Oldal: 684 / 916
Re: Taktikai háború (Legyél Ancelotti)
Elküldve: 2015. április 21., kedd 18:51
Szerző: Steve
szilamer írta:Az utolsó meccsen is beigazolódott, hogy az atleti jobb csapat mint mi. Ja nem
Csak be kell rgni a helyzeteket annyi a léneg. Első félórában két góllal elmenni, aztán meg megtartani a labdát.
Nem ismerlek, így természesen azt sem tudom mennyi idös vagy, de egy bizonyos kor felett a szövegértelmezés elvárható.
Ès tulajdonképpen bármeddig elsajátítható is, remény van még.
Magyarázatként:
Amennyiben az Atleti nyer a Bernabeuban, 90 perc alatt, vagy hosszabbításban, akkor kijelenthetjük, hogy IDÈN és abszolút ellenünk jobb csapat. Az egy más kérdés, hogy nekem biztosan nem tetszik a focijuk, ez a pokróc stílus nem jön be. De ha túlmennek rajtunk is, akkor sikeres.
Ez a stílus soha sem jött be a Realnak, mindegy melyik korszakról is beszéltünk. Még Mourinho alatt tudtuk felvenni a versenyt ezekkel az agresszív csapatokkal, bár akkor sok foci nem volt. Reményeim szerint minél elöbb megtaláljuk az ellenszerét ennek a szarnak. Szerintem jó úton vagyunk, mert igyekeztünk higgadtan focizni, tartani a labdát és az odavágó elsö félideje abszolút a miénk volt.
Bale-en nem fognak most elmenni a helyzetek, megnézhetjük, hogy a többi el tudja-e tenni. Bízom benne, hogy igen.
Re: Taktikai háború (Legyél Ancelotti)
Elküldve: 2015. április 21., kedd 17:52
Szerző: rashidm
szilamer írta:Az utolsó meccsen is beigazolódott, hogy az atleti jobb csapat mint mi. Ja nem
Csak be kell rgni a helyzeteket annyi a léneg. Első félórában két góllal elmenni, aztán meg megtartani a labdát.
RM- BM meccs megvan?

Re: Taktikai háború (Legyél Ancelotti)
Elküldve: 2015. április 21., kedd 17:26
Szerző: szilamer
Az utolsó meccsen is beigazolódott, hogy az atleti jobb csapat mint mi. Ja nem
Csak be kell rgni a helyzeteket annyi a léneg. Első félórában két góllal elmenni, aztán meg megtartani a labdát.
Re: Taktikai háború (Legyél Ancelotti)
Elküldve: 2015. április 21., kedd 17:04
Szerző: Steve
Nehezen tudom elképzelni, hogy 11-es rúgásokra kerüljön majd sor. Egyet szerintem kapni fogunk vagz rúgni, onnantól meg valakinek sürgős lesz de nagyon.
Borzasztó rossz eredmény ez a 0-0. De ha úgy vesszük akkor ez lehet egy BL döntő is ahol valakinek nyerni kell.
Ha a legutóbbi alkalmakkor nem sikerült győzni, akkor most itt a lehetőség hazai pályán. Ha pedig nyerünk, akkor nincs miről beszélni. Ha veszítünk akkor elkönyvelhetjük, hogy idén az Atleti jobb csapat mint mi, Ancelotti pedig nem tud stratégiát ellenük, pedig volt rá alkalma nem egyszer, így nyilván BL-t sem érdemelhetünk.
Re: Taktikai háború (Legyél Ancelotti)
Elküldve: 2015. április 21., kedd 16:36
Szerző: mocsok
Zsombor írta:A fórumnak csak egy celebe van...
én kettőt számoltam.

Re: Taktikai háború (Legyél Ancelotti)
Elküldve: 2015. április 21., kedd 16:25
Szerző: ikelemen5
ElRamos írta:Kicsit a biztonságra is törekedve (Kroos kevés lesz ott középen egyedül) én így küldeném fel a csapatot:
----------------------------Casillas-------------------------------
Carvajal--------Varane--------------Ramos----------Coentrao
---------------Illarramendi-------Lucas Silva--------------------
----------------------------Kroos-----------------------------------
---------James---------------------------------Isco----------------
-----------------------------CR---------------------------------------
Ha nagy a baj, akkor Illarra/Chicharito csere...
De miért?! Nekünk az x nem jó.

Re: Taktikai háború (Legyél Ancelotti)
Elküldve: 2015. április 21., kedd 15:31
Szerző: ElRamos
Kicsit a biztonságra is törekedve (Kroos kevés lesz ott középen egyedül) én így küldeném fel a csapatot:
----------------------------Casillas-------------------------------
Carvajal--------Varane--------------Ramos----------Coentrao
---------------Illarramendi-------Lucas Silva--------------------
----------------------------Kroos-----------------------------------
---------James---------------------------------Isco----------------
-----------------------------CR---------------------------------------
Ha nagy a baj, akkor Illarra/Chicharito csere...
Re: Taktikai háború (Legyél Ancelotti)
Elküldve: 2015. április 21., kedd 15:18
Szerző: morientes
hunmadridista írta:Na, ahogy olvasom a híreket, nagyon valószínű, hogy ez lesz:
-----------------Iker-----------
Carvajal-Varane-Ramos-Coentrao
James-Illaramendi-Kroos-Isco
--------Chicharito--CR7-------
Illaramendi és Chicharito helyében nem vagyok 100%-ig biztos, de várhatóan ez lesz...
Mondjuk a 3 kulcsember hiányában ez tűnik logikusnak,esetleg a baszk helyett Khedira.
Re: Taktikai háború (Legyél Ancelotti)
Elküldve: 2015. április 21., kedd 15:11
Szerző: hunmadridista
Na, ahogy olvasom a híreket, nagyon valószínű, hogy ez lesz:
-----------------Iker-----------
Carvajal-Varane-Ramos-Coentrao
James-Illaramendi-Kroos-Isco
--------Chicharito--CR7-------
Illaramendi és Chicharito helyében nem vagyok 100%-ig biztos, de várhatóan ez lesz...
Re: Taktikai háború (Legyél Ancelotti)
Elküldve: 2015. április 20., hétfő 23:11
Szerző: Zsombor
A fórumnak csak egy celebe van...

Re: Taktikai háború (Legyél Ancelotti)
Elküldve: 2015. április 20., hétfő 23:05
Szerző: ziro4vr
Lassan igazi fórumceleb leszel a beadandóiddal meg a szerelmi szálaiddal. Innen már csak egy lépés az újrareg más néven...

Re: Taktikai háború (Legyél Ancelotti)
Elküldve: 2015. április 20., hétfő 23:01
Szerző: Kerlon
mióta beigazolódott az élet nagy igazsága: a szerelem öl, butít és gyomorba sört
Re: Taktikai háború (Legyél Ancelotti)
Elküldve: 2015. április 20., hétfő 22:58
Szerző: csabi*
kerlon te mikor lettél alkesz?

Re: Taktikai háború (Legyél Ancelotti)
Elküldve: 2015. április 20., hétfő 22:53
Szerző: Kerlon
majdnem kiprovokálta, MAJDNEM, még jó, hogy most nem volt időm foglalkozni vele, mert beadandót írtam, de amúgy négynégykettű!!!
Re: Taktikai háború (Legyél Ancelotti)
Elküldve: 2015. április 20., hétfő 21:25
Szerző: rashidm
Realista24 írta:Gondolom egyikőtök sem a zárkában kívánja tölteni a visszavágót.
Kérlek Főnök, engedd őket! Csak ma.

Re: Taktikai háború (Legyél Ancelotti)
Elküldve: 2015. április 20., hétfő 21:12
Szerző: Realista24
Gondolom egyikőtök sem a zárkában kívánja tölteni a visszavágót.
Re: Taktikai háború (Legyél Ancelotti)
Elküldve: 2015. április 20., hétfő 20:43
Szerző: miro
Kerlon írta:
Ja szóval te tudtad ezt a szisztémával kapcsolatban,mégis 50x leírtad egy nap hogy 4-4-2 kell..

lovagoljál csak ezen

annyit tudok írni, mint amit lehozták már Bale nélkül 7 meccse, 27-2, szép foci, öröm és bodottá[/quote]
Tudom,ezt is leírtad mindennap..

Re: Taktikai háború (Legyél Ancelotti)
Elküldve: 2015. április 20., hétfő 20:38
Szerző: Kerlon
miro írta:Kerlon írta:
a szisztéma ugyanaz már egy ideje Bale-lel is(támadásban 433, védekezésben 442), a különbség az, hogy ő annyira haszontalan bármilyen pozícióban, mint egy zsák krumpli..

bár ez sajnos nem vicces egy 90 millió eurós játékosnál
Ja szóval te tudtad ezt a szisztémával kapcsolatban,mégis 50x leírtad egy nap hogy 4-4-2 kell..

lovagoljál csak ezen

annyit tudok írni, mint amit lehozták már Bale nélkül 7 meccse, 27-2, szép foci, öröm és bodottá
Re: Taktikai háború (Legyél Ancelotti)
Elküldve: 2015. április 20., hétfő 20:21
Szerző: morientes
___Samy___ írta:amolyan ültetni való
inkább vető

Úgy értem a padra

Re: Taktikai háború (Legyél Ancelotti)
Elküldve: 2015. április 20., hétfő 20:18
Szerző: ___Samy___
amolyan ültetni való
inkább vető
