Oldal: 987 / 2197

Re: OFF

Elküldve: 2020. április 25., szombat 16:39
Szerző: Realista24
Nika91127 írta:
alexoxladjackoxi írta: A járvány kirobbanása óta volt valakinek tapasztalata orvossal? Én elég érdekes dolgokat hallok, és tapasztalok. Faterom valamelyik nap egy rozsdás drótot szúrt az ujjába, elég emberesen ráadásul. Elment a sebészetre, kulccsal be volt zárva, aztán nagy nehezen kivánszorgott egy nő, hogy nem fogadnak betegeket, mégis mi lenne a probléma. Utána el lett neki mondva, hogy mi a szitu, és akkor nem az, hogy jöjjön be, hanem még megkérdezte az orvost meg húzta a száját. Jó végülis aztán ellátták (a doki nagyba YouTube-ozgatott odabenn :lol: ), de ez nem elég sürgős eset? Mit kellett ezen gondolkodni? Azért szerintem ha a vérmérgezés veszélye fennáll, nem biztos, hogy húzni kéne az időt, meg nem éppen ilyen elbagatellizálandó dolog ez véleményem szerint. Egyik ismerősömnek a gerince csípődött be, megmozdulni nem bírt, de az ügyelet /mentő nem jött ki. Egy másik ismerősöm rosszul volt, kereste többször a házi orvost, de fel sem vette a telefont. :roll: Elhiszem, hogy van egy réteg (mármint egészségügyben dolgozókon belül), akiket nagyon leterhel a járvány okozta helyzet, és biztos rohadt sokat melóznak, meg veszélynek vannak kitéve, de amúgy kb. a nagy többség szinte még annyit se csinál, mint korábbam. Vagyishát ezekből a sztorikból nekem ez jön le. És ezek az emberek is ugyanúgy felfogják venni a fél milliót, mikor a telefont se veszik fel meg vakargatják a tökeiket. Persze akkor még csodálkoznak, ha valaki sokkalja a semmire fizetni a TB-t.
Van dolgom orvossal minden nap, ha a tükörbe nézek.
A megszúrt ujj nem akut. Vérmérgezés/piros csík/néphiedelmek. Kell egy Tetanusz, meg egy Betadin krémes párakötés, ezeket egy kompetens háziorvos kolléga is el tudja végezni.
Havi fél millió? Ember, tisztában vagy te az orvosi fizetésekkel? Seggem verném a falhoz, ha 500.000-es alapbérem lenne. 300+ órával, 5-6 ügyelettel, pótlékokkal együtt nem keres ennyi egy fiatal orvos.
Lehet szidni az ellátást, de nem kéne általánosítani. Én se fszfejezek le minden taxist/asztalost/bárkit mert találkoztam egy paraszttal.
Köszi!

Egy balesetsebész.
Fel milla, sztem az egyszeri bonuszra gondolt.

Re: OFF

Elküldve: 2020. április 25., szombat 16:24
Szerző: Nika91127

Elküldve: 2020. április 25., szombat 15:54
Szerző: Bencze
Ket orat vartam mire osszevartak a homlokomat 8 oltessel. Az $1300 csekk elobb volt a postaladamban, mint oltes a fejemben

Re: OFF

Elküldve: 2020. április 25., szombat 15:34
Szerző: davi10
Nem hiszem, hogy ez a járvánnyal van összefüggésben.

Én 4-5 éve a kezemet vágtam el csontig a mutató és a hüvelykujjam között. Bementem a kórházba, mert nem nagyon akart elállni a vérzés. Kb. 1 óra múlva hívtak be (pedig amikor kijött a nővér vagy ki mondtam, hogy valamit kéne csinálni, mert már kezd elfogyni a zsebkendő amit rászoríthatnék), kaptam tetanuszt meg kötést rá, de nyilván össze kellett varrni, mert vérzett folyamatosan. Mondták, hogy üljek le kinn, majd jönnek.
Másfél-két órát ücsörögtem kinn, nyilván a kötés is már olyan volt, amilyen. Utána mentünk be, ott már pikk-pakk megoldották fertőtlenítéssel, érzéstelenítővel, varrással, mindennel együtt.

A doki nem volt túl szimpatikus, meg nem is tűnt egy munka hősének. Ugyanaz volt, mint aki a tetanuszt beadta, és kiküldött a folyosóra, szóval próbáltam keresni, hogy mire számíthatok, mikor oldjuk meg, de nem nagyon volt vevő arra, hogy rendesen válaszoljon.
Ez se tűnt egy életveszélyes balesetnek, de nyilván profinak kellett ellátni a sebet. A vágás és a varrás között 4 óra telt el, pedig kb. 15 perc múlva már benn voltam a kórházban.

Re: OFF

Elküldve: 2020. április 25., szombat 15:12
Szerző: füst
de ez nem elég sürgős eset?
Őszintén? Egy megszúrt ujj? :D
Nincs tapasztalatom az utóbbi időből, de ha lenne is, nem szabad azokból extrapolálni, a személyes talasztalatok nem korántsem biztos hogy fedik az általános helyzetet.
Csak párszor voltam balesetin, de sose volt olyan hogy
azonnal elláttak, mindig volt 1-2 óra procedúra és sorban állás, mert ugye nem csak én vagyok a világon.
A háziorvos pedig nem egyenlő az ügyelettel, rendelési időben kell hívni, akár többször, mert nem biztos hogy éppen fel tudja venni...

Re: OFF

Elküldve: 2020. április 25., szombat 11:04
Szerző: alexoxladjackoxi
A járvány kirobbanása óta volt valakinek tapasztalata orvossal? Én elég érdekes dolgokat hallok, és tapasztalok. Faterom valamelyik nap egy rozsdás drótot szúrt az ujjába, elég emberesen ráadásul. Elment a sebészetre, kulccsal be volt zárva, aztán nagy nehezen kivánszorgott egy nő, hogy nem fogadnak betegeket, mégis mi lenne a probléma. Utána el lett neki mondva, hogy mi a szitu, és akkor nem az, hogy jöjjön be, hanem még megkérdezte az orvost meg húzta a száját. Jó végülis aztán ellátták (a doki nagyba YouTube-ozgatott odabenn :lol: ), de ez nem elég sürgős eset? Mit kellett ezen gondolkodni? Azért szerintem ha a vérmérgezés veszélye fennáll, nem biztos, hogy húzni kéne az időt, meg nem éppen ilyen elbagatellizálandó dolog ez véleményem szerint. Egyik ismerősömnek a gerince csípődött be, megmozdulni nem bírt, de az ügyelet /mentő nem jött ki. Egy másik ismerősöm rosszul volt, kereste többször a házi orvost, de fel sem vette a telefont. :roll: Elhiszem, hogy van egy réteg (mármint egészségügyben dolgozókon belül), akiket nagyon leterhel a járvány okozta helyzet, és biztos rohadt sokat melóznak, meg veszélynek vannak kitéve, de amúgy kb. a nagy többség szinte még annyit se csinál, mint korábbam. Vagyishát ezekből a sztorikból nekem ez jön le. És ezek az emberek is ugyanúgy felfogják venni a fél milliót, mikor a telefont se veszik fel meg vakargatják a tökeiket. Persze akkor még csodálkoznak, ha valaki sokkalja a semmire fizetni a TB-t.

Re: OFF

Elküldve: 2020. április 25., szombat 10:19
Szerző: M1Ö
Victor írta: Orbán: A védekezés első szakasza jövő hét végén lezárul, fokozatosan, szigorú menetrend mellett újraindíthatjuk az életet hazánkban, A jövő hét végére már új szabályokkal kell rendelkeznünk
Akkor reméljük a legjobbakat. Kíváncsi vagyok, hogy így mennyire fog eldurvulni a helyzet.

Re: OFF

Elküldve: 2020. április 24., péntek 23:55
Szerző: kierkegaard
Orijen nem jo tap. Tultoljak benne a feherjet ami kicsit sem segit a kutyanak. Kesobb emesztesi problemaja lehet illetve csontritkulasa.

Az acanatol a nemetjuhaszunknak hig volt a szeklete de ettol fuggetlenul jo az osszetevoje es a tapanyagtartalma..csak hat kutyaja valogatja, hogy kinek hogy reagal ra az emesztese.

Ezert is kell kitapasztalni illetve ha nagyon nem megy akkor hidegensajtolt tap fele nezni, vagy idot szanni a barfra. Szerintem nincs olyan kutya aki ne a barfot valasztana ha tehetne.

Re: OFF

Elküldve: 2020. április 24., péntek 22:25
Szerző: géza
Mi parommal eltoltottunk eleg sok idot a piac felkutatasaval harom eve, tanulmanyokat olvasgattunk meg minden ertekelest. Az elso tapunk a britt volt, fajtajara nem emlekszem, de hasmenese volt tole, folyamatosan nyalkas szekletet produkalt, es levert volt. Az allatorvosunk azt mondta, hogy valtsunk hazi kosztra, amit meg is tettunk, a kovetkezo ket honapban eliminacios dietan volt, de nem javult az allapota, itt szinte heti ketszer az allatorvosnal voltunk valami miatt. Az orvos tovabbra is ragaszkodott, hogy a hazi koszt a nyero, csak rizs helyett adjunk hajdinat, meg marhatudo helyett mondjuk sertesnyakot. Ezek utan kezdtunk el szetnezni es olvasni kb. az osszes taprol, es talaltuk meg a Wolfsblutot.

Nagyon fasza tap, azota amiota azt kapja semmi baja nem volt, konkretan nem voltunk allatorvosnal a kotelezo korokon kivul. Mi a kacsas verziot adtuk eddig, most valtottunk a lora. Csak ajanlani tudom.

Acanatol sok kutyanak veres hasmenese lett, azert zartuk ki.
Orijen jo, de ott is irtak hasmenesrol sztorikat, de ez a nagy minta miatt is lehet.
Ha nedves tap, akkor pedig Blue Buffalo.

De amugy a legeslegjobb a BARF, ahogy irtak elottem, de az eleg idoigenyes.

Re: OFF

Elküldve: 2020. április 24., péntek 20:23
Szerző: kierkegaard
ikelemen5 írta: Milyen kutyáitok vannak, és milyen táppal etetitek? :)
Füst kollégával nagyjából egyetértek, a csirkehús és búzát tartalmazó kutyatápok szemetek. Főleg azok amiket a hiperek árulnak. Tűzre való az összes.

Ha van időd akkor mindenképpen BARF, ha nem akarsz ezzel foglalkozni akkor vannak a drágább hidegensajtolt tápok, illetve a megszokott tápok csak prémium kivitelben:

Pl Acana pacific ahol lazac és egyéb halfajtákat tartalmaz. Ezek hipoallergén tápok.
Illetve vannak még jó márkák mint a sampson bárány tápja vagy a taste of the wild.

Én németjuhásznak sampson-t vettem. Ezt szerette is a széklete is elegendő mennyiségű volt, megfelelő állagú és büdös sem volt.

Macskának pl acana pacificet szoktam venni, meg ocanis konzervet.

Re: OFF

Elküldve: 2020. április 24., péntek 19:39
Szerző: füst
ikelemen5 írta: Milyen kutyáitok vannak, és milyen táppal etetitek? :)
Shiba Inu, csak és kizárólag bárányhúsos tápot kap, Britt márkájút.
2 éves koráig evett mindent, nem válogatott, de minden kutyakaja amiben van csirkehús, az szemét, allergiás lesz tőle a kutya. Nálunk 2 év után jelentkezett a probléma akkor telítődött a szervezete, utána 3 hónap diéta kellett, hogy kigyógyuljon belőle és tünetmentes legyen.
Sajnos a nyúlhúsos, marhás, halas tápok tartartalmazhatnak allergén anyagot, tehát kerülném az össszeset, a konzervkaják szintén ilyenek, szemét majdnem az összes. A bárányhúsos bevált, azt nyugodt szívvel ajánlom. Táp mellett tonhalat kap, és ha olyat főzök ami fogyasztható a számára, akkor azzal egészítem ki az étrendjét.

Re: OFF

Elküldve: 2020. április 24., péntek 18:09
Szerző: ikelemen5
Milyen kutyáitok vannak, és milyen táppal etetitek? :)

Re: OFF

Elküldve: 2020. április 24., péntek 17:41
Szerző: rashidm
KAG írta: Albérletet keresek BP és környékén 110eFt.-ig.

Ha esetleg valaki látott valami faszát, ne tartsa magába! :)
Attól is függ, egyedül mennél vagy barátnővel, vagy teljesen egyedül élnél, vagy az se baj ha közösködnöd kell mással.

Re: OFF

Elküldve: 2020. április 24., péntek 16:32
Szerző: mila
KAG írta: Albérletet keresek BP és környékén 110eFt.-ig.

Ha esetleg valaki látott valami faszát, ne tartsa magába! :)
fb marketplace-n nézz szét, meg az fb albérlet csoportokban. vannak azért faszák.

Re: OFF

Elküldve: 2020. április 24., péntek 14:51
Szerző: kierkegaard
KAG írta: Albérletet keresek BP és környékén 110eFt.-ig.

Ha esetleg valaki látott valami faszát, ne tartsa magába! :)
https://ingatlan.com/xi-ker/kiado+lakas ... a/31409041
https://ingatlan.com/xi-ker/kiado+lakas ... 4/24955655

A virus óta végre olyan lakást is egyszerű kifogni ennyiért ahol van normális gáztűzhely.:D
Amúgy a te barátod az albérletes facebook csoportok lesznek. lépj be 3-ba, írd ki ugyan ezt a kérdést majd privátban kapod a megkereséseket.

Re: OFF

Elküldve: 2020. április 24., péntek 13:54
Szerző: nmate
KAG írta: Albérletet keresek BP és környékén 110eFt.-ig.

Ha esetleg valaki látott valami faszát, ne tartsa magába! :)
Sajnos segíteni nem tudok, de hasonló cipőben vagyok, bár nem sürgősen keresek albit.
De én nem érzem, hogy sokkal olcsóbbak lennének. Vagy, ha van is olcsóbb, nagyon tré mind. 2 éve mentem albi után, akkor 3-4 olyan is volt, amibe instant beköltöztem volna, ha tehetem (nem pénzügyi okok miatt nem költöztem)

Re: OFF

Elküldve: 2020. április 24., péntek 13:32
Szerző: KAG
Albérletet keresek BP és környékén 110eFt.-ig.

Ha esetleg valaki látott valami faszát, ne tartsa magába! :)

Re: OFF

Elküldve: 2020. április 24., péntek 13:18
Szerző: RaúlCF
milyen készletekről van szó? rokon kórházban dolgozik, budapesten 20 emberre van 1 plexi maszk. miről van szó? hazudnak mindenről sajnos.tesztek nincsenek, ágyak nincsenek, felszerelés még annyi se.

Re: OFF

Elküldve: 2020. április 24., péntek 13:06
Szerző: Steve
kiserik írta:
Ez az egyik legnagyobb baj, hogy ez így ebben a formátumban elterjedt. Az idős, idősebb emberek az egészségügyi állapotuk miatt veszélyeztetettek, nem a koruk miatt. Persze legegyszerűbb úgy kezelni, hogy 65 év felett..., de nem lehet húzni egy ilyen vonalat. Sokkal fontosabb az egészségügyi állapot korra való tekintet nélkül.

Szerintem ahogy lecsendesedett a kezdeti pánik, mindenki rájött, hogy ésszerű szabályok között kezelhető a vírus és nem ebbe fog belehalni az emberiség. Mostanában nem foglalkoztam a témával, de a WHO új célja, hogy egy olyan tesztet csináljanak, amivel az átlagos embereket tesztelnék, hogy átestek e már a fertőzésen, így megállapítva az immunitás és a potenciálisan megfertőzhetők mértékét. Magyarország folyamatosan próbált a határon táncolni. Nagyon sokáig nem voltak karantén intézkedések, majd lettek, immel ámmal. Most, hogy mindenhol tervezik a lazítást, így nálunk is.
Szerintem is.

Amúgy meg szerintem érthető és jogos, ami Magyarországon történik. Ha a napi aktuálpolitikát és a propagandákat, érzelmeket félreteszem és magát a helyzet kezelést nézem.

Re: OFF

Elküldve: 2020. április 24., péntek 12:21
Szerző: kiserik
Victor írta:
kinek mi a véleménye az új koronavírus megközelítésről, ami most fog jönni? :)
- az apukája 65 év feletti, tehát fokozottan veszélyeztetett