Az első kettő( Duel Monsters és a GX) nekem is bejött, de valahogy az 5D-vel nem vagyok megbarátkozva, párszor már nekikezdtem, de nem nagyon tudom folytatni, valahogy nem köt le. Lehet tévedek és csak az eleje unalmas aztán beindul?
A Duel Monsters nálam is az etalon. Az nagyon jóra sikeredett. A GX nekem annyira nem jött be, túl komolytalan volt. De végignéztem, mert mindig reménykedtem benne, hogy jobb lesz.
Az 5D nekem jobban tetszett, mint a GX talán azért, mert komolyabb volt. Az eleje valóban kicsit gyengus, és a vége felé valóban egyre jobb lesz, de a Duel Mosnters szintjét nem éri el, és nekem a legnagyobb bajom az volt, hogy ugyanazokat a köröket futja, mint a két elődje. A Duelek szerintem jobbak, mint a GX-ben, főleg a Synchro Monsterek behozatala miatt, és a darkosabb hangulat miatt is. Ha nem jött be a motoros duel (ami nekem sem volt a szívem csücske, de a vége felé egész látványos lett, és megbarátkoztam vele), akkor nem érdemes folytatnod. Sok újat nem ad a sztori maga, az egyiptomi részekhez hasonló epic dolgok nem lesznek benne, jó iparos munka az egész, semmi több.
Zexalt meg hasonló okok miatt el sem kezdtem már. Egyrészt ugyanazokat a köröket futja, máfelől meg hajlik a GX felé komolytalanságban.