Oldal: 847 / 1268

Re: Politika

Elküldve: 2023. július 10., hétfő 18:44
Szerző: Halfkey
Ebben nyilván mindenki egyetért szerintem. Vágjuk le a felesleges kiadásokat, minél jobban. Telljen rá, és akkor mindannyian boldogok vagyunk. Meg egészségügyre, közbiztonságra, stb. Az a baj kevés olyan államot ismerek ahol ez mind pipa, így félek tőle nem mi fogjuk megoldani. De nyilván tudna és kellene a mindenkori magyar kormányzatnak sokat fejlődnie ebben.

Már csak azért is fontos ez az optimalizálás, mert a linkelt arányok alapján, ha oda jut egy kérdés hogy megkérdeznek három embert hogy ‘lemondanál e 30 ezer forintról azért hogy egy állami alkalmazott 90 ezer forinttal több fizetést kapjon’ szerintem a legtöbben a nem-re böknének. Ezzel nem azt akarom mondani hogy a tanárok fizuját ne kéne emelni (kell, sürgősen), hanem hogy a közszférában a jellegéből adódóan nem lehetnek túlzottan elterjedtek az átlagon felüli fizetések, mert beledöglünk az adókba.

Edit: Nnorbi, az idén az MNB 5000 milliárd veszteséget termelt az árfolyamstabilitás érdekében (magas kamatok) ez nincs benne a költségvetésben jelenleg. Meg is változtatták a törvényt hogy 5 év alatt kelljen csak őket feltőkésíteni ne 1, de akkor is rögtön 1000 milliárdot még a vágásokból erre kell betolniuk.

Re: Politika

Elküldve: 2023. július 10., hétfő 18:08
Szerző: csababarca
Halfkey írta: Tanároktól speciel én sem sajnálnám.

De azt látni kell, hogy régi magyar probléma, hogy túl sok embert fizet végeredményben az állam, amit végeredményben csak a privát szféra és az abban dolgozók adóztatásából lehet megoldani.

Régi cikk, de az arányok hasonlóak most is.

https://www.portfolio.hu/gazdasag/20170 ... 259205?amp

Nyilván a gond komoly részt az hogy hogyan osztják el az adópénzeket, mire jut és mire nem, de azt is könnyű be látni hogy mindenre nem juthat. Az oktatásra jusson szerintem is. Miből vegyük el? Azt nemtudom, nyilván lopjanak kevesebbet meg legyen kevesebb stadion az jön csuklóból, de utóbbi legalábbis most a válságban mindenképp lassult. Min lehetne még spórolni? A kérdésem nem költői, kíváncsi vagyok az értékrendekre.
Szerintem futnia kellene az adókból erre is, 33,5 százalékos levonások, plusz boltokban az áfa, nagyjából a fele pénz marad a zsebemben ténylegesen.

Hogy min lehetne spórolni?
Pl az oktatásban tudok sok példát, mert rengeteg marhaságra megy el a szférán belül a pénz.
Most nem azt mondom, hogy azokat megszüntetve meg lehetne oldani 100%-ban, de egy részét igen.
Tankerületek apparátusa is nagyon nagyot nőtt, és ott egy titkárnő többet keres mint egy pedagógus, 15 éve a pályán.
Én csak azt tudom, hogy az oktatásba az utóbbi 13 évben őrült pénzeket benyomtak, de nem a problémákat kezelték belőle, hanem ment a lopás bőszen ott is.
Tankönyvek pazarlása pl egy konkrét példa. Iszonyatos könyvállományt KELL évente lerendelni, mikor mehetne forgórendszerűen is.
Mi ezen próbálunk játszani, és visszaforgatni a könyveket.
De szól a tankerület, hogy erre van X milliót, és miért csak X-25%-áért rendeltünk könyvet?
Válaszunk: mert nem kell több.
Tanker: de akkor rendeljünk pluszban, meg más könyveket is, mert ezt el kell költeni.
Végtelen ilyen baromság van.

Amit írt lentebb valaki, az egész államapparátus hihetetlen nagy, nekem konkrét osztályvezető ismerősök mondták, hogy ha a minisztériumból kitennék 25-30%-át az embereknek, ugyanúgy el lenne végezve a munka.

Ötletelek, nem az én, vagy mi tisztünk ezt kitalálni.
Szerintem az oktatás finanszírozására elő kellene tudni teremteni a pénzt, nem tartani a markunkat az eu felé.

Vagy akkor mondjuk ki nyíltan, hogy alapfokon megtartjuk az állami iskolákat, középfokú oktatás meg legyen magánkezekbe kiszervezve. Ez is egy járható út lehetne, de ugye akkor fizetni kéne az oktatásért, ami itt már egyetemi szinten egyszer kiütötte a biztosítékot.

Re: Politika

Elküldve: 2023. július 10., hétfő 18:06
Szerző: Norbi90
Halfkey írta: Tanároktól speciel én sem sajnálnám.

De azt látni kell, hogy régi magyar probléma, hogy túl sok embert fizet végeredményben az állam, amit végeredményben csak a privát szféra és az abban dolgozók adóztatásából lehet megoldani.

Régi cikk, de az arányok hasonlóak most is.

https://www.portfolio.hu/gazdasag/20170 ... 259205?amp

Nyilván a gond komoly részt az hogy hogyan osztják el az adópénzeket, mire jut és mire nem, de azt is könnyű be látni hogy mindenre nem juthat. Az oktatásra jusson szerintem is. Miből vegyük el? Azt nemtudom, nyilván lopjanak kevesebbet meg legyen kevesebb stadion az jön csuklóból, de utóbbi legalábbis most a válságban mindenképp lassult. Min lehetne még spórolni? A kérdésem nem költői, kíváncsi vagyok az értékrendekre.

Valamelyik nap neztem egy videot Surányi úr is felszolalt, mar nem emlekszem pontosan , de ő aztmondta , lazán tudna 3000 milliardot talalni a költsegvetesben jelen pillanatban, es akkor elkezdte sorolni, ami megmaradt , az a tao tamogatas, kozmedia , plakatok, propaganda stb. Es felsorolta tetelesen hogy melyikbol mennyit tudna megsporolni es ugy jott ki valami 3 ezer korul . Szoval lenne mit honnan elvenni csak akarni kellene ugye.

Re: Politika

Elküldve: 2023. július 10., hétfő 17:57
Szerző: lordgabi
Ország egyik legkeletibb pontja a lakcím, egyik évben évfordulós fizetés előtt tartózkodási helynek be volt jelentve Üllő, 15000 forinttal majdnem több volt, mint előtte évben. :lol:
Baleset nem volt közben, sose, azóta sem, 2013-ban 18 évesen szereztem a jogosítványt (ukrán), 2 éve már magyar, tavalyihoz képest 13000 forinttal csökkent kb. az idei. B04 kategória, 48720 volt a következő évre, ma fizettem ki.

Re: Politika

Elküldve: 2023. július 10., hétfő 17:31
Szerző: Marky
Halfkey írta: Tanároktól speciel én sem sajnálnám.

De azt látni kell, hogy régi magyar probléma, hogy túl sok embert fizet végeredményben az állam, amit végeredményben csak a privát szféra és az abban dolgozók adóztatásából lehet megoldani.

Régi cikk, de az arányok hasonlóak most is.

https://www.portfolio.hu/gazdasag/20170 ... 259205?amp

Nyilván a gond komoly részt az hogy hogyan osztják el az adópénzeket, mire jut és mire nem, de azt is könnyű be látni hogy mindenre nem juthat. Az oktatásra jusson szerintem is. Miből vegyük el? Azt nemtudom, nyilván lopjanak kevesebbet meg legyen kevesebb stadion az jön csuklóból, de utóbbi legalábbis most a válságban mindenképp lassult. Min lehetne még spórolni? A kérdésem nem költői, kíváncsi vagyok az értékrendekre.
Az allamapparatuson sokat lehetne sporolni. A 199 kepviselo nagyon draga az allamnak, plusz a rengeteg allamtitkar es kitudja mennyi egyeb potyautas van a rendszerben, akik tanacsadokent beszamlaznak a miniszteriumoknak. Az allami kommunikaciora forditott penz nelkulozheto lenne. A parttamogatasokat szinten meg lehetne nyirbalni, mert sulyos milliardokba kerul eltartani a parlamenti partokat.
A megszoritasokat valahol itt kellene kezdeni, nem a lakossag adoztatasanal.

Re: Politika

Elküldve: 2023. július 10., hétfő 17:13
Szerző: kiserik
Halfkey írta: Tanároktól speciel én sem sajnálnám.

De azt látni kell, hogy régi magyar probléma, hogy túl sok embert fizet végeredményben az állam, amit végeredményben csak a privát szféra és az abban dolgozók adóztatásából lehet megoldani.

Régi cikk, de az arányok hasonlóak most is.

https://www.portfolio.hu/gazdasag/20170 ... 259205?amp

Nyilván a gond komoly részt az hogy hogyan osztják el az adópénzeket, mire jut és mire nem, de azt is könnyű be látni hogy mindenre nem juthat. Az oktatásra jusson szerintem is. Miből vegyük el? Azt nemtudom, nyilván lopjanak kevesebbet meg legyen kevesebb stadion az jön csuklóból, de utóbbi legalábbis most a válságban mindenképp lassult. Min lehetne még spórolni? A kérdésem nem költői, kíváncsi vagyok az értékrendekre.
Nehéz úgy, hogy kikötöd a lopást nem lehet írni. Abba gondoljunk bele, hogy ekkora méretű (sok-sok-sok milliárd forintnyi évente) lopás mellett még az is csoda, hogy itt tartunk (bár sokak szerint nagyon a szélén vagyunk már).

Re: Politika

Elküldve: 2023. július 10., hétfő 17:09
Szerző: Halfkey
Tanároktól speciel én sem sajnálnám.

De azt látni kell, hogy régi magyar probléma, hogy túl sok embert fizet végeredményben az állam, amit végeredményben csak a privát szféra és az abban dolgozók adóztatásából lehet megoldani.

Régi cikk, de az arányok hasonlóak most is.

https://www.portfolio.hu/gazdasag/20170 ... 259205?amp

Nyilván a gond komoly részt az hogy hogyan osztják el az adópénzeket, mire jut és mire nem, de azt is könnyű be látni hogy mindenre nem juthat. Az oktatásra jusson szerintem is. Miből vegyük el? Azt nemtudom, nyilván lopjanak kevesebbet meg legyen kevesebb stadion az jön csuklóból, de utóbbi legalábbis most a válságban mindenképp lassult. Min lehetne még spórolni? A kérdésem nem költői, kíváncsi vagyok az értékrendekre.

Re: Politika

Elküldve: 2023. július 10., hétfő 17:07
Szerző: 'shutterisland
Halfkey írta: Nemtudok általában sokat a rendőrökről, én azt látom hogy neki marha sok a szabad napja. Nyilván cserébe vannak 24 órás műszakjai, de az a rengeteg sok plusz időt szerintem nem lehet annyival lerendezni hogy ‘szegényeknek sokat kell mellette maszekolni’.

Arról az apróságról hogy 100%os táppénz most nem
is beszélve, ami viszonylag kényelmessé teszi neki a ‘betegeskedést’.
ja hat maszekolni a beosztas miatt meg tappenzzel mokolni mindig is lehetett a rendorseg kotelekein belul, de nekem ez uj volt, hogy a fizukat igy megnyomtak/megnyomjak.

16-17 kornyeken a kezdo jarorok kb annyit kaptak, mint a menekult taborban a fbő-k, de volt egy par kemeny ev, mikor emiatt nem kicsit kuszkodtek emberhiannyal.

de nem is a rendorseg a tema, lehet rossz pelda volt, hanem hogy ket fiatal kb 400k kornyeki bevetellel hogy a francba tudna elindulni ingatlan temaban, ha a felso tiz szazalekhoz tartozoknak is ennyire nehez lett.

Re: Politika

Elküldve: 2023. július 10., hétfő 16:56
Szerző: miro.
hehetheoriginal írta: nem ezt mondtam, hogy 10x annyi evente, mint Mo-n?
mar megint mi van veletek :coffee:

en azt talaltam furanak, hogy vollkaskoval is csak 130 körül lenne, de akkor valos
Mind1,lenyeg a lenyeg hogy a biztositas igy 100korul van ra.
Sokan magyar rendszamoznak amugy. Aztan ha valami gebasz van,vagy jon a rendor,akkor meg nagyszemekkel neznek hogy megbasszak oket..

Re: Politika

Elküldve: 2023. július 10., hétfő 16:56
Szerző: csababarca
Halfkey írta: Nemtudok általában sokat a rendőrökről, én azt látom hogy neki marha sok a szabad napja. Nyilván cserébe vannak 24 órás műszakjai, de az a rengeteg sok plusz időt szerintem nem lehet annyival lerendezni hogy ‘szegényeknek sokat kell mellette maszekolni’.

Arról az apróságról hogy 100%os táppénz most nem
is beszélve, ami viszonylag kényelmessé teszi neki a ‘betegeskedést’.
Én se tudok sokat, csak megkérdeztem meg utána olvastam.
De mindegy is.

Nem sajnálok senkit, magamat se amúgy, de én jobbnak tartanék egy rendszert a tanároknak is, ahol meg vagyunk fizetve, bent vagyunk rendesen 8 órát ahogy kell, és nincs több gond.
Nem kell a nyelvtanároknak rohanni haza mint az őrült, mert 14:15kor kicsengetnek, 14:20ra meg már otthon várja a magántanuló.

Mondjuk ehhez alsóhangon oda kellene dobni egy 400-450es nettót, ami egyelőre az àlom kategória nekünk.

Re: Politika

Elküldve: 2023. július 10., hétfő 16:55
Szerző: tomi_b
12 - 24 a leggyakrabb szolgálati beosztás mostanabán a rendőrségnél a járőrök között.

Ez azt jelenti, hogy 12 óra munka 8tól 20óráig, 24 óra pihi, aztán 12 óra munka 20órától 8óráig, majd 48 óra pihi. Aztán ismétlés (persze ha nincs létszámprobléma és nem osztanak be szabadnapodon).

Maszekozni inkább a tűzoltók tudnak, ahol 24 óra szolgálat után 48 óra pihi van.

A kezdő bér valóban br 390 körül van, de az emelés január 1től korántsem biztos, hogy megtörténik, ugyanis a jelenlegi emelés abban a sávba esik (150-350% pótlék emelés) amelyikbe január 1el is lehet kerülni (320-520%).

Re: Politika

Elküldve: 2023. július 10., hétfő 16:49
Szerző: Halfkey
Nemtudok általában sokat a rendőrökről, én azt látom hogy neki marha sok a szabad napja. Nyilván cserébe vannak 24 órás műszakjai, de az a rengeteg sok plusz időt szerintem nem lehet annyival lerendezni hogy ‘szegényeknek sokat kell mellette maszekolni’.

Arról az apróságról hogy 100%os táppénz most nem
is beszélve, ami viszonylag kényelmessé teszi neki a ‘betegeskedést’.

Re: Politika

Elküldve: 2023. július 10., hétfő 16:42
Szerző: Halfkey
ANDS írta:
Halfkey írta:

Ráadásul ugye te is tudod, hogy annak a 40 millának van jelentős alternatív költsége, tehát oké hogy kiváltod a 400k albit 400k hitellel, de ha közben buksz havi 400k kamatot akkor adtál a szarnak egy pofont.
Ez hogyan jön ki, ez a 400 k kamat?

Azt írtad, hogy a 40 millás lakás 170- ért van kiadva.
Igen, és az ingatlan szar megtérülés most. Az önerő egy albérlő embernél valszeg nem ebben áll - prémium állampapír hoz most az évi 40 millára 6 milla kamatot, Dkj vagy Lightyear meg kv 4 millát. Oszd vissza.

Re: Politika

Elküldve: 2023. július 10., hétfő 16:30
Szerző: csababarca
'shutterisland írta:

wow le vagyok akkor maradva egy brutalis fizetesemelesnyivel, mert rohadtul nem volt jo buli ezelott rendornek lenni anyagi szempontbol.

de a peldamban szabadon behelyettesithetoek a foglalkozasok, ha van meg egyaltalan barki aki 300k alatt keres a tanarokon kivul. :hmmm: :D
Sokkal nem maradtál le, majd most jan1-től emelik a bérüket, sima járőr most 383ezret keresett bruttóban, ez nő majd 463ezerrel jan 1től.

Legalábbis én ezt látom, rendőr ismerősöm (határrendészet is ezt mondja).
Most még a nettó 300ezer alatt van az átlagfizetésük.

Az lenne a lényeg, hogy ne kelljen maszekolni.
Se rendőrnek, se tanárnak.
Legyen egy tisztes bér, aztán aki akar maszekoljon , de ne legyen rászorulva.

Durva amúgy amilyen fizukról itt beszéltek, mi ketten nem keresünk egymillát nettóban, pedig párom programozó, de messze van ettől a pénztől multinál.

Re: Politika

Elküldve: 2023. július 10., hétfő 16:27
Szerző: Dupla D
miro. írta:
hehetheoriginal írta:
Es honositottad a verdat meg atvitted a bonusmalus szintet a magyar biztositotol, vagy nullarol kezdted a bulit?
En ezt itt vettem mar kint.
Siman a 3-as szinten vagyok. Ennyi ra a biztositas.
De ha ezt kiszamolod,kb 10-12x fizetek itt tobbet mint amit otthon egy evbe kene.
Logika hehe,logika.
De itthon is 200+ körül van egy Casco évente egy ilyen autóra. Plusz szerintem pesten fizetnél egy átlagos B3–as kategóriával 80+ biztosítást. Szóval inkább 2x a szorzó.

Re: Politika

Elküldve: 2023. július 10., hétfő 16:24
Szerző: hehetheoriginal
nem ezt mondtam, hogy 10x annyi evente, mint Mo-n?
mar megint mi van veletek :coffee:

en azt talaltam furanak, hogy vollkaskoval is csak 130 körül lenne, de akkor valos

Re: Politika

Elküldve: 2023. július 10., hétfő 16:21
Szerző: miro.
hehetheoriginal írta:
Es honositottad a verdat meg atvitted a bonusmalus szintet a magyar biztositotol, vagy nullarol kezdted a bulit?
En ezt itt vettem mar kint.
Siman a 3-as szinten vagyok. Ennyi ra a biztositas.
De ha ezt kiszamolod,kb 10-12x fizetek itt tobbet mint amit otthon egy evbe kene.
Logika hehe,logika.

Re: Politika

Elküldve: 2023. július 10., hétfő 16:19
Szerző: Norbi90
hehetheoriginal írta:
miro. írta:

Ausztriaba 2019 hyundai tucson
Es honositottad a verdat meg atvitted a bonusmalus szintet a magyar biztositotol, vagy nullarol kezdted a bulit?
Havinta fizet annyit Hehito 😀😀 1200 euro evente neki a biztositas.

En fizetek nemetben 320 at a matizomra , 150 et a nissanomra de az szezon rendszamos marciustol oktoberig.

Re: Politika

Elküldve: 2023. július 10., hétfő 15:55
Szerző: hehetheoriginal
miro. írta:
hehetheoriginal írta:
Hol elsz milyen autod van? :kalapos:
Ausztriaba 2019 hyundai tucson
Es honositottad a verdat meg atvitted a bonusmalus szintet a magyar biztositotol, vagy nullarol kezdted a bulit?

Re: Politika

Elküldve: 2023. július 10., hétfő 15:53
Szerző: 'shutterisland
Halfkey írta: Van rendőr őrmester és (multi) bolti eladó pár rokonom. Ennyit a rendőr megkeres egyedül, és mellette annyi a szabadnapja hogy maszek kerti munkákkal szezonban még a kétszeresét is hazaviszi.