Ez a CR-Neymar párhuzam vonás nagyon erőltetett, lesarkított, nem épp a legjobb példa arra hogy alátámaszd az igazad.
A helyzet az, hogy nalunk ezeket a dolgait szinte biztos hogy kinotte volna, a barcaban viszont ez a sunyisag teljesen elfogadott. (hosszu tema, ezerszer ki lett targyalva)
Re: VB - 2014
ezt senkinek sem írom, csak hangosan gondolkodok.
bele sem merek gondolni, h mi lesz itt, ha esetleg az elődöntőben kiesnek a brazilok.
na, de mi lesz brazíliában..
bele sem merek gondolni, h mi lesz itt, ha esetleg az elődöntőben kiesnek a brazilok.
na, de mi lesz brazíliában..
"A gólöreme nem volt szép nekem mégis óriási örömöt okozott mert abban a pillanatban tudtam mennyi Real\Cr gyülölő rohad el belülről életük legszörnyűbb élménye az agyukba is beleégett úgy odarakta a köcsögöknek..." - dzsi91
- h3x0r
- Hozzászólások: 9805
- Csatlakozott: 2013. április 22., hétfő 11:24
- Kedvenc csapatod: Real Madrid
- Tartózkodási hely: Nagyvárad
Re: VB - 2014
Akkor nem vagyok vele egyedul. Beirtam google-be, osszesen 2 talalatot adott ki, azt is nba1.hu forumrol.Géci írta:Bazd Gala... Életembe nem hallodtam ezt a flopperkedett dumát.
Pedig tenyleg van koztuk parhuzam. Mindketten fiatalon lettek nagy sztarok, mindkettojukkel egy kicsit elszaladt a lo, ebbol kovetkeztek a folyamatos szimulalasok is. A kulonbseg annyi, hogy Ronaldo mar az ut vege fele kozeledik, a tehetsegebol kihozta a maximumot, raadasul emberileg is jo iranyba fejlodott. Neymarnak pedig meg most kovetkezik az ut java.tucsoki írta:Ez a CR-Neymar párhuzam vonás nagyon erőltetett, lesarkított, nem épp a legjobb példa arra hogy alátámaszd az igazad.
A helyzet az, hogy nalunk ezeket a dolgait szinte biztos hogy kinotte volna, a barcaban viszont ez a sunyisag teljesen elfogadott. (hosszu tema, ezerszer ki lett targyalva)
Ez nekem is eszembe jutott, de a tegnap tortentek mindenkepp a biro szamlajara irhatok fel. Az o feladata idejeben megfogni a meccset.palesz77 írta:A tegnapi meccs alatt is azon agyaltam már a végére, hogy ha ilyen irányba halad a foci, akkor lassan élvezhetetlenek lesznek a meccsek. Alig volt értelmes játék, mert minden percben valaki fetrengett éppen, és a bírónak háborgott.. A VB egyik legjobb meccse lehetett volna ez a párosítás alapján, ha mindkét csapat a játékra koncentrál inkább, és nem arra, hogy hogy tördelje azt. De sajnos nem így történt..
Re: VB - 2014
sztem silva nagyobb veszteség lesz.
hát az az ember, h fogja össze az egész csapatot egész meccsen. nagyon érzi a felelősséget és bírja is.
ki fog helyette játszani?
hát az az ember, h fogja össze az egész csapatot egész meccsen. nagyon érzi a felelősséget és bírja is.
ki fog helyette játszani?
"A gólöreme nem volt szép nekem mégis óriási örömöt okozott mert abban a pillanatban tudtam mennyi Real\Cr gyülölő rohad el belülről életük legszörnyűbb élménye az agyukba is beleégett úgy odarakta a köcsögöknek..." - dzsi91
- hehe
- Hozzászólások: 7035
- Csatlakozott: 2013. április 14., vasárnap 21:50
- Kedvenc játékosaid: el fenomeno.
- Kedvenc csapatod: a 6X-os vb.
- Tartózkodási hely: nuthouse.
Re: VB - 2014
meg ugye a vébé előtt se értek semmit.realfan91 írta:Neymár nélkül nem érnek semmit a brazilok már. Itt a vége, fuss el véle.
meg ugye először a horvátok, aztán mexikó, aztán csille, meg kolumbia is buciraverte és megalázta őket.
sztem le se kéne már játszani az elődöntőt.

-
- Hozzászólások: 1060
- Csatlakozott: 2013. április 24., szerda 22:08
- Kedvenc játékosaid: Di Maria, Jesé, Beckham, Zidane
Re: VB - 2014
Neymár nélkül nem érnek semmit a brazilok már. Itt a vége, fuss el véle.
- ziro4vr
- Hozzászólások: 25362
- Csatlakozott: 2013. május 26., vasárnap 20:46
- Kedvenc játékosaid: Zidane, Ronaldo
- Kedvenc csapatod: Real Madrid
Re: VB - 2014
Nemeteknel is hianyzik a legjobb..bar lehet be se ferne Ozil miatt 
Mondjuk Neymar hianyaban elol nem tudom ki hozza nekik majd..nrm mintha a kieseses szakaszban o hozta volna, de fred? Oscar? Hulkba meg talan benne is van, probalkozik o legalabb, csak mindent elkhurt idaig.

Ki van itt
Jelenlévő fórumozók: 0 regisztrált és 0 vendég