Oldal: 894 / 2299

Re: Bajnokok Ligája

Elküldve: 2020. március 12., csütörtök 9:51
Szerző: babaking
M1Ö írta:
Realista24 írta:Korszakos egy címvédéssel lehetett volna.
Igen, de már rájuk lett aggatva. Ezért írtam, amit. Nagyon jó focit játszanak, azt nem lehet vitatni, de mentálisan szétestek tegnap. Meg mondjuk okos volt az Atléti, hogy kifárasztotta őket. Úgyhogy ezért gondolkodhatna el a sok károgó, hogy mit is vitt véghez a Real. Mert ezt a Pool-t pl, többe nézik, mint a triplázó Realt.
Nem is mentálisan, hanem fizikálisan - mondjuk a cseréken kívül az Atletico játékosok is. A végén lépni nem tudtak. Már Llorentére sem tudtak kilépni. Bár amilyen iramot toltak 90 percig nem csodálom. Brutál volt, és igazából jól tolták, élmény volt nézni.

Re: Bajnokok Ligája

Elküldve: 2020. március 12., csütörtök 9:30
Szerző: M1Ö
Realista24 írta:Korszakos egy címvédéssel lehetett volna.
Igen, de már rájuk lett aggatva. Ezért írtam, amit. Nagyon jó focit játszanak, azt nem lehet vitatni, de mentálisan szétestek tegnap. Meg mondjuk okos volt az Atléti, hogy kifárasztotta őket. Úgyhogy ezért gondolkodhatna el a sok károgó, hogy mit is vitt véghez a Real. Mert ezt a Pool-t pl, többe nézik, mint a triplázó Realt.

Re: Bajnokok Ligája

Elküldve: 2020. március 12., csütörtök 9:29
Szerző: p.csabi1
Fúú de örültem hogy kicsapták a Poolt tegnap. :lol:
Az a Henderson is olyan egy nagyképű visszataszító egy játékos.Közben meg egy favágó szinte.
A Virgil nem sírt azóta semmit esetleg? :lol:

Nagyképű bagázs.

A PSG meg szimplán fogyatékosok klubbja.Tegnap úgy örültek a továbbjutásnak mintha megnyerték volna a BL-elt. :lol:
Közben meg majd csak most jönne a java,bár szerintem nem lesz befejezve a sorozat.

Re: Bajnokok Ligája

Elküldve: 2020. március 12., csütörtök 9:26
Szerző: realistahuni
Klopp: " Nem értem egyébként, hogy ilyen minőségi játékosokkal miért ilyen futballt játszanak – futballozhatnának szépen is, de mélyen visszahúzódnak és várnak a kontrára."

:mrgreen:

Nekem már lassan fétis de imádom mikor az atleti nem ellenünk játszik és az ilyen nagypofájú janikat kiüti mint Klopp vagy a bayern na meg a barca kétszer. :D
Kövezzetek meg de lassan bl-t érdemelnek.

Re: Bajnokok Ligája

Elküldve: 2020. március 12., csütörtök 9:23
Szerző: Realista24
M1Ö írta: Amúgy meg ha már korszakos csapat... Egy kapushiba után, Llorrente első góljánál, úgy megzuhant a Pool, hogy öröm volt nézni. Mi meg ha szar volt a levesbe, akkor is megcsináltuk. Úgyhogy elmehet a 'csába az összes Kassaizó, uefa-zó majom a francba.
Korszakos egy címvédéssel lehetett volna.

Re: Bajnokok Ligája

Elküldve: 2020. március 12., csütörtök 9:22
Szerző: M1Ö
Amúgy meg ha már korszakos csapat... Egy kapushiba után, Llorrente első góljánál, úgy megzuhant a Pool, hogy öröm volt nézni. Mi meg ha szar volt a levesbe, akkor is megcsináltuk. Úgyhogy elmehet a 'csába az összes Kassaizó, uefa-zó majom a francba.

Re: Bajnokok Ligája

Elküldve: 2020. március 12., csütörtök 9:19
Szerző: Realista24

Re: Bajnokok Ligája

Elküldve: 2020. március 12., csütörtök 8:53
Szerző: sanko.
létezik hasonló pool fan oldal, mint a miénk? csak mert amit kidobott a google enyhén szólva sem friss :lol: :lol:

Re: Bajnokok Ligája

Elküldve: 2020. március 12., csütörtök 8:51
Szerző: Realista24
Süti írta:
dzsi91 írta: “Morata klasszis módjára fejezi be a támadást” -knézy

Korszakos poolbol gyorsan lett egy 100 év után bajnok pool.

2014-15-16-17ben kellett csak átbírkózzuk magunkat a prime matracon.

Bl győzelem után még a döntőbe jutás is kihívás nemhogy megnyerni...
Spot on. Korszakos Liverpool, mi? És mégis olyan arroganciával nyomták tegnap is, mintha legalábbis tényleg három szinttel mindenki felett állnának.
Le a kalappal a matrac előtt, jól beárazták ezt a túlfújt társaságot.
Egyébként azt sose gondoltam volna, hogy Klopp alatt egyszer ilyen nagyképű csapat lesz. 1 BL meg 1 PL után... Meg lehet nézni ZZ-t, zongorázni a különbséget.
Castilla elverte őket.

Re: Bajnokok Ligája

Elküldve: 2020. március 12., csütörtök 8:49
Szerző: Süti
dzsi91 írta: “Morata klasszis módjára fejezi be a támadást” -knézy

Korszakos poolbol gyorsan lett egy 100 év után bajnok pool.

2014-15-16-17ben kellett csak átbírkózzuk magunkat a prime matracon.

Bl győzelem után még a döntőbe jutás is kihívás nemhogy megnyerni...
Spot on. Korszakos Liverpool, mi? És mégis olyan arroganciával nyomták tegnap is, mintha legalábbis tényleg három szinttel mindenki felett állnának.
Le a kalappal a matrac előtt, jól beárazták ezt a túlfújt társaságot.
Egyébként azt sose gondoltam volna, hogy Klopp alatt egyszer ilyen nagyképű csapat lesz. 1 BL meg 1 PL után... Meg lehet nézni ZZ-t, zongorázni a különbséget.

Re: Bajnokok Ligája

Elküldve: 2020. március 12., csütörtök 8:38
Szerző: M1Ö
petiamadridista írta: Mbappé gyerek is sokszor mond érdekeseket egyébként.
Nézzézek meg az instasztori live-ját. Hát nem tudom, hirtelen nem az jutott eszembe, hogy huuu de jó fej. És ami még szomorúbb Keylor is asszisztál a hülyeséghez.

Re: Bajnokok Ligája

Elküldve: 2020. március 12., csütörtök 8:28
Szerző: petiamadridista
sanko. írta:
petiamadridista írta: Tehát a Haaland gyerek is egy csicskaszar. :D
Meg amazok is. :lol:

Ajjj.
csak haaland esetében ha nagyon - nagyon keresünk mentséget, talán a kora az lehet, fejébe szállt a dicsőség. de emezek? :lol:

Hát abban a csapatban a kreténség meg alap.
Felvételi követelmény.
Neymar, Icardi, korábban Ibra, David Luis.
Ott így szelektálnak. Mbappé gyerek is sokszor mond érdekeseket egyébként. :D

Nem tudom. Biztos voltak hasonló dolgok Raúlék idejében de én nem nagyon emlékszem.
Vagy csak nem volt ennyi közösségi site. Sőt nagyon internet se.
Ismeritek a mondást, az fb előtt csak anyádék tudták hogy hülye vagy.... :lol: :lol:

Re: Bajnokok Ligája

Elküldve: 2020. március 12., csütörtök 8:17
Szerző: sanko.
petiamadridista írta: Tehát a Haaland gyerek is egy csicskaszar. :D
Meg amazok is. :lol:

Ajjj.
csak haaland esetében ha nagyon - nagyon keresünk mentséget, talán a kora az lehet, fejébe szállt a dicsőség. de emezek? :lol:

Re: Bajnokok Ligája

Elküldve: 2020. március 12., csütörtök 8:14
Szerző: petiamadridista
Tehát a Haaland gyerek is egy csicskaszar. :D
Meg amazok is. :lol:

Ajjj.

Re: Bajnokok Ligája

Elküldve: 2020. március 12., csütörtök 8:05
Szerző: Babinho
Realista24 írta:
Dupla D írta:
Ennyire gusztustalanul szánalmas dolgot régen láttam.
Erling Haaland uploaded a snapchat yesterday at his Paris hotel with the caption: "My City not yours."

Neymar uploaded the pic on his Instagram with the caption: "Your City is in Norway bro go back. Paris our city, not yours."

The main reason why PSG are trolling Haaland
Foci 2020ban :roll:
Ez annyira gyerekes... Ilyen éjjel nappal budapest feeling.

Nagyon gáz, ilyenkor mindig jobban hiányoznak a régi öregek a futballból...
Médiakurvák

Re: Bajnokok Ligája

Elküldve: 2020. március 12., csütörtök 8:01
Szerző: Kerlon
PSGsek ugxbunnepelnrk, mintha BLt nyertek volna. :lol:

Re: Bajnokok Ligája

Elküldve: 2020. március 12., csütörtök 7:59
Szerző: Anthony
Nah, hát én a 80 perc körül lefeküdtem, miről maradtam le :lol: :lol:
Meg kell néznem Kloppo fejét, amikor kapják a gólt :lol:

De amúgy szerintem a BL-t is lelövik napokon belül. A Juve pl. szerintem már ki sem fog állni, igazából nem is tudnak majd a karantén miatt.
De legalább előtte elhullott a Pool :mrgreen:

Re: Bajnokok Ligája

Elküldve: 2020. március 12., csütörtök 6:44
Szerző: Realista24
Dupla D írta:
Caraway írta:

https://mobile.twitter.com/GFFN/status/ ... 4347167744

Itt is van az eset. Egy 19 evest kiparodizalni. Szanalmas banda.
Ennyire gusztustalanul szánalmas dolgot régen láttam.
Erling Haaland uploaded a snapchat yesterday at his Paris hotel with the caption: "My City not yours."

Neymar uploaded the pic on his Instagram with the caption: "Your City is in Norway bro go back. Paris our city, not yours."

The main reason why PSG are trolling Haaland

Re: Bajnokok Ligája

Elküldve: 2020. március 12., csütörtök 6:42
Szerző: Realista24
Since this kid asked Jurgen Klopp to lose a game:

Atletico 1-0 Liverpool
Watford 3-0 Liverpool
Chelsea 2-0 Liverpool
Liverpool 2-3 Atletico

:kalapos: :kalapos:
Manchester titkos fegyvere a kölyök.

Re: Bajnokok Ligája

Elküldve: 2020. március 12., csütörtök 0:53
Szerző: Kercsó
realistahuni írta:
Obviuszli!
junó they are just defending junó
:lol: sírok mikor Andy Robertsont mikrofon közelbe engedik :lol:

"You know, they're coming back to Anfield" :lol:

örülök, hogy ez a nagyképű bagázs búcsúzik és nem lesz címvédés idén sem. :mrgreen:
viszont, amit a 90.perc során lenyomott az Atma, az valami hányinger :wtf: