Oldal: 780 / 2147

Re: Premier League

Elküldve: 2020. július 30., csütörtök 16:48
Szerző: alexoxladjackoxi
markmadrid írta: Pep megkezdte. Mondjuk ez szokatlanul olcsó ahhoz képest is, hogy 1 év van hátra Torres szerződéséből. Ő jó amúgy? Nekem semmi extrának tűnt, amikor a Valencia ellen játszottunk, de nagyon hypeolják
Elég nagy ígéret és még csak 20 éves. Jobb szélsőként és bal szélsőként is jól mozog. Piszok gyors és kifejezetten ügyes játékos. Inkább Sané helyére érkezett. Tipikus szélső, így akár az övé is lehet a jobb oldal idővel, ha Bernardot beteszi középre David Silva helyére.

Kiváncsi leszek azért mennyire fogja megérezni a City Silva és Sané hiányát. Tavaly Kompany visszavonulása szépen megborította a védelmet bár kelle hozzá Laporte fél éves kihagyása is.

Aké viszont érdekes. Fiatal holland gyerek akit a Chelsea passzolt le pár éve. Nem volt rossz amúgy, de azért az a 43 milla egyáltalán nem tűnik kevésnek érte. Bár több éves PL rutin gondolom sokat nyomott a latba.
[/quote]

Anno azt mondta Pep, hogy Fodent szánják Silva utódjának hosszútávon, bár sokszor inkább egy sorral fentebb kapott szerepet az utóbbi időben, de az nem feltétlen jelenti azt, hogy ne vehetné át Silva helyét. Bitang jó a srác.

Re: Premier League

Elküldve: 2020. július 30., csütörtök 15:33
Szerző: flori
Nagyon pofátlan amit a city csinál. Ha van karma sosem nyernek BL-t, főleg ezzel a bohóccal.

Re: Premier League

Elküldve: 2020. július 30., csütörtök 13:21
Szerző: markmadrid
Pep megkezdte. Mondjuk ez szokatlanul olcsó ahhoz képest is, hogy 1 év van hátra Torres szerződéséből. Ő jó amúgy? Nekem semmi extrának tűnt, amikor a Valencia ellen játszottunk, de nagyon hypeolják
[/quote]

Elég nagy ígéret és még csak 20 éves. Jobb szélsőként és bal szélsőként is jól mozog. Piszok gyors és kifejezetten ügyes játékos. Inkább Sané helyére érkezett. Tipikus szélső, így akár az övé is lehet a jobb oldal idővel, ha Bernardot beteszi középre David Silva helyére.

Kiváncsi leszek azért mennyire fogja megérezni a City Silva és Sané hiányát. Tavaly Kompany visszavonulása szépen megborította a védelmet bár kelle hozzá Laporte fél éves kihagyása is.

Aké viszont érdekes. Fiatal holland gyerek akit a Chelsea passzolt le pár éve. Nem volt rossz amúgy, de azért az a 43 milla egyáltalán nem tűnik kevésnek érte. Bár több éves PL rutin gondolom sokat nyomott a latba.

Re: Premier League

Elküldve: 2020. július 30., csütörtök 13:00
Szerző: wZoLee7
Pad'em írta:
Pad'em írta: Ferran Torres -> Man. City €25 m (+10m add ons)
Mára is jut egy done deal Pepnek: Nathan Aké €43M Bournemouthból.
Az igen, 43 milla

Re: Premier League

Elküldve: 2020. július 30., csütörtök 12:56
Szerző: El Sie7e
Pad'em írta:
Pad'em írta: Ferran Torres -> Man. City €25 m (+10m add ons)
Mára is jut egy done deal Pepnek: Nathan Aké €43M Bournemouthból.
Ő korábban a Chelseaben volt nem?
Amugy tegnap is berantott még egy játékost, Belgiumból de ott is hagyják 1 évre kölcsönben

Re: Premier League

Elküldve: 2020. július 30., csütörtök 12:35
Szerző: Pad'em
Pad'em írta: Ferran Torres -> Man. City €25 m (+10m add ons)
Mára is jut egy done deal Pepnek: Nathan Aké €43M Bournemouthból.

Re: Premier League

Elküldve: 2020. július 29., szerda 17:53
Szerző: Pad'em
Ferran Torres -> Man. City €25 m (+10m add ons)

Pep megkezdte. Mondjuk ez szokatlanul olcsó ahhoz képest is, hogy 1 év van hátra Torres szerződéséből. Ő jó amúgy? Nekem semmi extrának tűnt, amikor a Valencia ellen játszottunk, de nagyon hypeolják

Re: Premier League

Elküldve: 2020. július 28., kedd 11:12
Szerző: Berti
Pad'em írta: Agüero kihagyja a BL visszavágót.
Odavágón is Jesus volt a legveszélyesebb tőlük, szóval nem nyugodtam meg.

Ha egy De Bruyne, Sterling vagy Laporte esik ki, akkor szóljatok. :D

Re: Premier League

Elküldve: 2020. július 28., kedd 10:53
Szerző: Pad'em
Agüero kihagyja a BL visszavágót.

Re: Premier League

Elküldve: 2020. július 28., kedd 1:46
Szerző: ferni
Én csak ennyit fűznék hozzá :mrgreen:
link

Re: Premier League

Elküldve: 2020. július 28., kedd 0:01
Szerző: Halfkey
Realista24 írta:
Halfkey írta:

Azért kevés ilyen hatásvadász statisztika van, szinte mintha katalóniából jönne :D

28 PL szezon volt eddig, 2 óta véd Kepa, vagyis 7,1% lenne az 'átlagos'. Se Lampard se a keret nem alkalmas védekezni, szóval ez nem nagy kilógás.

Ettől függetlenül Kepa nem jó, csak nem emiatt a stat miatt nem.
Meg egy kicsi :kalapos:
Some Kepa stats this season:

- He has the worst save percentage in Premier League history (to play 10+ games), with 54.5%. 730th place.

- For 14/47 goals conceded this season, he didn’t move (30%).
Mondtam én hogy van jobb stat ami mutatja mennyire szar, csak kicsit keresgélned kellett :mrgreen:

Re: Premier League

Elküldve: 2020. július 27., hétfő 23:39
Szerző: Csabi
őt is zz vétózta meg. :mrgreen:

Re: Premier League

Elküldve: 2020. július 27., hétfő 23:34
Szerző: Realista24
Halfkey írta:
Realista24 írta: Kepa has conceded 8% of Chelsea's goals in their Premier League HISTORY

Zidane - Jim
Sok-null.
Azért kevés ilyen hatásvadász statisztika van, szinte mintha katalóniából jönne :D

28 PL szezon volt eddig, 2 óta véd Kepa, vagyis 7,1% lenne az 'átlagos'. Se Lampard se a keret nem alkalmas védekezni, szóval ez nem nagy kilógás.

Ettől függetlenül Kepa nem jó, csak nem emiatt a stat miatt nem.
Meg egy kicsi :kalapos:
Some Kepa stats this season:

- He has the worst save percentage in Premier League history (to play 10+ games), with 54.5%. 730th place.

- For 14/47 goals conceded this season, he didn’t move (30%).

Re: Premier League

Elküldve: 2020. július 27., hétfő 18:45
Szerző: Pipita
Realista24 írta: Mire annyi idős leszint most Ramos, már a nevét se fogják tudni.
Miért, most tudják? :roll: :mrgreen:

Re: Premier League

Elküldve: 2020. július 27., hétfő 15:55
Szerző: Realista24
RealMadridFanatic írta:
'shutterisland írta: lovren :arrow: zenit

o az aki kevesebbet hibazik, mint ramos ? :hmmm:
Jót mosolyogtam rajta amikor olvastam a napokban.
Ő az, a világ legjobb belső védője. Bohóc.
Mire annyi idős leszint most Ramos, már a nevét se fogják tudni.

Re: Premier League

Elküldve: 2020. július 27., hétfő 15:34
Szerző: RealMadridFanatic
'shutterisland írta: lovren :arrow: zenit

o az aki kevesebbet hibazik, mint ramos ? :hmmm:
Jót mosolyogtam rajta amikor olvastam a napokban.
Ő az, a világ legjobb belső védője. Bohóc.

Re: Premier League

Elküldve: 2020. július 27., hétfő 15:31
Szerző: 'shutterisland
lovren :arrow: zenit

o az aki kevesebbet hibazik, mint ramos ? :hmmm:

Re: Premier League

Elküldve: 2020. július 26., vasárnap 22:44
Szerző: Babinho

Re: Premier League

Elküldve: 2020. július 26., vasárnap 21:42
Szerző: ziro4vr
Ezt a Kulibalit 5 éve akarja valamelyik angol nagy megvenni, szerintem azóta megromlott, vagy kiderül hogy 40 éves valójában. :lol:

Bár a mostaniaknál jobb az tény. Kunt meg nehéz lesz pótolni.

Re: Premier League

Elküldve: 2020. július 26., vasárnap 21:42
Szerző: p.csabi1
Realista24 írta:
p.csabi1 írta:

Úgy kibasznál őket a BL-ből,hogy a lábuk nem érné a földet.
Mint most? :kalapos:
Szégyen ami történt.