Na ez már foci volt. Enyhén jelzés értékű Benzemáéknak ez a meccs (ráadásul nem az első, amin remekül játszott a "B csapat").
Isco, James, Asensio, Morata, Kovacic. 5 olyan név, akik nem kapják azokat a perceket a téttel bíró meccseken, amikre már bőven rászolgáltak. Le a kalappal előttük, és nem első sorban azért, mert remekül játszottak, hanem azért, mert akartak. Még úgy is felszántották a pályát, hogy az Atlético ellen közülük csak egy ember fog kezdeni (ha Bale egészséges lenne, akkor egy se). Az eredmények Zidane-t igazolják, de a játék képe egyik "A csapattal" lejátszott meccsen sem. Ronaldo már nem cselez, Benzema nem akar eléggé és a kapu közelében szerencsétlen, Bale soha nem volt látványos és egy teljesen idegen test. Modric sincs élete formájában, Kroos precíz láncszem, de puhány és nincs benne dinamika, ami meg tudná a védelmeket bontani. Zidane mégis mit veszítene, ha egy komoly meccsen bekerülne a csapatba Kovacic, Isco és Asensio? Ezek a srácok dinamikusak, technikásak, erőtől duzzadnak, és ami a legfontosabb, hogy elképesztően akarnak.
Moratáról még egy két szót. Úgy ment el, hogy a fórum többsége örült az érte kapott 20 milliónak, és úgy jött vissza, hogy mehet is el azonnal. Ehhez képest rengeteget fejlődött. Sokkal gyakrabban kerül helyzetbe, mint Karim, gólokat lő és mezőnyben is odateszi magát. Mindezt úgy, hogy bármit csinálhat nem lesz kezdő komoly meccsen. Nagyon meglepett ezzel a szüntelen akarással, és lehet, hogy nem simogatja úgy a labdát, mint Benzema, de sokkal jobban akar és jobban érzi a kaput.
A mai fociban az akarás a legfontosabb szerintem. Ezek a srácok pedig legalább egy esélyt megérdemelnének.
Bő egy év múlva a gálakezdő:
Gea
Carvajal-Varane-Ramos-Marcelo
Modric-Kroos-Kovacic
Asensio-Mbappé-Isco
Támadásban szabadon mozoghatnának, mint ahogy ma, nem kell a 4-3-3. Túl szép lenne, és könnyen lehet, hogy nem is eredményes.
"Louie, I think this is a beginning of beautiful friendship" - Garga Pitic.