Szerencsejátékok
- Galacticos
- Hozzászólások: 8003
- Csatlakozott: 2013. április 14., vasárnap 20:58
Re: Szerencsejátékok
a meccs végére hála istennek harden összeszedte magát és így meglett az indiana sajnos nagyon simán elment.. azt hitte a charlotte most hogy komolyabb ellenfél jön, nem lesznek ennyire jók.
de az idei fogadásos csapatom az okc jött a houston mellé. kurva jól védekeznek és rájuk hazai pályán is végig meg lesz az 1.3 -1,4es odds, a többi nagy csapattal ellentétben.
mára néztem egy minnesotát 1,58ért a ntes ellen. portlandre 1,29nél jobb oddsot vártam a suns elle nígy azt én hanyagolom. (akkor már inkább a cavs 1,22ért otthon a hawks ellen)
lakersre még nicns odds, pedig azt szivesen játszanám 1,6körül, és a pelicans szerintem ma hajnalban megszerzi az első győzelmét. ma hajnalban is jók voltak, visszajöttek a gsw ellen sőőt még vezettek is, a negyedik negyed közepéig meccsbe voltak. de a gsw védekezésével szemben eladták a 4.negyedben vagy 6 labdát, ez meg nem fért bele, de a sacramento nem tud így védekezni.

- Marci77
- Hozzászólások: 3085
- Csatlakozott: 2013. április 16., kedd 17:14
- Kedvenc játékosaid: Raúl.....Kocsárdi,Huszti.
- Kedvenc csapatod: ZTE FC, Real Madrid, Juventus, Arsenal, Boston Celtics, NE Patriots
Re: Szerencsejátékok
Nekem jött az NFL kombi,foci is jött napközben meg a Lakers+over,szóval én is pozitívban jöttem kiGalacticos írta:Na ez viszonylag jo nap volt. A portland jott meg a lakers, a dallas is jott vna na de mindegy.
Ma azert lesznek erdekes meccsek, philadelphiaba megy a jazz es en szerintem ennyire nem eselytelen a phily hogy 3.55legyen az oddsuk, mutatnak eletjeleket es a jazznek btb lesz.
Hornets pacersen is 2.55 az indianara.. Ebben is van ertek ennyire nem eselytelenek. Es wizards houston,rocketsra 2es odds pedig a tamado oldalon nincs gond a csapattal a wizards meg elegge akadozik meg, ez is jo lehet szerintem..

Wizardsnál visszatér a pihenésből Wall,szoros meccs lesz,nem véletleül vannak közel ugyanakkora szorzók. Kb annyi a különbség,hogy a Wizards van otthon,én azt hagyom is. Max egy overt rakok.(bár az is necc)
Sixersen én is elgondolkodtam,bár a Jazznek ma még nyernie kéne,mert lesz még 3 idegenbeli meccse 4 napon belül amik nehezebbek lesznek jóval. +7,5-ös hendi viszont még jó lehet.
De amúgy ez a mai nap így elsőre nem valami jó.
Mindörökké KÉK-FEHÉR szív!
- Galacticos
- Hozzászólások: 8003
- Csatlakozott: 2013. április 14., vasárnap 20:58
Re: Szerencsejátékok
Na ez viszonylag jo nap volt. A portland jott meg a lakers, a dallas is jott vna na de mindegy.
Ma azert lesznek erdekes meccsek, philadelphiaba megy a jazz es en szerintem ennyire nem eselytelen a phily hogy 3.55legyen az oddsuk, mutatnak eletjeleket es a jazznek btb lesz.
Hornets pacersen is 2.55 az indianara.. Ebben is van ertek ennyire nem eselytelenek. Es wizards houston,rocketsra 2es odds pedig a tamado oldalon nincs gond a csapattal a wizards meg elegge akadozik meg, ez is jo lehet szerintem..
Ma azert lesznek erdekes meccsek, philadelphiaba megy a jazz es en szerintem ennyire nem eselytelen a phily hogy 3.55legyen az oddsuk, mutatnak eletjeleket es a jazznek btb lesz.
Hornets pacersen is 2.55 az indianara.. Ebben is van ertek ennyire nem eselytelenek. Es wizards houston,rocketsra 2es odds pedig a tamado oldalon nincs gond a csapattal a wizards meg elegge akadozik meg, ez is jo lehet szerintem..

- Marci77
- Hozzászólások: 3085
- Csatlakozott: 2013. április 16., kedd 17:14
- Kedvenc játékosaid: Raúl.....Kocsárdi,Huszti.
- Kedvenc csapatod: ZTE FC, Real Madrid, Juventus, Arsenal, Boston Celtics, NE Patriots
Re: Szerencsejátékok
Latom nem is lenne baj azzal amit irtam,csak McCullom van megkattanva,es Parsons 0/8-cal all
(meg a 3 pontosok gyengek a Grizzliesnel) De meg osszejohet

Mindörökké KÉK-FEHÉR szív!
- Marci77
- Hozzászólások: 3085
- Csatlakozott: 2013. április 16., kedd 17:14
- Kedvenc játékosaid: Raúl.....Kocsárdi,Huszti.
- Kedvenc csapatod: ZTE FC, Real Madrid, Juventus, Arsenal, Boston Celtics, NE Patriots
Re: Szerencsejátékok
Jaja. Bar feltem,hogy a 2es hendit elcseszik es 1-2 pont lesz csak kozteGalacticos írta:De most te vezetsz. Vicc ez a negyedik negyed minden beesik. Gyururol felpattan a tabla tetejere es beesik a tripla.. Es meg egy tripla. 9Kozte. Nyertel.

Mindörökké KÉK-FEHÉR szív!
- Galacticos
- Hozzászólások: 8003
- Csatlakozott: 2013. április 14., vasárnap 20:58
Re: Szerencsejátékok
De most te vezetsz. Vicc ez a negyedik negyed minden beesik. Gyururol felpattan a tabla tetejere es beesik a tripla.. Es meg egy tripla. 9Kozte. Nyertel.

- Marci77
- Hozzászólások: 3085
- Csatlakozott: 2013. április 16., kedd 17:14
- Kedvenc játékosaid: Raúl.....Kocsárdi,Huszti.
- Kedvenc csapatod: ZTE FC, Real Madrid, Juventus, Arsenal, Boston Celtics, NE Patriots
Re: Szerencsejátékok
MVP modban van Lillard ez igaz,de Conley is elit vedo a posztjan es Tony Allen is. Kepesek lehetnek megfogni a guard duot,vagy legalabbis csokkenteni a szerepuket. Magas posztokon meg Gasol es Randolph a padrol is jol ellehet.Galacticos írta: Es a portlanddel mi a bajod? A memphis se tul jo es az a vedekezes mar nem a regi. Lillard meg mvp modban.
Jazz.. Ma nagyon egymas ellen megyunk.
En inkabb a Memphist huznam.

De nem rakom meg a meccset,biztosra megyek. Igy is raktam epp eleget

Azt sajnalom hogy Turnoverre nem lehet fogadni a jatekosoknal

Mindörökké KÉK-FEHÉR szív!
- Galacticos
- Hozzászólások: 8003
- Csatlakozott: 2013. április 14., vasárnap 20:58
Re: Szerencsejátékok
Es a portlanddel mi a bajod? A memphis se tul jo es az a vedekezes mar nem a regi. Lillard meg mvp modban.Marci77 írta:Na majd meglatjuk akkorGalacticos írta: Nowitzki szerintem nem akkora faktor mar. Dwillt nem tudtam, bogutot igen. De mindettol fuggetlenul erted elobb utobb ki kell h jojjon a lepes nekik.lakersre es portlandre teszel?
Nba:
Jazz meg ez a meccs under
Lakers meg az a meccs over
Bucks
Celtics
Raptors
Nfl:
Cowboys -6.5
Panthers
Raiders -1.0
Jazz.. Ma nagyon egymas ellen megyunk.

- Marci77
- Hozzászólások: 3085
- Csatlakozott: 2013. április 16., kedd 17:14
- Kedvenc játékosaid: Raúl.....Kocsárdi,Huszti.
- Kedvenc csapatod: ZTE FC, Real Madrid, Juventus, Arsenal, Boston Celtics, NE Patriots
Re: Szerencsejátékok
Na majd meglatjuk akkorGalacticos írta: Nowitzki szerintem nem akkora faktor mar. Dwillt nem tudtam, bogutot igen. De mindettol fuggetlenul erted elobb utobb ki kell h jojjon a lepes nekik.lakersre es portlandre teszel?

Nba:
Jazz meg ez a meccs under
Lakers meg az a meccs over
Bucks
Celtics
Raptors
Nfl:
Cowboys -6.5
Panthers
Raiders -1.0
Mindörökké KÉK-FEHÉR szív!
- Galacticos
- Hozzászólások: 8003
- Csatlakozott: 2013. április 14., vasárnap 20:58
Re: Szerencsejátékok
Nowitzki szerintem nem akkora faktor mar. Dwillt nem tudtam, bogutot igen. De mindettol fuggetlenul erted elobb utobb ki kell h jojjon a lepes nekik.Marci77 írta:Dallast ugy rakd,hogy Nowitzki nem lesz,D.Williams kerdeses,es Bogut se biztos,ugye elozoleg is szemelyes okok miatt nem volt. Raadasul a Bucks btb-je se sokat szamit mert senkise jatszott 25 percnel tobbet.Galacticos írta: A portlanddel szemezgetek meg, hatha lillard lendulete kitart. Dallas first wint erzek, de a lakerst tuti jatszani fogom. Most vegre megint van bennuk ero es lelkesedes, a phoenixnel meg nagyobb vadakat is ejtettek mar iden, es az oddsok en 1.5 ala vartam. Ez az 1.6 kifejezetten jo szerintem.En a Bucks-t raktam,meglatjuk kinek jon be

- Marci77
- Hozzászólások: 3085
- Csatlakozott: 2013. április 16., kedd 17:14
- Kedvenc játékosaid: Raúl.....Kocsárdi,Huszti.
- Kedvenc csapatod: ZTE FC, Real Madrid, Juventus, Arsenal, Boston Celtics, NE Patriots
Re: Szerencsejátékok
Dallast ugy rakd,hogy Nowitzki nem lesz,D.Williams kerdeses,es Bogut se biztos,ugye elozoleg is szemelyes okok miatt nem volt. Raadasul a Bucks btb-je se sokat szamit mert senkise jatszott 25 percnel tobbet.Galacticos írta: A portlanddel szemezgetek meg, hatha lillard lendulete kitart. Dallas first wint erzek, de a lakerst tuti jatszani fogom. Most vegre megint van bennuk ero es lelkesedes, a phoenixnel meg nagyobb vadakat is ejtettek mar iden, es az oddsok en 1.5 ala vartam. Ez az 1.6 kifejezetten jo szerintem.

Mindörökké KÉK-FEHÉR szív!
- Galacticos
- Hozzászólások: 8003
- Csatlakozott: 2013. április 14., vasárnap 20:58
Re: Szerencsejátékok
Arsenal spurs mindket csapat lo golt hozott egy kis penzt ugyhogy batrabb voltam a knickset illetoen.
Remeltem es remelem h a bulls legyozesenel atszakadt valami, nekem tetszik ez a projekt noha soha nem voltam akkora rose fan. De az uj kozeg pozitivan hathat ra es az uj penzugyek mellett ez a penz vallalhato erte. Noah is ha nem serult, es a lelkesedeset visszanyeri akkor top vedo.
A portlanddel szemezgetek meg, hatha lillard lendulete kitart. Dallas first wint erzek, de a lakerst tuti jatszani fogom. Most vegre megint van bennuk ero es lelkesedes, a phoenixnel meg nagyobb vadakat is ejtettek mar iden, es az oddsok en 1.5 ala vartam. Ez az 1.6 kifejezetten jo szerintem.

- András93
- Hozzászólások: 1650
- Csatlakozott: 2013. április 21., vasárnap 20:14
- Kedvenc csapatod: Real Madrid
Re: Szerencsejátékok
Ha még akarnak valamit a szezontól, akkor nyerniük kell, pláne a Rams ellen, de igazad van, azért ez nem olyan sima, én pénzt nem is tennék rájuk.Galacticos írta:A panthers miert?

És látom, idegenben is vannak.
- Galacticos
- Hozzászólások: 8003
- Csatlakozott: 2013. április 14., vasárnap 20:58
Re: Szerencsejátékok
A panthers miert?András93 írta:Én a Giants-et mondom az Eagles ellen. Mondjuk ez szoros lesz.sebydani írta:meg NFL-ben a Dallas, Kansas, Carolina, Eagles () győzelmek.
A Cowboys nagyon sima kell legyen (tehát nem lesz), és talán a Chiefs és Panthers is.
És ami még sima kell legyen, az a Saints a 49ers ellen.
En mara neztem egy newyorkot, portland, lal. Es basszus mostmar a dallasnak nyernie kell. Es a bucksnak btb lesz..
- András93
- Hozzászólások: 1650
- Csatlakozott: 2013. április 21., vasárnap 20:14
- Kedvenc csapatod: Real Madrid
Re: Szerencsejátékok
Én a Giants-et mondom az Eagles ellen. Mondjuk ez szoros lesz.sebydani írta:meg NFL-ben a Dallas, Kansas, Carolina, Eagles () győzelmek.
A Cowboys nagyon sima kell legyen (tehát nem lesz

És ami még sima kell legyen, az a Saints a 49ers ellen.

- morientes
- Hozzászólások: 10633
- Csatlakozott: 2013. április 14., vasárnap 13:47
- Kedvenc játékosaid: Raul,Diego Maradona
- Kedvenc csapatod: Há' a rejálmadrid b+ :)
- Tartózkodási hely: mikorhol
Re: Szerencsejátékok
Tegnap a monaco, frankfurt, bordeaux trio hozott egy ezrest. Százra.
Ma arsenal, genoa, metz. Na majd kiderül.
Ma arsenal, genoa, metz. Na majd kiderül.
LEGIO PATRIA NOSTRA

http://m.youtube.com/watch?v=Hiyc2JB9v6U
Ha nem látod magadban a győztest,nem is lehetsz az...

http://m.youtube.com/watch?v=Hiyc2JB9v6U
Ha nem látod magadban a győztest,nem is lehetsz az...
- mexes
- Hozzászólások: 999
- Csatlakozott: 2013. június 3., hétfő 18:14
- Kedvenc játékosaid: Xabi Alonso, Modric, Kroos
- Kedvenc csapatod: RM
Re: Szerencsejátékok
Koszi az OKCt :P Arsenal es 2.5 over mennyire necces?sebydani írta:Na a Monaco OKC páros jóra hozta ki azért a tegnapi napot. Mára a Juve Pool kombi lett kinézve, meg NFL-ben a Dallas, Kansas, Carolina, Eagles () győzelmek. Ha jó nap lesz ezek után még csemegézek a 4 NBA meccsből.
- sebydani
- Hozzászólások: 10399
- Csatlakozott: 2013. április 23., kedd 11:02
- Kedvenc játékosaid: Raúl, Zidane, Modric, Bellingham
- Kedvenc csapatod: Real Madrid, Eagles
- Tartózkodási hely: Budapest
Re: Szerencsejátékok
Na a Monaco OKC páros jóra hozta ki azért a tegnapi napot. Mára a Juve Pool kombi lett kinézve, meg NFL-ben a Dallas, Kansas, Carolina, Eagles (
) győzelmek. Ha jó nap lesz ezek után még csemegézek a 4 NBA meccsből.

"A Barcelona történelme, amely az elmúlt 10 évből áll, soha nem lesz egyenlő a Real Madridéval.”- Álvaro Arbeloa
- Marci77
- Hozzászólások: 3085
- Csatlakozott: 2013. április 16., kedd 17:14
- Kedvenc játékosaid: Raúl.....Kocsárdi,Huszti.
- Kedvenc csapatod: ZTE FC, Real Madrid, Juventus, Arsenal, Boston Celtics, NE Patriots
Re: Szerencsejátékok
3/4-ben jött ez is:
Dijon-Guingamp D
Bristol-Brighton V
Freiburg-Wolfsburg H (
)
Újpest-Vasas D
Today was a good day...

Nekem jött
Monaco,Newcastle,Leverkusen,Videoton. ELőbbi kettő még tart de kivettem inkább,mert volt,hogy már mevicceltek 2 gólos előnyben csapatok,és kb 100ft volt a különbség a max meg a kivehető között

Ki van itt
Jelenlévő fórumozók: 1 regisztrált és 0 vendég