Oldal: 902 / 1100

Re: Spanyol bajnokság

Elküldve: 2014. december 2., kedd 19:40
Szerző: h3x0r
"Az Atlético Madrid kedden betiltotta az Atlético Front nevű radikális szurkolói csoportot, továbbá azonnali hatállyal kitiltott stadionjából 15 drukkert, akik közül hét a klub pártoló tagja volt.
A spanyol bajnokságban címvédő egyesület azután hozta meg ezeket a döntéseket, hogy vasárnap meghalt a Deportivo La Coruna egyik szurkolója, akit a két csapat mérkőzése előtti verekedést követően kritikus állapotban szállítottak kórházba.A 43 éves
Francisco Javier Romero Taboadát a Vicente Calderón Stadion melletti, jeges Manzanares folyóból emelték ki, mint kiderült, szívinfarktust kapott, kihűlt és fejsérüléseket szenvedett.
A madridi összetűzésben további 11 ember sérült meg könnyebben. A két gárda szurkolói csoportjainak rendbontása nyomán húsz embert vett őrizetbe a rendőrség, és mintegy száznak az adatait rögzítette.A La Coruna közölte, hogy a következő két hazai mérkőzésén jelképesen lezár két szektort, ahol hagyományosan a Depor-ultrák buzdítják a csapatot."

Re: Spanyol bajnokság

Elküldve: 2014. december 2., kedd 13:48
Szerző: morientes
Nyilván sajnálatos a halál esett, de kétlem ,hogy az elhunyt nem egy ugyanolyan "vadbarom" volt.Bár nem olvastam utána így ha egy ártatlan ember halt meg akkor elnézést kérek, csak a normális emberek ritkán szoktak ilyen szurkolói balhékba keveredni.
Azért megesik hogy rosszkor vagy rossz helyen...nem tudhatjuk ki volt az ember,de megverték,bedobták a folyóba....itt az eset az,ami megdöbbentő,hogy ki volt,mi volt az áldozat,az részletkérdés...
Legdurvább spanyolországban a sevvilla-betis derby,ott a két legkeményebb ultra,hadiállapotik vannak a városban ha meccs van :)

Re: Spanyol bajnokság

Elküldve: 2014. december 2., kedd 8:33
Szerző: Realista24
Akik részt vettek abban az undorító ci :cens: ány gyilkosságban azokat persze ki kell tiltani végleg!
Akarod mondani börtönbe zárni.

Re: Spanyol bajnokság

Elküldve: 2014. december 2., kedd 1:29
Szerző: dzsi91
Szerintem ennek semmi köze a labdarúgáshoz...Ez az emberiség problémája nem a futballé, az ilyen arcok csak balhézni akarnak,a foci csak egy ürügy rá...Ha nincs foci akkor belekötnek valakibe az utcán,vagy kirabolnak valakit stb... Fölösleges összekeverni őket a mezei szurkolóval aki csak buzdítani megy, ezeknek semmi köze a focihoz, csupán bűnözők akiknek a foci egy ürügy.

Nyilván sajnálatos a halál esett, de kétlem ,hogy az elhunyt nem egy ugyanolyan "vadbarom" volt.Bár nem olvastam utána így ha egy ártatlan ember halt meg akkor elnézést kérek, csak a normális emberek ritkán szoktak ilyen szurkolói balhékba keveredni.

Re: Spanyol bajnokság

Elküldve: 2014. december 2., kedd 1:04
Szerző: BBarni
Az események hatására a Spanyol Legfelsőbb Sporttanács elnöke, Miguel Cardenal drasztikus lépéseket helyezett kilátásba.

– Hamarosan leülünk a szövetség és a liga képviselőivel és megtesszük javaslatainkat. Ezek között lesz az ultrák szektorainak teljes lezárása. Eltökélt vagyunk azt illetően, hogy kiűzzük az ultracsoportokat a labdarúgásból. Az illetékesek kapnak egy határidőt, amíg ezt el kell végezniük. Készítünk egy listát az ultracsoportokról, amelyeket el kell távolítani a sportág közeléből. Aki pedig együttműködik a radikális csoportokkal, az szigorú büntetésre számíthat – fogalmazott.
Ez nem tudom mennyire komoly, de ez egy vicc!Igaz, hogy Spanyolországban amúgy sincsenek olyan nagy ultra csoportok és hangulat, de azért azt a kicsit sem kellene tönkretenni!Akik részt vettek abban az undorító ci :cens: ány gyilkosságban azokat persze ki kell tiltani végleg!

Re: Spanyol bajnokság

Elküldve: 2014. december 1., hétfő 13:11
Szerző: morientes
azt fontos volt belenyomni a címbe, hogy céer sorozata megszakadt, az már annyira nem fontos és nem érdemelte meg, hogy a csapat klubrekordot döntött.
Ááá...de most komolyan ennyire fontos ez?Hadd írogasson össze-vissza az a sok büdös k :cens: :cens: g,,majd Ronaldo megadja a választ a pályán,ahogy a csapat is...teljesen hidegen hagy...

Re: Spanyol bajnokság

Elküldve: 2014. november 30., vasárnap 21:54
Szerző: CS0ki
Örömteli, hogy Suarez pont azt csinálja, mint kezdetben a Poolnál is, képes akármekkora ziccert kihagyni. :)

Nem bánnám, ha pontokat veszítene a barca most, a mai napon eddig minden meccs eredménye csalódás volt. :-(

Re: Spanyol bajnokság

Elküldve: 2014. november 30., vasárnap 21:12
Szerző: Kerlon
ez a Sevilla, amúgy mekkora egy tré csapat. 5-1 ide 5-1 oda... Érthetetlen.

Re: Spanyol bajnokság

Elküldve: 2014. november 30., vasárnap 20:59
Szerző: Realista24
palesz77 írta:
Csabi írta:nso ezt a címet adta a meccsünknek: Megizzadt, de a Málagát is lenyomta a Real; megszakadt CR sorozata

azt fontos volt belenyomni a címbe, hogy céer sorozata megszakadt, az már annyira nem fontos és nem érdemelte meg, hogy a csapat klubrekordot döntött.
Én komolyan nem értem, hogy ti minek olvastok még nso-t.. :lol:
Én nem olvasom, de akarva akaratlanul belefutok fb-on, meg mondjuk itt.

Re: Spanyol bajnokság

Elküldve: 2014. november 30., vasárnap 20:58
Szerző: palesz77
Csabi írta:nso ezt a címet adta a meccsünknek: Megizzadt, de a Málagát is lenyomta a Real; megszakadt CR sorozata

azt fontos volt belenyomni a címbe, hogy céer sorozata megszakadt, az már annyira nem fontos és nem érdemelte meg, hogy a csapat klubrekordot döntött.
Én komolyan nem értem, hogy ti minek olvastok még nso-t.. :lol:

Re: Spanyol bajnokság

Elküldve: 2014. november 30., vasárnap 20:57
Szerző: Realista24
Csabi írta:nso ezt a címet adta a meccsünknek: Megizzadt, de a Málagát is lenyomta a Real; megszakadt CR sorozata

azt fontos volt belenyomni a címbe, hogy céer sorozata megszakadt, az már annyira nem fontos és nem érdemelte meg, hogy a csapat klubrekordot döntött.
Vagy, hogy Cé a liga gólpasszkirálya Messit megelőzve ezzel a gyalázatos teljesítménnyel. :coffee:

Re: Spanyol bajnokság

Elküldve: 2014. november 30., vasárnap 20:56
Szerző: Csabi
nso ezt a címet adta a meccsünknek: Megizzadt, de a Málagát is lenyomta a Real; megszakadt CR sorozata

azt fontos volt belenyomni a címbe, hogy céer sorozata megszakadt, az már annyira nem fontos és nem érdemelte meg, hogy a csapat klubrekordot döntött.

Re: Spanyol bajnokság

Elküldve: 2014. november 30., vasárnap 18:53
Szerző: R.M.C.F
Persze majd jönnek a védői meg RMCF
Dehogy jövök.....minek,így is elég okos van itt,aki jobban tudja. Én csak azért bátorkodtam védeni korábban(már nem érdekel),mert a fórum nagy menőinek fogalma sincsen arról,mit is kellene neki megköszönni....ugyanott lennénk ha nem jött volna mint előtte 10 éven át, a sok lúzer vakkal.........Ca-val sem lett volna meg a BL mielőtt bárki azt hinné,ha előtte a nagy alábecsült jozsé nem takarítja ki a szemetet,a szarakodást,a laza öreguras faxom focit,ha nem helyezi teljesen más alapokra az edző/perez viszonyt,ha nem veri bele a hülye média fejét az asztalba,akik állandóan keverték a szart akik ellenszenvessé tettek bennünket,megtanít alázattal bírni,és fegyelmezetten játszani,kialakít egy stílust(ami előtte ismeretlen volt),tartást ad mert előtte ha kaptunk egy gólt összeestünk mint a tejszínhab,lenyomja a nagy dicső barcát és a hangadókat visszaszorítja ........ezek nagyjából azok amiktől összeokádtam már magamat. CA sem volt más...aki anno ugyanúgy nyert bl-t a milannal,ha mentek egy nullra,az összes támadót azonnal hozta le és vitte be a védőket.

Mindegy,hagyjuk,csak az ellenszenv rossz ómen,eltérít a valóságtól......de egyszerű mert kell nyitni egy utáljuk együtt JM topicot,ahol lehet köpködni ha bármit is tesz,vagy kikap,vagy ha csak egy góllal nyer......

Nevetséges ez az egész.

Re: Spanyol bajnokság

Elküldve: 2014. november 30., vasárnap 15:58
Szerző: Remy
Köszi!

Re: Spanyol bajnokság

Elküldve: 2014. november 30., vasárnap 15:55
Szerző: GT37
Remy írta:Létezik olyan oldal, ahol fordulóról fordulóra mutatják a tabellát? Tehát, ha én meg akarom nézni a 6. fordulót például, akkor azt is meg lehet tekinteni. :hmmm:
http://www.transfermarkt.co.uk/primera- ... on_id/2014

Ott jobboldalt, az aktuális játéknap eredményei mellett lehet kiválasztani az adott fordulót.

Re: Spanyol bajnokság

Elküldve: 2014. november 30., vasárnap 15:53
Szerző: Faust
Transfermarkton meg lehet nézni ha jól emlékszem.

Re: Spanyol bajnokság

Elküldve: 2014. november 30., vasárnap 15:50
Szerző: Remy
Létezik olyan oldal, ahol fordulóról fordulóra mutatják a tabellát? Tehát, ha én meg akarom nézni a 6. fordulót például, akkor azt is meg lehet tekinteni. :hmmm:

Re: Spanyol bajnokság

Elküldve: 2014. november 30., vasárnap 15:47
Szerző: morientes
Savant írta:Elhunyt a Depor-szurkoló.
R.I.P
Sajnos a focinak még mindig megvan ez az ocsmány része is...mi értelme volt agyonverni,azt nem tudom...

Re: Spanyol bajnokság

Elküldve: 2014. november 30., vasárnap 15:35
Szerző: tucsoki
nmate írta:Willian, Hazard néha húz valami egyénit, azonkívül ugyan ezt nyomatja Mourinho is. Tegnap egy felállt védelem ellen megint nem futotta semmire, Willianen kívül senki nem volt képes átlőni vagy átpasszolni őket. A végén meg örülhettek, hogy nem kapnak gólt.
Még érthető is lenne, ha mondjuk a 10. helyen kullognának nulla játékkal, de ez volt az első meccsük a szezonban ahol nem tudtak gólt szerezni, és ugyan annyi pontot gyűjtöttek eddig (vereség nélkül) mint a Real Madrid.

Erről jut eszembe, kíváncsi vagyok mit tudunk majd mutatni az ATMA otthonában, egy összeszokott gárdával negyedjére már csak nem kéne szívni...

Re: Spanyol bajnokság

Elküldve: 2014. november 30., vasárnap 15:27
Szerző: Kerlon
nmate írta:Az a baj, hogy BL-ben pont kijön majd az erősségük, és kb ellenünk is egyenlő esélyekkel futnak ki. Atma is a legtöbb csapat ellen.
Igen, poont ettől tartok én is, de tavaly óta szerintem mi még jobbak lettünk és, ha CR-Benzema ilyen formában lesz, akkor nem kell izgulnunk a 93. percig szerintem. Vagy kapunk addig 3-at és azért nem. :mrgreen: