Re: Politika
Elküldve: 2022. március 31., csütörtök 21:13
talán a kisz táborokbangutihaz14 írta:mondott már ennyi összetett mondatot magától a törpe diktátor kútfőből valaha?

talán a kisz táborokbangutihaz14 írta:mondott már ennyi összetett mondatot magától a törpe diktátor kútfőből valaha?
BKV mint állami cég?Sierra írta:És abból ki húz hasznot? Nem az átlagmagyar 200-250 forintos fizetéssel. Az a gazdagoknak kedvez egyértelműen. Meg lehet nézni milyen komplexumokat, szállodákat húznak fel, az ő maguk szórakoztatására építkeznek kb. És persze bármi áron, szétbarmolnak bármit ha érdekeik úgy kívánják (pl Dürer kert, Városliget, Fertő-tó, a Balaton is egyébként), hiába népszerű az adott terület. Döbbenetes mennyiségű építkezés van az egész országban, nagyrészt olyan épületek, amikre egyébként nem sok szükség van. Közben meg szétesnek az autók a pesti főútvonalakon, olyan ramaty minőségű utak vannak. Nyilván ez igaz az egész országra, csak én pesten autózom a legtöbbet.babaking írta: Emellett azért fejlődött az ország, nézzétek meg a Balatont (ami ennek is köszönhetően drágább mint valaha)
Ezt aláírom, ott vannak jó kis pakkok, szép dolog a csok meg babaváró hitel meg mittomén még mi (elektromos autó meg e-bike kedvezmény jut még eszembe), de én mint átlag magyar nem érzek olyan fejldősét semmilyen téren amilyet kéne. Most megint egy példa: A BKV olyan 30-40 éves buszokat alkalmaznak, amik más városokban csak nosztalgia járatok. MÁV-nál ugyanez. A vasútállomások állapotairól ne is beszéljünk. Mindkettő állami cég, a kormány feladat lenne pénzelni ezeket a MI, adófizetők pénzéből. Ehelyett mibe megy a pénz? Luxusszállodákra, Hatvanpusztai birtokra, természetesen a zsebekbe és totál értelmetlen dolgokra (stadion már le se írom annyira elcsépelt). Népligetnél is tök szép az az új Aréna, de nem lehetett volna sokkal fontosabb dolgokra elkölteni azt a pénzt? Vagy MOL Campus? Tökre látványos, de bele sem merek gondolni mennyi pénz az. Dehogynem, csak akkor Garancsi meg mittomén ki nem tudta volna dugig tömni a zsebét azon a beruházáson (is). És most még nagyon mentem bele a dolgokba.babaking írta: A családosok is kaptak bőven támogatást (még ha ennek vannak is árnyoldalai a gazdaságban)
A Fidesznek semmilyen célja nincs, csak a szűk elit jólétének fenntartása és gyarapítása. Semmi más. És ezt lassan 8 éve olyan szinten tolják az arcodba, hogy már csak nevetnek rajta, hogy basszátok meg, megtehetjük, nem lesz következménye. A magyar ember érdeke telibe van fosva.
mondott már ennyi összetett mondatot magától a törpe diktátor kútfőből valaha?
Trumpra 5.00ért tettem 2016-ban beten.tubatibi írta: Beten 1.18 van Orbán Viktor győzelmére.![]()
Levelszavazat mutyi utan nem csodalom.tubatibi írta: Beten 1.18 van Orbán Viktor győzelmére.![]()
Dehogy lett nyugodtabb, a nyugati reakciókat nézve - francia, német,brit.CS0ki írta:Van épp elég más, amivel lehet példálózni.Sierra írta:
Értem, így már más, köszi a javítást. Akkor a MOL Campust kihúzom a listámról.![]()
?? Most épp nyugodtabb lett ilyen szempontból a dolog, ez a rubelben fizetés kb az ő oldalukon egy technikai mahináció, és ennyi. Oroszországban eladják úgy, hogy most megmutatták az imperialistáknak, de igazából nem történt semmi. (aztán persze ettől függetlelnül bármi lehet még, de ma pont hogy a gázszállítás szempontjából jó hírek voltak.)Hát gyerekek, nemtom itt mi lesz, tényleg úgy néz ki hogy Európa búcsút int az orosz gáznak. Egyre kevésbé él bennem a hit hogy ezek megtudnak egyezni.
Angolok, franciák és németek ezt elvileg már meg is tagadták, gondolom erről szólt az eredeti állítás.CS0ki írta:Van épp elég más, amivel lehet példálózni.Sierra írta:
Értem, így már más, köszi a javítást. Akkor a MOL Campust kihúzom a listámról.![]()
?? Most épp nyugodtabb lett ilyen szempontból a dolog, ez a rubelben fizetés kb az ő oldalukon egy technikai mahináció, és ennyi. Oroszországban eladják úgy, hogy most megmutatták az imperialistáknak, de igazából nem történt semmi. (aztán persze ettől függetlelnül bármi lehet még, de ma pont hogy a gázszállítás szempontjából jó hírek voltak.)Hát gyerekek, nemtom itt mi lesz, tényleg úgy néz ki hogy Európa búcsút int az orosz gáznak. Egyre kevésbé él bennem a hit hogy ezek megtudnak egyezni.
Nem sokat tévedtél amúgy, igaz már 33 vagyok, és nem sok nyugati országban voltam sajnos, de elég sokat youtube-ozok, ahol látom a külöbségeket, vagy olvasok/nézelődök ezekről.petiamadridista írta: Hát nézd - de tényleg ez az uccsó hsz - elképzelhető hogy igazad van.
Ezt a érvrendszert olyan tőlem fiatalabb, tehát huszoneves fiataloktól hallom, akik dolgoznak vhol, mondjuk egy irodában, van egy aránylag nem rossz de nem is jó fizetésük, tanultak és láttak 1-2 nyugati országot.
Akkor jön az hogy hát MO miért nem úgy néz ki mint vmelyik nyugati állam, és biztos azért nem mert faszságokra költenek, ellopják, meg propaganda.
Van épp elég más, amivel lehet példálózni.Sierra írta:Értem, így már más, köszi a javítást. Akkor a MOL Campust kihúzom a listámról.CS0ki írta: Államnak van részvénycsomagja (már kiszervezve valamelyik alapítvány alá), de ettől az még nem olyan értelemben vett állami pénzből épül. Egy önálló részvénytársaság üzleti döntése. Az, hogy kell-e az államnak cégekben részesedést vállalni, az egy másik kérdés, de maga az építkezést emiatt elővenni...Nem véletlenül nem is vették elő ezt a témát a politikában.![]()
?? Most épp nyugodtabb lett ilyen szempontból a dolog, ez a rubelben fizetés kb az ő oldalukon egy technikai mahináció, és ennyi. Oroszországban eladják úgy, hogy most megmutatták az imperialistáknak, de igazából nem történt semmi. (aztán persze ettől függetlelnül bármi lehet még, de ma pont hogy a gázszállítás szempontjából jó hírek voltak.)Hát gyerekek, nemtom itt mi lesz, tényleg úgy néz ki hogy Európa búcsút int az orosz gáznak. Egyre kevésbé él bennem a hit hogy ezek megtudnak egyezni.
Értem, így már más, köszi a javítást. Akkor a MOL Campust kihúzom a listámról.CS0ki írta: Államnak van részvénycsomagja (már kiszervezve valamelyik alapítvány alá), de ettől az még nem olyan értelemben vett állami pénzből épül. Egy önálló részvénytársaság üzleti döntése. Az, hogy kell-e az államnak cégekben részesedést vállalni, az egy másik kérdés, de maga az építkezést emiatt elővenni...Nem véletlenül nem is vették elő ezt a témát a politikában.
Államnak van részvénycsomagja (már kiszervezve valamelyik alapítvány alá), de ettől az még nem olyan értelemben vett állami pénzből épül. Egy önálló részvénytársaság üzleti döntése. Az, hogy kell-e az államnak cégekben részesedést vállalni, az egy másik kérdés, de maga az építkezést emiatt elővenni...Nem véletlenül nem is vették elő ezt a témát a politikában.Sierra írta:A MOL tulajdonosa Magyarország Kormánya is, innentől kezdve nehéz szétválasztani, hogy az nem az állam pénzéből lett építve. De javítsatok ki, ha rosszul tudom.CS0ki írta: ?? Mármint a MOL mint cég miért költ pénzt a saját székházára?
Sierra írta:Nyilván túlzás, de a mindennapi életben nem látok annyi fejlődést, mint aminek kéne lennie egy modern, Európa Uniós tagállamban. Legyen szó közlekedésről, oktatásról, egészségügyről, fizetésekről, euroárfolyamról stb. Miközben ők meg gazdagodnak folyamatosan, jólétükben már azt se tudják mit csináljanak.petiamadridista írta: De Sierra nem mindenki úgy érzékeli, hogy széthullik az ország körülötte.
Lehet hogy te így érzékeled és lehet így is van, de más nem így érzékeli, és lehet neki van igaza.
És akkor még az uszításról, gyűlöletkeltésről egy szót se írtam, abba kár is belemenni.
Nyilván túlzás, de a mindennapi életben nem látok annyi fejlődést, mint aminek kéne lennie egy modern, Európa Uniós tagállamban. Legyen szó közlekedésről, oktatásról, egészségügyről, fizetésekről, euroárfolyamról stb. Miközben ők meg gazdagodnak folyamatosan, jólétükben már azt se tudják mit csináljanak.petiamadridista írta: De Sierra nem mindenki úgy érzékeli, hogy széthullik az ország körülötte.
Lehet hogy te így érzékeled és lehet így is van, de más nem így érzékeli, és lehet neki van igaza.
A MOL tulajdonosa Magyarország Kormánya is, innentől kezdve nehéz szétválasztani, hogy az nem az állam pénzéből lett építve. De javítsatok ki, ha rosszul tudom.CS0ki írta: ?? Mármint a MOL mint cég miért költ pénzt a saját székházára?
Sierra írta:Valóban, na azt pl elfelejtettem teljesen. Az mondjuk tényleg elég erős indok, az nem érdekes hogy körülötte széthullik az ország.petiamadridista írta: Az most annyit érzékelt hogy megnőtt a nettója az szja visszatérítés miatt.
Az ő logikája simán lehet egy fidesz szavazat.Van akit meg lehet venni pénzzel, jogos.
20-25ezer/nap egy segédmunkás a mi környékünkön, és szigorúan 8 órában dolgoznak.Sierra írta:
Huha, 1 iparág.Akik az építőiparban dolgoznak, azoknak kánaán van ilyen téren, annyi építkezés van. A kőművestől a cégvezetőig. Viszont arra kíváncsi lennék hogy a magyar lakosság hány százaléka dolgozik az építőiparban. Na meg arra is, hogy a munkások mennyire vannak megfizetve egyébként (lehet tök jól).
?? Mármint a MOL mint cég miért költ pénzt a saját székházára?Vagy MOL Campus? Tökre látványos, de bele sem merek gondolni mennyi pénz az. Dehogynem, csak akkor Garancsi meg mittomén ki nem tudta volna dugig tömni a zsebét azon a beruházáson (is). És most még nagyon mentem bele a dolgokba.