nem semmi, de nem is normális összeg.Realista24 írta:
Azért a nettó 200ezer (Csabi írta) semmi? Rengeteg helyen keresnek kevesebbet. És persze rengeteg helyen többet.
amiből mondjuk életet lehetne kezdeni, teszem azt két gyereket korrekten felnevelni.
de én komolyan mondom neked, tanárismerősökön kívül nem ismerek senkit, aki ennyiért dolgozna.
talán apum alkalmazottja kap a boltban ennyit.
konkrétan nincs olyan ismerősöm, aki nettó 300nál kevesebbet vinne haza. dolgozzon irodában, infosként, wizzairnél, boschnál, minisztériumban, tankerületekben irodában, nagybanin raktárban árumozgatóként, stb.
és igen, szerintem ez a nettó 200 rohadt kevés, és kevés akkor is ha egy eladó keres ennyit, de akkor is ha egy tanár.
ezen nem nagyon lehet vitatkozni, hogy a mai árak és folyamatos drágulás mellett mire elég ez a pénz.
Nem csak Budapesten, Pest megye egészére ez igaz kb. 200 ezer sehol sem számít soknak, még szlovákoknál is többet keresnek a tanárok, pedig őket ugye lesajnáljuk mindig.
160 körül lenne a nettóm ped 1-ben, ha nem lennék ofő, meg nem lenne a tavaly júniusban adott pótlék, mivel már azért a minisztérium is látta, hogy szar a tanárok helyzete.d.gergo írta: A netto 200 meg a "fantasztikus" eletpalyamodell mellett potlekok nelkul mondjuk 15-20 ev tapasztalat utan ennyi ha jol tudom (kijavit valaki ha tevedek), ha allami es nem alapitvanyi vagy egyhazi suliban tanit valaki (ez utobbi a kisebbseg, es meg ok sem keresnek szignifikansan jobban). Kezdo fizu meg netto 150 korul mozog ha jol emlekszem, ped1-ben par ev utan kapsz meg parezer forint aprot egy minosites utan (ami szinten plusz energia es ido es feszultseg az ember nyakaba).
de 15 éve tanító kollégámnak, 235 a nettója, ped2-ben.
alapítványi, egyházi, plusz már a technikumokban lehet normálisan keresni, mondjuk kezdőként 300 körül. oda tolják a pénzt.
engem azért dühít főleg, mert egy tankerületben, ami szintén oktatás betolják a 300as nettót egy sima fénymásolónak is, csak a tanárokon spórolnak. pénz lenne, csak hülye helyekre megy el az oktatáson belül.