Re: Edző és vezetőség
Elküldve: 2015. május 26., kedd 14:51
Kiváncsi vagyok, hogy a felsoroltakból hehe kit választana 
ez azért így kemény.mocsok írta:AS: "Miben hibázott Ancelotti?"
Perez: "Nem tudom"
Személy szerint én nem fogok előzetesen pálcát törni felette; engem csupán egyetlen dolog nyugtalanít ezzel az újabb edzőváltással kapcsolatban; a "nagy elődök" (Del Bosque, Capello, Mourinho) semmivel nem követtek el kevesebb hibát az itt létük alatt, mint a most menesztett Carlo (sőt), akkor miért lenne ez pont most másképp az utódjával kapcsolatban?Viszont a hideg kirázz mikor Benítez nevét olvasom.
Ha nem sikerül megnyernie magának az öltözőt, könnyen benne van a pakliban; nem baj Klopp januárig úgyis tarsolyban marad, illetve Wenger ugye még hiányzik a kollekciónkból, de jövő nyáron akár még Carlot is visszasírhatjuk, ha úgy alakul!nekem van egy olyan érzésem hogy úgy fog járni mint az Internél nem tudom miért de nekem ilyen érzésem van vele kapcsolatban
Ha viszont az első eset is állna fenn, egyszerűen akkor sem igaz, hogy nem lehetett volna pihentetni, kérdezem én, mi indokolta, hogy bivalybasznád csapata ellen a kupában is kezdett Toni? Vagy a granada ellen, elche ellen otthon stb? Agyonnyert BL-csoportkörben padoztak a cserék indokolatlanul. Modric elsietett kezdőbe rakása a rehab után azonnal a rövidtávú eredmények érdekében? Ne állítsuk már be Carlot szentként, hibázott ő jócskán sajnos.
Senki nem mondta, hogy nem lehetne; csupán annyit, hogy az elmúlt évek tapasztalatai alapján jelen állapotában minimum kétséges, hogy az lesz; mert bizony elég nagyot kell majd itt domborítani minden szempontból, hogy teljesen emészthető legyen a történet. De csak ismételni tudom magam; cáfoljanak ránk és a madridizmus többségének véleményére, ennek örülne a legjobban minden Madridista!Miért ne lehetne?
Saját véleményem az, hogy ezt már soha nem tudjuk meg, mert idő előtt ennek is vége lett és jó szokásunkhoz híven félbemaradt!Ez acélos volt? Nem hinném.
realmadridfan írta:Hát lehetett olvasni itt olyanokat, hogy sír az egész családmadridronie írta:A világvége hangulattól szerintem baromira messze vagyunkfuera perez, olyan, mint mikor VdB-t küldte el stb. Várnék még ezzel. Azt se tudjuk ki jön helyette. Beníteznek én sem örülnék egyébként, de várnék vele egy 2 hónapot, mielőtt fuerázok
Zidane v Klopp pl remek választás lenne, más-más okokból, de mindkettőnek örülnék.
Hát lehetett olvasni itt olyanokat, hogy sír az egész családmadridronie írta:A világvége hangulattól szerintem baromira messze vagyunk
madridronie írta:A világvége hangulattól szerintem baromira messze vagyunk; ugyanakkor minimum nyugtalanító, bőven kétségekkel teli a helyzet most; és sokkal inkább az, mint lett volna még 1 évvel Carloval a padon; ugyanis egyelőre semmi jel nem mutat arra, hogy ez egy acélosabb projekt lenne majd, mint az előzőek, sőt!Teljesen irracionális gondolkodás világvégét kiáltani.Ez itt a probléma és a keserűség, pesszimizmus legfőbb oka; de kívánom, egyben remélem, hogy Perez papa aztán ránk cáfol ezzel a döntéssel!
A világvége hangulattól szerintem baromira messze vagyunk; ugyanakkor minimum nyugtalanító, bőven kétségekkel teli a helyzet most; és sokkal inkább az, mint lett volna még 1 évvel Carloval a padon; ugyanis egyelőre semmi jel nem mutat arra, hogy ez egy acélosabb projekt lenne majd, mint az előzőek, sőt!Teljesen irracionális gondolkodás világvégét kiáltani.
Többnyire igazat adok. Ugyanakkor eléggé szakmaiatlan és idealisztikus azt gondolni, hogy csak az edző vagy csak az elnök lehet a hibás egy bukott átigazolási politikában. A valóságban ezt nem 1 v 2 ember dönti el, hanem az egész szakmai stáb, az elnök jóváhagyásával, aki az üzleti részét intézi.pheco írta:Mondjuk ezen lehetett volna javítani a következő szezonra azzal, ha Khedira, Illarra, Lucas Silva plusz esetleg Jesé és Chicharito helyett olyan cserék vannak akikben megbízik Carlo. Szegény Chichat nem is venném ide, hajtott, meglőtte a maga góljait. De többi helyett kicsit jobb cserékkel előbb letette volna Kroost vagy Modricot a padra a kisebb meccseken. Nem tudom, hogy ez a gyenge pad Carlo vagy Pérez hibája, én utóbbira tippelek.realmadridfan írta:annyira fáradt mindenki tavaszra, hogy inkább ívelik a labdát, mert az kevesebb energia. Teljesen irracionális gondolkodás világvégét kiáltani.
Mondjuk ezen lehetett volna javítani a következő szezonra azzal, ha Khedira, Illarra, Lucas Silva plusz esetleg Jesé és Chicharito helyett olyan cserék vannak akikben megbízik Carlo. Szegény Chichat nem is venném ide, hajtott, meglőtte a maga góljait. De többi helyett kicsit jobb cserékkel előbb letette volna Kroost vagy Modricot a padra a kisebb meccseken. Nem tudom, hogy ez a gyenge pad Carlo vagy Pérez hibája, én utóbbira tippelek.realmadridfan írta:annyira fáradt mindenki tavaszra, hogy inkább ívelik a labdát, mert az kevesebb energia. Teljesen irracionális gondolkodás világvégét kiáltani.
A pletykák szerint José Ángel Sánchez győzte meg Perezt, hogy ő legyen a befutó; mellékesen egyébként Rafa nagy barátja Flo papa jobb keze, akit már régóta szeretne ismét Madridban látni. Az már más kérdés, hogy ténylegesen mennyire sikerült az elnököt meggyőzni; maradjunk annyiban, hogy tegnap abszolút nem láttam rajta azt a magabiztosságot, amit az egyik újságíró kérdésére; miszerint: – Mi oka van annak, hogy Ancelotti nem folytathatja? - adott válasza mi sem bizonyított számomra jobban: – Nos, nem tudom.Ha Benitez lesz a befutó
Ezzel kapcsolatban külföldön is sokan hasonló véleményen vannak; fizikális problémák, rossz erőnlét --> talán döntőbb e tekintetben az, hogy össz-vissz 14-15 használható ember volt a keretben és ezért halt meg mindenki a szezon második felére.Ez tök jó duma ez a késői csere, de nézzük már meg a gyakorlatban ez hogy nézett ki?
Ki az aki azért veri a mellét, mert Carlo a Barca, juve stb. ellen nem hozta be a 60. percben Illarat vagy Jeset? Mert ennyi lehetősége volt, nem több. Amikor alapból pihentetett, mint a Bilbao vagy Valencia ellen akkor rendre hulott a pont. Persze a gála 11 el is a fáradtság miatt, de ezt ki h kerülte volna ki?
Igen szarabbul forgatott mint kellet volna, de ez utólagos okoskodás is egyben. Valószínűleg látta látta, h felesleges építeni a cserekre a szezon döntő szakaszában, mert látta h edzésen amit leadnak az lofasz.