2 meccset játszott a Castilla, de te már tudod, hogy Zidane szar edző.Torquemada írta: Már a Castillára sem számíthatunk, ugyanolyan szétesett csődtömeg, mint a nagy csapat, amit a licensz nélküli Zidane lassan a spanyol harmadik osztályból is kiejt. (Úgy látom, amilyen jó focista volt, olyan rossz edzőnek. És nagyon jó focista volt.)
ANCELOTTI: látható, hogy a játékosokat nem tudja mivel motiválni. A szezonra a csapatot elfelejtette felkészíteni. A legsúlyosabb hiba pedig az, hogy nem tud normális védekezést betanítani, pedig az emberanyag igenis megfelelő hozzá. Minden meccsen látható, hogy milyen nehéz az ellenfeleket feltörni, illetve azt is, hogy mi milyen elkerülhető gólokat kapunk. Nem ártana elgondolkodni lassan egy Simeone szintű edző beszerzésén, az atma ebben a kérdésben utcahosszal előttünk jár, az eredményét láttuk.
A kevés rúgott gól nem az ő hibája, mivel jelenlegi csapatunkban csatárjáték gyakorlatilag nincs, és Perez újabb embert nem küld neki. Ha CR nem rúg gólt vagy Ramos nem fejel, akkor már általában bajban vagyunk, mivel más nyerőemberünk nincs, akárhányszor 10 millió euróba fájtak is a többiek.

Ancelotti nem tud normális védekezést betanítani, hát ma is tanultam valami újat.

Szerintem meg egyáltalán nem rúgunk kevés gólt, 4 gólt rúgtunk 2 meccsen szerintem ez nem rossz így a szezon elején. Ma is még csomó helyzetet dolgoztunk ki a gólokon kívül, meg ugye volt még 2 kapufa is.