Teljesen eltaktikázták a dolgot. Bár ez az utolsó 15-re látszott már bőven. Wout még ott volt elöl a vismanak, mikor Yates utolérte ment neki a síkon olyan tempót amit csak bírt, hátul meg Del Toro és Carapaz teljesen megálltak. Egyszerűen úgy adták fel, hogy meg sem próbálták. Valószínűleg fáradtak is voltak, de ilyent én még nem láttam, pedig nagyon rég követem a sportot. Mutatták közelről őket, úgy tekertek bánatos képpel mintha kenyérért mennének a boltba, mindenki utolérte őket. Konkrétan telibeszarták és nem is álltak össze hogy legalább ketten megpróbálnak menni egy jó tempót. Del Toro annyira csak Carapazra figyelt, hogy közben elfelejtett versenyezni, de a hegyen rádió nélkül egy fiatal segítő volt, nulla 3 hetes esélyesként menő tapasztalattal. Neki elnézem, hogy ilyen bután bukja el. Carapaz taktikája volt totál érthetetlen a számomra.ferni írta: Itt meg mi történt az utolsó 15 km-en?![]()
Olyan 20-30 sec Yates előnynél kellett mennem dolgomra, picit több lett![]()
Nem foglalkozott azzal aki mögötte megy, nem ment jó tempót, inkább 4-5-6 megindulással próbálkozott a piros zónában és nyírta ki magát. Végig nézte ahogy a mögötte 20-30 mp-vel álló ellenfél elmegy és inkább várta D.Gee-t hogy felérjen aztán induljon meg megint, ahelyett, hogy tempózott volna stabilan 400 watt körül. Ha Del Toro butaságot csinált akkor Carapaz totál hülyén versenyzett.
Ennyit tesz, ha van egy gondolkodó csapat, taktikával. Az uae meg továbbra is egy egy személyes hadsereg. Intó jel a tourra nekik, ha Jonasnak lesznek lábai akkor taktikával ismét megeszik Pogit.


