Re: Politika
Elküldve: 2022. szeptember 29., csütörtök 9:33
Na, lassan ujra 420 az euro, de legalabb a dollar is stabilan 430 felett.
A nagy akarasnak befossantas lesz a vegerikko írta:Ráadásul most beütött náluk a rotavírus is.
Hatalmas a káosz , csak jól titkolják. Vágja már rendesen őket az a bizonyos pengeél.Realista24 írta: A jelek szerint eleg jol birjak sajnos. Ahogy mindegyik erdekelt fel.
Meghallgattam, botrány.....besteve7 írta: Ami még szomorúbb, most hallgatom Gyúrcsány interjút, kezdem érteni, miért tervez a FIDESZ 2060-ig![]()
Ő soha semmiről nem tehet, soha nem hibáznak, érdekes látásmód![]()
Igen van. Ugyanis az oroszok is csak azért tartják jól magukat mert mesterségesen alakították a dolgokat. 75-80 rubel volt egy euró a háború előtt. Aztán a háború első napjaiban felment 120-130-ra. Ott belenyúltak és volt az 55 is, most kezd ismét gyengülni. Ezzel együtt a forint brutálisan esett, gondolom a fidesz hathatós közreműködésével. Így ha a ruszkik sem bírják tovább és a fidesz is észhez tér, akkor a 4-5 forintos rubel simán vissza fog állni. Az oroszok is nagyon a végén vannak ennek a manipulációnak. Nem tudom meddig tudják még tartani ezt az árfolyamot.Realista24 írta:Te vagy a rubeles user, ugye?rikko írta:
Ha nem lép az EU akkor nagyon be fog zuhanni a dolog.
Pont ez volt a cél a tengerentúlon. Gyengíteni Európát.
A forint gyengülése pedig a gyalázatos Fideszes keverések egyike. Meg lehet nézni, hogy a másik nem euróval játszó országokban mekkora esés volt. Illetve azt is, hogy a Rubel a háború előtt 4,12 volt most meg az MNB szerint 7,34....![]()
Aki szerint van esely az ujra 4 ft koruli rubelre.
Te vagy a rubeles user, ugye?rikko írta:Ha nem lép az EU akkor nagyon be fog zuhanni a dolog.besteve7 írta:
Lehet fideszezni, persze ők is sokat tettek a forint gyengeségéért, de elég ha megnézed a Dollár-Euro árfolyamot az elmúlt egy hónapban, rögtön kiderül, h itt ennél sokkal komplexebb folyamat van a háttérben.
Pont ez volt a cél a tengerentúlon. Gyengíteni Európát.
A forint gyengülése pedig a gyalázatos Fideszes keverések egyike. Meg lehet nézni, hogy a másik nem euróval játszó országokban mekkora esés volt. Illetve azt is, hogy a Rubel a háború előtt 4,12 volt most meg az MNB szerint 7,34....
Ha nem lép az EU akkor nagyon be fog zuhanni a dolog.besteve7 írta:Lehet fideszezni, persze ők is sokat tettek a forint gyengeségéért, de elég ha megnézed a Dollár-Euro árfolyamot az elmúlt egy hónapban, rögtön kiderül, h itt ennél sokkal komplexebb folyamat van a háttérben.gutihaz14 írta: kozben 432 a dollar. fidesz.
Szerintem senki se mondta, hogy a hazai helyzet: infláció mérete, forint gyengülése stb nem a Fidesz "munkájának" köszönhető. Én arra reflektáltam, hogy a dollár az utóbi időben lényegében minden valutához képest kilőtt. Az egész eurozóna gyengül, tépik az Eurot és zónához tartozó többi pénznemet is. És ez a Fidesztől független, de itt sokaknak a Fidesz olyan,mint Fideszesnek: Soroscsababarca írta: Csak van köze a magyar államnak, piacnak, gazdaságnak a forint gyengüléséhez.
Nem csak a dollárhoz képest gyengül folyamatosan, ráadásul általában akkor gyengül nagyot, amikor valami kormánybejelentés történik.
Valami hatása csak van ezeknek.
Nekem mindegy, úgyis megmagyarázzák a végén, hogy nekünk ez jó.
CSak azt sajnálom, hogy nem most dolgoztam az USA-ban![]()
Bocsass meg, Te az euro es a dollar viszonyarol irtal, en meg a forint es az euro/dollarrol, szoval igazad van. Sry!Realista24 írta:Te mirol beszelsz? EUR/USD-hez mi koze a magyaroknak? Meseld mar el.RealAsensio írta:
Hat persze, hogy nem, itt senki semmirol nem tehet, mindig mas. Mar bocsanat, de igen is tehetnek rola, elen a penzugyminiszterrel, az o feladatuk, hogy a gazdasagot stabilan tartsak. Alaposan bearazzak a forintot, erdekes modon a kornyezo orszagokban miert nincs ilyen jellegu instabilitas?
vegzetes ketharmadot. "minket ugysem erint mert forintban fizetunk mindenert"de hosszu tavon ez a folyamat vegzetes lehet
Nekik pont ezért jó, mert így az EU-s pénzekből is többet tudnak ellopni.RealAsensio írta: Rovid tavon jo, vagy alkalmankent jo a gyenge forint, mert az euroban kapott penzek tobbet ernek, de hosszu tavon ez a folyamat vegzetes lehet.
Te mirol beszelsz? EUR/USD-hez mi koze a magyaroknak? Meseld mar el.RealAsensio írta:Hat persze, hogy nem, itt senki semmirol nem tehet, mindig mas. Mar bocsanat, de igen is tehetnek rola, elen a penzugyminiszterrel, az o feladatuk, hogy a gazdasagot stabilan tartsak. Alaposan bearazzak a forintot, erdekes modon a kornyezo orszagokban miert nincs ilyen jellegu instabilitas?Realista24 írta:
Az lehet, de hogy eljutott ide az eur/usd, az nem a mi kis hazankon, plane nem Vityan mult.
Maximum csak almodozhat ekkora erorol.
A dollarhoz kepest meg az euro is jelentosen esett az elmult idoszakokban, szoval ez mas teszta, de a forint az osszes devizahoz kepest gyengul, ott vannak a szamok, nem hazudnak. Rovid tavon jo, vagy alkalmankent jo a gyenge forint, mert az euroban kapott penzek tobbet ernek, de hosszu tavon ez a folyamat vegzetes lehet.cart írta: A japan jen 25%-ot gyengult a dollarhoz kepest az elmult evben, biztos arrol is ok tehetnek![]()
Hat persze, hogy nem, itt senki semmirol nem tehet, mindig mas. Mar bocsanat, de igen is tehetnek rola, elen a penzugyminiszterrel, az o feladatuk, hogy a gazdasagot stabilan tartsak. Alaposan bearazzak a forintot, erdekes modon a kornyezo orszagokban miert nincs ilyen jellegu instabilitas?Realista24 írta:Az lehet, de hogy eljutott ide az eur/usd, az nem a mi kis hazankon, plane nem Vityan mult.revolver írta: ma a huf esik, az usd/eur nem mozog nagyon.
Maximum csak almodozhat ekkora erorol.