Egyetértek, utóbbi években Calafat is mellé vitte a dolgokat eléggé. Hoztunk valakit nemrég a Monacótól, talán leesik lassan, hogy a dél amerikai piacot jegelni kell egyideig. Campost kellett volna valahogy elcsábítani a PSGtől ahogy voltak is róla hírek de sajnos hosszabbított. Bár speciel Masztit ő is vitte volna ugye.Anthony írta:Nahát ők azok akik elsősorban elmehetnének a picsába. Főleg aki erőlteti a dél-amerikai vonalat: Rodrygo, Endrick, Maszti, Reinier, kidobtuk két világsztárnyi pénzt az ablakon...Pad'em írta: Kerettel nem Pereznek kell foglalkoznia. Meg vannak erre az emberek, Calafat, Solari, JAS etc. Ő dolguk átütni, ha szükség van egy kreatív középpályásra vagy védőre akárkire.
Már Ancelotti sem kapott szinte semmilyen érdemleges igazolást, nem is emlékszem mikor volt utoljára igazi jobbszélsőnk, a védelmet kb. még azért sem alapon nem erősítették, veszik a támadó középpályásokat ész nélkül.
Hatalmas csoda az a CR-én utáni 2 BL győzelem és hogy ennyi ideig húzta a csapat. Nyilván nem lehet minden igazolás telitalálat, de ha meg sem próbáltak posztra embereket hozni....a sérülések is sokat kivettek a csapatból, de ott sem próbáltak pótolni. Januárban nem igazolunk politika, mégis miért??
Előző nyáron legalább kinyilt a pénztárca. Legnagyobb baj, hogy nincsenek befutott, stabil klasszisok akiket ha megveszel fixen javítanak a csapaton. Egyedül Vitinha kb de ő meg esélytelen. Most is Bouaddi, Smit, Wharton hasonló ígéretek vannak radaron akik vagy beválnak vagy nem.
Félre lett menedzselve a keret, mára 100%-ig egyértelmű. Egy Vinicius sale mindenképp kéne nyáron hogy elinduljunk érdemben valamerre.
A vezérhiány a legnagyobb baj. Mbappé megtesz mindent, de sose lesz olyan mint CR aki agyérgörccsel vitt mindenkit a győzelembe, Ramos féle sincs pályán, Carvajal sajnos sosincs pályán. No Kroos, Valverde él hal a csapatért de nyámnyila alkat, Bellingham lehetne, úgyis indult, de egyrészt 22 éves másrészt elment fejben elég hamar és benne is van egy jó adag toxikusság. És akkor eljutunk Viniciushoz, aki sajnos igyekszik betölteni ezt a szerepet, de azt meg minél előbb meg kell szüntetni. Ez a baj, hogy ezt a problémát igazolással elég nehezen orvoslod, évek kellenek hozzá.


