Oldal: 927 / 1100
Re: Spanyol bajnokság
Elküldve: 2014. szeptember 22., hétfő 13:10
Szerző: Géci
Viszont azt néztem most, hogy az Atleticonak igen jó meccsek következnek. A barca pedig a Clásicótól kapja majd a szaftosakat (Atletico, Valencia, Sevilla). Igaz addig is lehetnek meglepetések, mint pl a Rayo vagy az Eibar. Nekünk szépen hozni kell a kötelezőket addig. Az Atleticora leszek kíváncsi leginkább. Bajnokságba most kapják a javát + BL kombó mit hoz ki belőlük vajon

Re: Spanyol bajnokság
Elküldve: 2014. szeptember 22., hétfő 12:31
Szerző: dzsi91
adamzz írta: Sajnos idegenben lesz az első meccs, ami kb már hagyomány, rohadt érdekes,hogy a 06/07-es szezon óta mindössze kétszer volt az őszi klasszikus a Bernabeuban. Most valahogy jól jött volna.
A Bernabeuban lesz az őszi meccs

Re: Spanyol bajnokság
Elküldve: 2014. szeptember 22., hétfő 10:11
Szerző: Géci
Eddig ami kicsit erősebb volt az a Villareal volt. Azon kívül rém gyenge csapatok ellen játszottak.
Re: Spanyol bajnokság
Elküldve: 2014. szeptember 22., hétfő 8:57
Szerző: adamzz
Szokásos módon, a barca ősszel nagyon egyben van. Úgy látszik, Messi képes félretenni az egóját(egyelőre), és a csapattal foglalkozni. Amíg ez így lesz addig nagyon könnyedén fogják nyeregetni a meccseiket a hulladék csapatokkal szemben. Szerintem a klasszikusig mi se fogunk pontot hullajtani, vagy ha igen akkor a barca is fog. Csak arra akartam kilyukadni,hogy szerintem 6 pont meglesz a két csapat között a klasszikus előtt. Sajnos idegenben lesz az első meccs, ami kb már hagyomány, rohadt érdekes,hogy a 06/07-es szezon óta mindössze kétszer volt az őszi klasszikus a Bernabeuban. Most valahogy jól jött volna. Az Atleti nem hiszem,hogy tényező lesz idén. A két nagy ellen talán ki se fognak kapni de nincs egy diego costa aki begyötörne egy gólt a kis csapatoknak.
Re: Spanyol bajnokság
Elküldve: 2014. szeptember 22., hétfő 8:32
Szerző: MyStiQ
petiamadridista írta:hát a védelemmel egyelőre nincs gond, mivel még gólt sem kaptak.
és elnézve a menetrendet a klasszikusig semmi komolyabb kihívójuk nem is akad..
ami azért para, így a 6 pontos hátrány eléggé sok. sőt nagyon sok.
Sok a 6 pont, de matematikailag továbbra is a saját kezünkben van a sorsunk.
Minimálisan sem kezdek el addig aggódni, amíg ez így van.
Re: Spanyol bajnokság
Elküldve: 2014. szeptember 21., vasárnap 23:09
Szerző: csabi*
most ezen kajak mit nem értesz?
Re: Spanyol bajnokság
Elküldve: 2014. szeptember 21., vasárnap 23:00
Szerző: DJ96
akkor légyszi magyarázd el

Re: Spanyol bajnokság
Elküldve: 2014. szeptember 21., vasárnap 22:59
Szerző: csabi*
DJ96 írta:Első fordulóban duplázott.
Vagy én vagyok hülye és nem értem mit akartál ezzel

van egy rossz hírem

Re: Spanyol bajnokság
Elküldve: 2014. szeptember 21., vasárnap 22:58
Szerző: DJ96
Első fordulóban duplázott.
Vagy én vagyok hülye és nem értem mit akartál ezzel

Re: Spanyol bajnokság
Elküldve: 2014. szeptember 21., vasárnap 22:57
Szerző: Enrique
Nem volt még próbára téve, lesznek ott még bajok higyjétek el.
Re: Spanyol bajnokság
Elküldve: 2014. szeptember 21., vasárnap 22:56
Szerző: csabi*
szerintem nem a védelmükkel nincs gond hanem a védekezésükkel
Re: Spanyol bajnokság
Elküldve: 2014. szeptember 21., vasárnap 22:54
Szerző: petiamadridista
hát a védelemmel egyelőre nincs gond, mivel még gólt sem kaptak.
és elnézve a menetrendet a klasszikusig semmi komolyabb kihívójuk nem is akad..
ami azért para, így a 6 pontos hátrány eléggé sok. sőt nagyon sok.
Re: Spanyol bajnokság
Elküldve: 2014. szeptember 21., vasárnap 22:49
Szerző: Drake
ikarus93 írta:Benne azért reménykedhettek, mert mikor az Arsenalba éppen nem a sérüléses időszakát élte, akkor nagyon biztos pont volt a védelemben.
Ebben bízom Én is.Matyinak ezen a meccsen is volt 2-3 olyan hibája,hogy a fejem fogtam.A Klasszikusra remélhetőleg összeáll egy Verma-Piké/Masch kezdőpáros.
Re: Spanyol bajnokság
Elküldve: 2014. szeptember 21., vasárnap 22:46
Szerző: ikarus93
Drake írta:ikarus93 írta:Vermalen meddig sérült?
Már 2 hete teljes értékű edzésmunkát végez,de még nem kapott orvosi engedélyt.A Málaga ellen ott lehet a padon.
Benne azért reménykedhettek, mert mikor az Arsenalba éppen nem a sérüléses időszakát élte, akkor nagyon biztos pont volt a védelemben.
Re: Spanyol bajnokság
Elküldve: 2014. szeptember 21., vasárnap 22:43
Szerző: Drake
ikarus93 írta:Vermalen meddig sérült?
Már 2 hete teljes értékű edzésmunkát végez,de még nem kapott orvosi engedélyt.A Málaga ellen ott lehet a padon.
Re: Spanyol bajnokság
Elküldve: 2014. szeptember 21., vasárnap 22:42
Szerző: Géci
ziro4vr írta:messi nózit túr, ajándékot kap, belövi. taps, függöny
GT cimbi, végre egy faja ava

Gondolom megunta Jesus, hogy Messi még nem talált be neki.

Re: Spanyol bajnokság
Elküldve: 2014. szeptember 21., vasárnap 22:41
Szerző: R.M.C.F
Re: Spanyol bajnokság
Elküldve: 2014. szeptember 21., vasárnap 22:40
Szerző: ikarus93
A Barca összel mindig jól produkál, csak amikor jön a tavasz és jönnek a komolyabb ellenfelek, na akkor meg szokott állni a tudomány.
Vermalen meddig sérült?
Re: Spanyol bajnokság
Elküldve: 2014. szeptember 21., vasárnap 22:38
Szerző: realistahuni
De amúgy ez a negyedik meccsük zsinórban amit jó eséllyel gól nélkül fognak zárni, és a BL-ben sem kaptak.
Mi meg...
Ha a Rayo és a Malaga vendégeként is nyerni tudnak akkor az már komoly fegyvertény, és rajtunk lesz a nagyobb nyomás hazai pályán. 6 pontos hátrányban.(persze addig még lesz Villareal, Levante idegenben, Bilbao otthon)
Ha 6-nál nagyobb hátrányt szedünk össze a klasszikusik, mondjuk 8-at, 9-et vagy 10-et, és neadjisten a klasszikust is elveszítjük akkor még a legoptimistábbak is lemondhatnak a bajnokságról azt hiszem, hacsak nem lesz egy óriási sérüléshullám a barcánál.
Nem temetni akarom a csapatot(október 25-ig egyelőre

) de itt gyorsan eldőlhet a liga sorsa az elkövetkezendő bő egy hónapban.
Re: Spanyol bajnokság
Elküldve: 2014. szeptember 21., vasárnap 22:36
Szerző: Kerlon
ne legyél pofátlan, már kaptak 5-t
