Oldal: 1001 / 2197
Re: OFF
Elküldve: 2020. április 8., szerda 10:39
Szerző: Swineherd
Mint ahogyan mindenki, úgy Gödény is azokra hivatkozik, akik alátámasztják az ő álláspontját, hitét (mert az is közrejátszik).
Én apósomra hagyatkozom, aki azt mondta, hogy Isten irgalmazzon nekünk. Remélem, túlreagálja és téved. Mondjuk ő nem egy patikus, hanem egy immunológus professzor.
Remélem, hogy Gödénynek és azoknak lesz igazuk, akikre hivatkozik.
Aztán, vannak ilyen beszámolók is:
»És ne gondold, hogy biztonságban vagy, mert nem vagy hetven« – néz mélyen a szemembe. Tegnap egy egészséges 29 éves halt meg a kezei között. Azelőtt egy 44 éves maraton futó. Természetesen az idősebbekre a legveszélyesebb a vírus, de az osztálya most is tele van harminc-akárhány évesekkel is. »A vírus nem csak a tüdődet támadja meg. Csak ránézek a laboreredményeikre (lymphopenia, markánsan emelkedett CRP/LDH/ferritin/D-dimer…) plusz a röntgenre (súlyos kétoldali tüdőgyulladás), már teszt nélkül megmondom, hogy COVID-19. Bár elsősorban a tüdőt érinti, de minden arra utal, hogy egy szisztémás gyulladásos reakciót is kialakít, sok esetekben pedig más szerveket, elsősorban a vesét és szívet is károsítja« – és én csak magam elé bámulva hallgatom. Nem erről volt szó, nem ezt mondták nekünk. Mára kiderült, hogy a kínai kormány mindenről hazudik/hazudott.
Re: OFF
Elküldve: 2020. április 8., szerda 10:24
Szerző: 'shutterisland
ahogy orban mondotta volt : a bertamogatas egy specialis magyar formaja.
Re: OFF
Elküldve: 2020. április 8., szerda 10:19
Szerző: Marky
nmate írta:
GF-ról tudnék mesélni
Codecool viszont már előrébb van, sokat fejlődtek. Hosszabb távon kifizetődőbb amit csinálnak, de gf-ban sem mindenki kretén. Csak hígul.
Hiába csinálja végig valaki akár a 12 hónapos képzéseiket, annyira szerteágazó tudásra lenne szükség, amit egy most leépített takarító/gyári munkás nem fog tudni megszerezni annyi idő alatt.
3 hónap alatt pedig konkrétan egy Hello World!-ig nem tudnak eljutni a programozópalánták 0-ról, ha ténylegesen ismertetnék velük, hogy mi is történik a háttérben.
Jól hangzik, hogy az állam átképzi "programozónak" a munkanélkülieket, de ebből profitálni csak a képzést szervező cég fog.
Ez wtf? Érti valaki?
Re: OFF
Elküldve: 2020. április 8., szerda 10:15
Szerző: reeed_ati
Swineherd írta:
Gödény patikus rendesen adja a lovat a relativizálók alá.
Ő a másik véglet.
Ő sem azt mondja, hogy ez full veszélytelen, de hogy jócskán túl van tolva az is biztos..
Persze majd az idő eldönti, hogy a svédeknek van-e igaza..?
Mindenesetre az olaszországi számokat elég jól elmagyarázza a vidiben/cikkben, hogy szépen egy kalap alá vettek mindenkit és hogy milyen egyéb tényezők miatt szaródott el ennyire ott a helyzet..
Nem gondolnám, hogy a levegőbe beszél a pali, forrásokkal is alátámasztja kb. az összes állítását.
Re: OFF
Elküldve: 2020. április 8., szerda 10:13
Szerző: 'shutterisland
Swineherd írta:
Gödény patikus rendesen adja a lovat a relativizálók alá.
Ő a másik véglet.
az emlitett video
Re: OFF
Elküldve: 2020. április 8., szerda 9:25
Szerző: Swineherd
Gödény patikus rendesen adja a lovat a relativizálók alá.
Ő a másik véglet.
Re: OFF
Elküldve: 2020. április 8., szerda 8:02
Szerző: kiserik
Kercsó írta:
Steve írta:Ma 114-en haltak itt meg
114 haltak meg kimondottan koronától? Vagy 114 haltak meg és pozitív lett a korona tesztjük?
Nem mindegy.
Ez még valószínűleg vegyes adat, tehát minden COVID19-el fertőzött elhunyt. Soknak tűnik ez a 114, de ha mellé tesszük, hogy Svédországban átlagosan 250 ember hal meg naponta, akkor az lenne a lényeges, hogy ez a szám mennyivel nő. Nagy általánosságban az a tapasztalat, hogy kiugróan nem nő. Érdekes még az összehasonlítás Svájccal, ahol 8,5 millió körüli a lakosság, ők is többnyire szétszórva laknak, az egészségügy elvileg patika, vannak karanténes intézkedések, a halottak számában viszont Svédország előtt vannak jelenleg.
Re: OFF
Elküldve: 2020. április 8., szerda 7:36
Szerző: Kercsó
Csak azért kérdezem, mert az olaszoknál is mindekit egy kalap alá vettek. Azt is aki agyvérzésbe halt bele, de közben pozitív volt a tesztje, a tesztet tüntették fel a halál okának.
Ott leadminisztrálnak a 100 koronavírus áldozatot és iktatják statisztikáknak, kommunikálják a közvéleménynek. A halotti bizonyítványok szerint, az áldozatok 12%-a hunyt el a koronavírus következtében...
Az intenzíven meg van egyéb más beteg is bőven.
bízom benne, hogy Svédországban is ez a procedúra.
Re: OFF
Elküldve: 2020. április 7., kedd 23:54
Szerző: Steve
Kercsó írta:
Steve írta:Ma 114-en haltak itt meg
114 haltak meg kimondottan koronától? Vagy 114 haltak meg és pozitív lett a korona tesztjük?
Nem mindegy.
Nem voltam ott egyik esetnél sem! Ezen kívül nem írta meg a helyi közegészségügyi szervezet(vagy hogy fordítsam le), hogy pontosan milyen körülmények között halt meg minden egyes ember név szerint, esetre lebontva.
De mivel itt csak a hivatalosan intenzív osztályon és kórházban elhunytakat számolják és oda meg csak úgy kerülsz be, hogy előzetesen leteszteltek így a válasz igen attól. Itt nem mérnek senkit, csak akit nagyon muszáj, veszélyeztetett az illető és kórházba meg csak akkor kerülsz be, ha már nagyon kell.
Re: OFF
Elküldve: 2020. április 7., kedd 23:00
Szerző: Kercsó
Steve írta:Ma 114-en haltak itt meg
114 haltak meg kimondottan koronától? Vagy 114 haltak meg és pozitív lett a korona tesztjük?
Nem mindegy.
Re: OFF
Elküldve: 2020. április 7., kedd 21:41
Szerző: Steve
Realista24 írta:
ziro4vr írta:
Na de te már faszán vagy?
Most írta, gyúrni jár, flexel, meg kávézik. Persze, mindezt úgy, hogy "csak látta, hogy ezt csinálják"
Én jól vagyok köszi!
Egyedüli ami van, hogy ha megerőltetem magam( pl sokat flexelek

..rohadt terasz ajtót csiszolom

) akkor köhögök és hőemelkedésem/alacsony láz lesz.Pl ma is ez lett a semmiből. Kicsit idegesítő, mert napok óta nem volt bajom.
Nem találkozunk senkivel biztos ami biztos, akikkel nem nagyon kell. Gyerek sem megy a nagyihoz.
Ma 114-en haltak itt meg, a szomszéd edzés mániás csajjal beszéltem és elkezdett gondolkozni, hogy ne edzzen mert hogy úgy hallja ez nem jó ez a korona cucc, persze azért útban volt éppen az edzőteremhez.

Re: OFF
Elküldve: 2020. április 7., kedd 21:27
Szerző: Steve
Realista24 írta:
Marky írta:
Kiderult, hogy a Codecool es a Greenfox -

- fogja tanitani allami penzen az embereket

A Greenfoxbol kikerult emberek nagy resze egy user storyt nem tudnak segitseggel abszolvalni.... igy kell haverok zsebebe tolni a penzt.
Egyszeruen nincs szukseg frontend emberekre ekkora mennyisegben, mert egy backend fejleszto picit lassabban elvegzi ugyanazt. Akkora high-tech miniszterunk van, hogy fingja sincs mi a piac igenye.
Bővebben, csak magyarul beszélőknek?
Kodkul es a ződróka nem jó. Óbán nem jó.
Szívesen segítek máskor is!

Re: OFF
Elküldve: 2020. április 7., kedd 21:27
Szerző: Realista24
Sátoraljaújhelyen már szerelik azt a kínai gépsort, amely a napokban megkezdi működését, és havonta 2,8 millió maszkot tud gyártani – tette hozzá.
Elmondta, egész Nyugat-Európa és az Egyesült Államok is Kínában áll sorba maszkért, lélegeztetőgépért. Ebben a válsághelyzetben a nemzeti válaszok „működnek”, a nemzetközi szervezetek csak a helyüket keresik – jegyezte meg az unióra utalva Szijjártó Péter.
Re: OFF
Elküldve: 2020. április 7., kedd 21:22
Szerző: nmate
GF-ról tudnék mesélni
Codecool viszont már előrébb van, sokat fejlődtek. Hosszabb távon kifizetődőbb amit csinálnak, de gf-ban sem mindenki kretén. Csak hígul.
Re: OFF
Elküldve: 2020. április 7., kedd 21:19
Szerző: major
Marky írta:
Kiderult, hogy a Codecool es a Greenfox -

- fogja tanitani allami penzen az embereket

A Greenfoxbol kikerult emberek nagy resze egy user storyt nem tudnak segitseggel abszolvalni.... igy kell haverok zsebebe tolni a penzt.
Egyszeruen nincs szukseg frontend emberekre ekkora mennyisegben, mert egy backend fejleszto picit lassabban elvegzi ugyanazt. Akkora high-tech miniszterunk van, hogy fingja sincs mi a piac igenye.
Akkor ezert volt fenn egy 1.2-1.5 millios bersavval allas oda, nem ertettem mire fel hirdetnek most oda de akkor megvan a magyarazat.
Re: OFF
Elküldve: 2020. április 7., kedd 20:59
Szerző: Realista24
Re: OFF
Elküldve: 2020. április 7., kedd 20:11
Szerző: Halfkey
Codecoolról amúgy mi a véleményed?
Re: OFF
Elküldve: 2020. április 7., kedd 20:08
Szerző: Realista24
Marky írta:
Kiderult, hogy a Codecool es a Greenfox -

- fogja tanitani allami penzen az embereket

A Greenfoxbol kikerult emberek nagy resze egy user storyt nem tudnak segitseggel abszolvalni.... igy kell haverok zsebebe tolni a penzt.
Egyszeruen nincs szukseg frontend emberekre ekkora mennyisegben, mert egy backend fejleszto picit lassabban elvegzi ugyanazt. Akkora high-tech miniszterunk van, hogy fingja sincs mi a piac igenye.
Bővebben, csak magyarul beszélőknek?

Re: OFF
Elküldve: 2020. április 7., kedd 20:05
Szerző: Marky
Kiderult, hogy a Codecool es a Greenfox -

- fogja tanitani allami penzen az embereket

A Greenfoxbol kikerult emberek nagy resze egy user storyt nem tudnak segitseggel abszolvalni.... igy kell haverok zsebebe tolni a penzt.
Egyszeruen nincs szukseg frontend emberekre ekkora mennyisegben, mert egy backend fejleszto picit lassabban elvegzi ugyanazt. Akkora high-tech miniszterunk van, hogy fingja sincs mi a piac igenye.
Re: OFF
Elküldve: 2020. április 7., kedd 18:24
Szerző: M1Ö
részben beruházási támogatásokkal, infrastruktúrafejlesztés támogatásával és kedvező hitelekkel, garanciákkal szeretnék támogatni a bajba került ágazatokat, mint a turizmus, kreatív ipar, egészségipar, mezőgazdaság, építőipar, élelmiszeripar, közlekedés és logisztika;
Erről részletesebben nem lehetne olvasni valahol? Mert egyébként őstermelőként meg van kötve az ember keze, a vállalkozókat nyomják. Hitelt meg ha akarnék se tudnék felvenni "munkanélküli ként". Azt lehet egy hónap múlva dobhatom ki az uborkámat, több milliós kárt okozva, mert a kutya se fogja venni...