Értékeld a legutóbbi meccset
- RealMadridFanatic
- Hozzászólások: 3105
- Csatlakozott: 2013. április 18., csütörtök 18:56
Re: Értékeld a legutóbbi meccset
Talán már írták mások meccs közben is, de azért így a szezon felénél egyértelműen látszik, hogy nincs arculata a csapatnak, nincs taktika, nem lehet felfedezni begyakorolt mozgásokat. Amit megcsinálnak a játékosok, azokat csukott szemmel is tudják, azok a sablonok és tolódások vannak csak, amiket már fiatal koruk óta sulykolnak beléjük, hogy reflexszerűen menjen.
Egyébként a meddő és teljesen kiszámítható, ezáltal könnyedén levédekezhető körbeadogatás megy, próbálunk gyorsan szélt váltani, hátha nem tolódik időben az ellenfél védelme, majd jön egy botrányos beadás. Iskolapéldája a játékunk a tanácstalanságnak.
Valamilyen szinten amúgy is jellemző volt a támadásainkra, hogy az egyéni kvalitásokra épít, viszont a mostani szezon kihozta, hogy amint kicsit kevésbé vagyunk szerencsések, sújt 1-2 ítélet, de mindenek előtt a kulcsjátékosok elöl fáradtak/sérültek/borzalmas formában vannak, akkor kiszolgáltatottá válik a csapat, hiába a világ egyik legerősebb középpályája.
Továbbra sem szeretnék pálcát törni felette, de itt ZZ (és stábja) felelőssége nagyon nagy. Szeretném, ha hagynák dolgozni (bár a szavazáson első felindultságból arra nyomtam, hogy váltani kell), sokat bizonyított, jó érzékkel nyúlt bele a dolgokba, de eljött az ideje, hogy a szentimentális, túlzottan ragaszkodó, már-már csökönyös énjét győzze le, kerüljön elő a profizmus és villantson valami szakmát is. Igaz, hogy ide jó pedagógus kell, és olyan akire felnéznek, de a krízishelyzetekben muszáj erősnek lenni a szakmai oldalnak is. Most nem csak a motiváció visszanyerése a feladat, hanem az is, hogy a keret adottságaihoz igazított taktikát dolgozzanak ki, mert az nyilvánvaló, hogy ami eddig ment, az mára kifújt, sőt nézhetetlen semmibe fordult át.
A játékosoktól, a csapattól is nehéz úgy változást várni, hogy az edzőnk képtelen bármi olyat eszközölni, amivel megkavarja az állóvizet. Nemcsak a játékunk kiszámítható, hanem a csapatösszetétel és taktika is. Amikor egészséges mindenki, 10-ből 9-szer előre megmondja bármelyik mezei szurkoló, hogy mi lesz a kezdő, mikor és kit cserél le, illetve be. Lényegében ziccerbe hozzuk az ellenfeleket, nagyon könnyű készülni ellenünk, csak még így is sokszor megvan a játékosok között egy olyan minőségbeli különbség, amivel lehet hozni a meccseket.
Még mindig hiszek a tavaszban, abban, hogy a formaidőzítés lendít akkorát a szekéren, hogy beindulnak azok is, akik egyébként szürkék voltak ősszel, viszont Zidanéknak akkor is muszáj lesz valami értelmes taktikát kidolgozni, mert 3 BL-t zsinórban nem lehet nyerni csupán a játékosok kvalitásaira hagyatkozva (főleg, hogy idén aztán abszolút semmi nem indokolja, hogy abban bízzunk, hogy hirtelen mindenki megtáltosodik).

„Ő volt a tökéletes játékos, megvolt benne az erő, a sebesség, a technika, és a gyorsaság. Döbbenetes játékos volt, mintha egy laborban hozták volna létre." (Gianluigi Buffon Ronaldoról)
- Anthony
- Hozzászólások: 8701
- Csatlakozott: 2013. április 23., kedd 8:33
- Kedvenc játékosaid: Cristiano Ronaldo
- Kedvenc csapatod: Real Madrid
Re: Értékeld a legutóbbi meccset
Jelenleg kell vagy 3 jézuska, hogy egyesítsék a varázstudásukat, és hozzanak össze valami újkori csodát, hogy ne kapjunk ki nagyon..dzsi91 írta:Varom a psg meccset mint a jézuskát.
Re: Értékeld a legutóbbi meccset
Én annyira vártam Ceballos és Kovacic játékát, hogy 21:10körül aludtam be.
jól jártam

"A futball alapvetően egy észjáték lenne, egy nagy sebességű, valós idejű stratégiai játék, amiben nem mindig neked kell adnod a gólpasszt, nem mindig neked kell lőnöd a gólt, de nem is mindig neked kell megszerezned a labdát."
K
K
- Realista24
- El Padre
- Hozzászólások: 68355
- Csatlakozott: 2013. április 13., szombat 0:50
- Kedvenc játékosaid: Zidane, Benzema
- Kedvenc csapatod: Real Madrid
- Kapcsolat:
Re: Értékeld a legutóbbi meccset
Első félidőt végigdolgoztam, másodikat végigaludtam. Ideális állapotok

Karim Benzema: "A Real Madridnál vagyok, csak ez számít"
Zidane - The Maestro Of The Decade HD
Carlo Ancelotti: "Benzema egy olyan játékos, akinek nincs szüksége arra, hogy sokat dolgozzon."
Tous avec Karim
Je Suis Benzema
Zidane - The Maestro Of The Decade HD
Carlo Ancelotti: "Benzema egy olyan játékos, akinek nincs szüksége arra, hogy sokat dolgozzon."
Tous avec Karim
Je Suis Benzema
- Süti
- Hozzászólások: 6059
- Csatlakozott: 2015. november 8., vasárnap 20:12
- Kedvenc csapatod: Real Madrid
- Tartózkodási hely: Budapest/Győr
Re: Értékeld a legutóbbi meccset
Az a helyzet, hogy a 0-1 ellenére ez szerintem konkrétan a szezon legrosszabb teljesítménye volt...Még a Barcelona ellen is volt legalább egy jó félidőnk. De ma?
- Az 50. percben már 50 labdavesztésünk volt. Percenként 1...
- Taktikailag 0, csak ma még a beadásig sem jutottunk el, egy Leganes gond nélkül levédekezte a sablonos taktikánkat
- A pontrúgásaink annyira veszélyesek mint Messi büntetői
- Theo a gólpassza ellenére szerintem az elmúlt 5 év legrosszabb Real Madrid játékosa...
- Kovacic az eddigi kupafordulókon megmutatta, hogy miért nem ő a gálakezdő, ma több labdát adott el, mint az összes sportszergyártó cég tavaly.
- A taktika teljes káosz, főleg a középpályán, Llorente néha egészen fent játszott, míg Ceballos gyakorlatilag CDM volt. Teljesen érthetetlen. Ötlettelen sablon cserék, akik egyénileg vagy hoznak valamit a játékba (ma szerencsére igen) vagy nem. Mintha 11 játékos fel lenne téve a pályára, és bár a feladata mindenkinek megvan, azt a feladatot mindenki a pálya azon részén végzi el, ahol éppen kedve van.
- Az első kaput találó lövésünk a 65. percben volt.... A Leganes ellen.
A győzelemnek nyilván örülök, de ez nemhogy fény volt az alagút végén, hanem az érkező gyorsvonat...
Plusz mondanám, hogy ha a tarcsik egy kiscsapat ellen se tudják megmutatni, akkor ne akarjanak a Real Madrid játékosai lenni, de az A keret is ugyanilyen reménytelen...

Legends Never Die.
...popped into the penalty area towards Zidaaaaane! Oh, fantastic...
Real Madrid will be back.
You can put that on a poster.
Stick it on your wall.
Pray to it every night.
We will be back.
...popped into the penalty area towards Zidaaaaane! Oh, fantastic...

Real Madrid will be back.
You can put that on a poster.
Stick it on your wall.
Pray to it every night.
We will be back.
- dzsi91
- Hozzászólások: 12660
- Csatlakozott: 2013. december 3., kedd 0:26
- Kedvenc játékosaid: Cristiano Ronaldo, Sergio Ramos, Karim Benzema, Luka Modrić
- Kedvenc csapatod: Real Madrid C.F
Re: Értékeld a legutóbbi meccset
Varom a psg meccset mint a jézuskát.Addig nem ítélkezem de hogy nem birunk felmutatni egy darab játékost sem aki formában van és,higy egy ilyen keret így lötyögjön az az edző felelőssége.Elküldeni semmikép nem küldeném el Zz-t a nyáron de valamit nagyon elcseszett idén... (eddig)
"Real Madrid have made me feel small, as if I had a small penis...Football is my religion and I don't like that there are gods bigger than mine."- Robbie Williams
Re: Értékeld a legutóbbi meccset
Na ezt a két órát se kapjuk vissza már az élettől soha 
Ha újra fél 10 lehetne, ki mihez kezdene?
A meccs? Értelmezhetetlen. Elemezze akinek két anyja van.

Ha újra fél 10 lehetne, ki mihez kezdene?
A meccs? Értelmezhetetlen. Elemezze akinek két anyja van.
- Jim
- Hozzászólások: 6664
- Csatlakozott: 2013. április 26., péntek 21:13
- Kedvenc játékosaid: Zidane, Nacho
Re: Értékeld a legutóbbi meccset
a gól szép volt
Asensio
amúgy borzasztó játék, elképzelés nélkül
ugyan az mint az A csapat
nálam edzőkérdés van
nincs taktika, vagy mi történt Zizuval??
mindenféle ötletet nélkülöz a játék,
az hogy senki sem akar, újabb kérdéseket vet fel...

- BlancoMark
- Hozzászólások: 6324
- Csatlakozott: 2013. április 18., csütörtök 19:57
Re: Értékeld a legutóbbi meccset
De szep lenne a kovi korben ott lenni az Atleti es a Barca nelkul.

- nzooli93
- Hozzászólások: 3076
- Csatlakozott: 2017. február 23., csütörtök 12:11
- Kedvenc csapatod: Real Madrid
Re: Értékeld a legutóbbi meccset
Jatek es motivacio tovabbra sincs..legalabb a 3 pontot megszereztuk

- wZoLee7
- Hozzászólások: 15031
- Csatlakozott: 2013. május 26., vasárnap 13:36
- Kedvenc csapatod: REAL MADRID
- Tartózkodási hely: SK
Re: Értékeld a legutóbbi meccset
Jó videó, de ahhoz a CR-hez kellene két nagyon fontos dolog, vagy inkább három.lestat írta:
https://youtu.be/bCeQ6XjEftk
Hát nemtudom de ezeket még egy "vérbeli center" is megirigyelné.
Sebesség, az már megkopott, de talán egy-egy ilyen szitura még simán előtudná venni magát, és igazából nem lefutja, inkább a mozgásával veri meg az ellenfeleket.
CSapat védekezés, mert ha ezekre a szitukra tartogassa magát akkor ő tényleg nem fog mezőnyben már csinálni semmit sem.
Azok a rohadt kiugratások, játék középen, mi ugyanis jelenleg a pálya közepét arra használjuk, hogy egyik oldalról a másikra gurigázzuk a labdát
- lestat
- Hozzászólások: 6499
- Csatlakozott: 2013. április 26., péntek 20:36
- Kedvenc játékosaid: Beckham, Zidane, C.Ronaldo, Ramos
- Kedvenc csapatod: Real Madrid
- Tartózkodási hely: Dublin
Re: Értékeld a legutóbbi meccset
Ige, lehet csak gödörben van vagy lehet megint előránt egy űberfasza tavaszt.
Én bizom benne hogy magára talál és a csapat is mást nagyon nem is tehetek.
Csak ezek a nagy reális meglátások senkitol nem jöttek. Még a barca ellen sem a szuperkupa utan. Azt hittuk ott folytatja ahol abbahagyta Zidane is ezt mondta aztan jott az 5meccs bann. Na már most fizikálisan nemhiszem hogy elkora romlás történt volna vele inkabb ahogy a csapattal ugy vele is mentalisan vannak gondok es nem akar összeállni a dolog.

Cristiano Ronaldo
❼
2014-2024 Champions League Dynasty.
Danke Toni
Zinedine Zidane
92:48

2014-2024 Champions League Dynasty.
Danke Toni
Zinedine Zidane
92:48

-
- Hozzászólások: 2306
- Csatlakozott: 2013. április 23., kedd 7:49
- Kedvenc játékosaid: Zidane, Redondo, Hierro, Casillias
- Kedvenc csapatod: Real Madrid
- Tartózkodási hely: Kolozsvár
Re: Értékeld a legutóbbi meccset
Igen koszonjuk mindenki tudja hogy 50 golt lot. Nem ez a lenyeges kerdes hanem hogy realisan nezve mire szamithatunk tole az iden es az elkovetkezo evekben mmig velunk van/lesz. En nem szamitok meg egy 50 golos teljesitmenyre tole. Lehet hogy te igen. Majd eldollestat írta:Igen koszonjuk mindenki tudja hogy azert center mert szelre mar lassu. Bizonyos elemekben Benzema is jobb nala.
Ezert is kell melle Benz. Vele mehetett a bugi elől. Benz megcsinalta az elmozgasokat teruletet nyitott okos passzok labdatartas stb.
Ő pedig a legjobb befejezo reven ezekkel élt is és csak összehozott 50golt.
- lestat
- Hozzászólások: 6499
- Csatlakozott: 2013. április 26., péntek 20:36
- Kedvenc játékosaid: Beckham, Zidane, C.Ronaldo, Ramos
- Kedvenc csapatod: Real Madrid
- Tartózkodási hely: Dublin
Re: Értékeld a legutóbbi meccset
Igen koszonjuk mindenki tudja hogy azert center mert szelre mar lassu. Bizonyos elemekben Benzema is jobb nala.
Ezert is kell melle Benz. Vele mehetett a bugi elől. Benz megcsinalta az elmozgasokat teruletet nyitott okos passzok labdatartas stb.
Ő pedig a legjobb befejezo reven ezekkel élt is és csak összehozott 50golt.
Ezert is kell melle Benz. Vele mehetett a bugi elől. Benz megcsinalta az elmozgasokat teruletet nyitott okos passzok labdatartas stb.
Ő pedig a legjobb befejezo reven ezekkel élt is és csak összehozott 50golt.
Cristiano Ronaldo
❼
2014-2024 Champions League Dynasty.
Danke Toni
Zinedine Zidane
92:48

2014-2024 Champions League Dynasty.
Danke Toni
Zinedine Zidane
92:48

-
- Hozzászólások: 2306
- Csatlakozott: 2013. április 23., kedd 7:49
- Kedvenc játékosaid: Zidane, Redondo, Hierro, Casillias
- Kedvenc csapatod: Real Madrid
- Tartózkodási hely: Kolozsvár
Re: Értékeld a legutóbbi meccset
Lehet lovagolni a szavakon. Nekem nen verbeli center tobb okbol is. Egyreszt nem itt jatszott karierje 90%ban ezert nincs meg az a rutin azon a poszton ami neha jol jonne. Az hogy vannak olyan adottsagai amik alkalmassa teszik a centerjatekra es vannak klasszis megoldasai neha nem vitattam eddigse es kar is lenne tagadni. Viszont a labdafedezese, az uresbemozgas, erkezes, a "tokomrol is bepattan ha ugy kell" faktor az o eseteben jo (ami onmagaban nagy dolog) de nem kiemelkedo. Persze velemenyek es velemenyek... Kiragadtunk egy elemet a kontextusbol. Onnan indultunk hogy azert center szerintem mert szelen mar nem elne meg.lestat írta:
https://youtu.be/bCeQ6XjEftk
Hát nemtudom de ezeket még egy "vérbeli center" is megirigyelné.
Ha lenne idom tudnek en is linkelgetni youtube videokat de folosleges. Aki erti erti aki nem azt ugy sem fogom meggyozni.
- M1Ö
- Hozzászólások: 5841
- Csatlakozott: 2013. április 23., kedd 6:36
- Kedvenc játékosaid: Zidane; Modric, Isco, Ramos; Nagy Ádám; Özil, Xabi
- Kedvenc csapatod: Real Madrid
Re: Értékeld a legutóbbi meccset
Bárcsak vissza tudná kaparni ezt magából. Erre még bőven jó lehetne, mert olyan nagy fizikai munka nem kell hozzá. Csak fejben tenné rendbe magát már végre. És akkor máris csak egy szélsőt kéne igazolnilestat írta:https://youtu.be/bCeQ6XjEftk
Hát nemtudom de ezeket még egy "vérbeli center" is megirigyelné.

De Gea - Carvajal, Varane, Ramos, Marcelo - Modric, Kroos, Verratti - Isco - Benzema, Agüero
- lestat
- Hozzászólások: 6499
- Csatlakozott: 2013. április 26., péntek 20:36
- Kedvenc játékosaid: Beckham, Zidane, C.Ronaldo, Ramos
- Kedvenc csapatod: Real Madrid
- Tartózkodási hely: Dublin
Re: Értékeld a legutóbbi meccset
https://youtu.be/bCeQ6XjEftkProfessore írta:Ok mutass nekem olyan 33 eves jatekost komoly bajnoksagban aki 50 golt lo egy szezonban... a fizikai leepules azert csunya dolog. Ha nem birja akkor mar nehezebb fenntartani a koncentraciot a gyors donteshozast a jo helyeszkedest es ez meglatszik a golok szamaban. CR nem verbeli center aki osztonbol jatszik es rutinja sem akkora center szerepkorben hogy athidalja ezt.wZoLee7 írta:Nincs gol lovo, de pl CR eddig evente hozta 50 feletti gol mennyiseget, ki gondolta elore h ennyire nulla lesz? Senki. Azt tudtuk h vedekezesben semmi es mezonyben,osszesegeben is nulla, sebessege nincs,viszont hihette mindenki, hogy majd azert kapu elott bebaszarintsa. Ez van, a kerdes inkabb az hogy kepesek vagyunk e nyaron tovabb lepni
Hát nemtudom de ezeket még egy "vérbeli center" is megirigyelné.
Cristiano Ronaldo
❼
2014-2024 Champions League Dynasty.
Danke Toni
Zinedine Zidane
92:48

2014-2024 Champions League Dynasty.
Danke Toni
Zinedine Zidane
92:48

- wZoLee7
- Hozzászólások: 15031
- Csatlakozott: 2013. május 26., vasárnap 13:36
- Kedvenc csapatod: REAL MADRID
- Tartózkodási hely: SK
Re: Értékeld a legutóbbi meccset
Nem osztonbol jatszik, de amikor oda se nez es akaszt egy bazinagy golt akkor mar zseni...persze, szar formaban van de tulozni sem kell, a masik topicban meg irtam h elkell engedni, az a csapat erdeke
-
- Hozzászólások: 2306
- Csatlakozott: 2013. április 23., kedd 7:49
- Kedvenc játékosaid: Zidane, Redondo, Hierro, Casillias
- Kedvenc csapatod: Real Madrid
- Tartózkodási hely: Kolozsvár
Re: Értékeld a legutóbbi meccset
Ok mutass nekem olyan 33 eves jatekost komoly bajnoksagban aki 50 golt lo egy szezonban... a fizikai leepules azert csunya dolog. Ha nem birja akkor mar nehezebb fenntartani a koncentraciot a gyors donteshozast a jo helyeszkedest es ez meglatszik a golok szamaban. CR nem verbeli center aki osztonbol jatszik es rutinja sem akkora center szerepkorben hogy athidalja ezt.wZoLee7 írta:Nincs gol lovo, de pl CR eddig evente hozta 50 feletti gol mennyiseget, ki gondolta elore h ennyire nulla lesz? Senki. Azt tudtuk h vedekezesben semmi es mezonyben,osszesegeben is nulla, sebessege nincs,viszont hihette mindenki, hogy majd azert kapu elott bebaszarintsa. Ez van, a kerdes inkabb az hogy kepesek vagyunk e nyaron tovabb lepni
-
- Hozzászólások: 2306
- Csatlakozott: 2013. április 23., kedd 7:49
- Kedvenc játékosaid: Zidane, Redondo, Hierro, Casillias
- Kedvenc csapatod: Real Madrid
- Tartózkodási hely: Kolozsvár
Re: Értékeld a legutóbbi meccset
CR csak azert lett csatar mert annyira belassult es sablonos lett a jateka es annyira gyenge az 1v1 jatekban hogy szelen gyakorlatilag hasznalhatatlan. Mivel nincs verbeli befejezo csatar (Benz nem az sose volt az) es CR azert eleg jo a befejezesekben at lett helyezve. Ennyi a tortenet....igy megrughatja a goljait.
Az mar mas tortenet hogy a megvaltast egy 33 eves jatekostol varjuk ami nonszensz. Tisztelen CRt de azert o sem foldonkivuli. A mai fizikalis jatekban nem bir csucsuzemben egy teljes szezont vegig vinni. Ennek mar voltak jelei es igen vastagon benne volt a pakliban hogy a tendencia felerosodik.
Mellette van egy Benz aki meg hamarabb amortizalodik es egy Bale aki hol van hol nincs. Teljesen logikus lepes lett volna ha erkezik egy kezdo szintu befejezo...nem igy alakult most isszuk a levet.

Ki van itt
Jelenlévő fórumozók: 34 regisztrált és 0 vendég