Oldal: 659 / 1702
Re: Értékeld a legutóbbi meccset
Elküldve: 2019. szeptember 23., hétfő 10:17
Szerző: RealMadridFanatic
Lehet, hogy a játék minősége nem volt annyira acélos, viszont látszott valami edzői munka benne legalább és mindenki tudta mikor merre menjen. Legalább védekezésben. Innen lehet elindulni.
Már írtam, de Casemiro visszavonása a Sevilla ellen nagyon kellett, igazából a mostani csapatjátékunk mellett kisebb ellenfelek ellen is ilyesmit kellene játszani, mert amikor klasszikus 3 kp-s játékot próbálunk, akkor előrefelé sokat nem tud hozzátenni a brazil, és vissza sem ér.
A sok visszapassz középről, a labda megbecsülése is tudatosnak tűnt, nem akartunk labdát veszíteni a középpálya kényes pontjain (így is túl sokat szórtunk el szerintem) és a védelmet extra nyomásnak kitenni.
Jól felépített meccs volt, végig nagyon koncentráltan, fegyelmezetten, nekem kifejezetten tetszett. A támadásainkat összerakni komolyabb munka lesz, a nagy meccsekre Modricot kímélni kell, úgy hiányzik, mint egy falat kenyér.
Hazard még nagyon be van ragadva, de látszik, hogy nem elveszett tag, az indulója labdával meg nagyon korrekt.
Volt róla szó, hogy nem tudta felvenni Navast, ami igaz is volt sokszor, de az egyik faultnál a spanyol sem érte utol a labdát vezető belgát...
A "ziccere" azért nem volt tiszta, kiszorított szögből, a kapusuk kifejezetten jól helyezkedett ezeknél. Nem volt százas helyzet. Carvajalnál is sajnos már rossz helyzetből jött a lövés, érkezett a védő is, nem volt akkora hiba onnan nem elrakni.
Bale még mindig jó, visszazár tisztességesen, csak amint írtam, sokszor nem veszik észre a társak a beindulásait. Lehet, hogy az ellenfél belső védői is kihúzódnak felé, ezt nem lehetett látni tv-n keresztül, csak azt, hogy Requilónt otthagyja és nem jön a labda, Ő meg mutogat.
Nem vagyunk készen közel sem, de ez egy halvány reménysugárnak jó.
Re: Értékeld a legutóbbi meccset
Elküldve: 2019. szeptember 23., hétfő 9:46
Szerző: RaúlCF
óvatosan kezelném ezt a meccset. a játék továbbra is siralmas volt ellenben most volt valamiféle munka amit letettek és meg is lett az eredménye. reméljük ez az első lépés volt és kitart a kövi meccsre is. nagyon fontos 3 pont volt kellett mint egy falat kenyér csak most fejeket le és dolgozzanak ne kezdjenek el ígéreteket puffogtatni
Re: Értékeld a legutóbbi meccset
Elküldve: 2019. szeptember 23., hétfő 9:08
Szerző: Torquemada
Kicsit a régi ZZ meccseket idézte. Fegyelmezett, alázatos munka, ellenfélé a labdabirtoklás de miénk a meccs kontrollja és az ellenfél lassú, de következetes bedarálása. Ez volt a régi csapat erőssége, valami visszaköszönt ebből. Továbbra is kérdés, hogy majd betömörülő ellenféllel szemben mire leszünk képesek, mert ez a Sevilla focizni akart. Nem volt könnyű ellenfél, szokás szerint ultra motiváltak voltak ellenünk. Navas hatalmasat focizott náluk, szinte mindenben benne volt, rajta ment keresztül a támadások nagy része, ami a jobb szélről nagy szó.
Tipikus egy gólos meccs volt, még akkor is, ha volt még egy-két helyzet. Szerintem ha Carvajal berúgja, akkor is 1-0 a vége. Benzema nyerőember volt megint, évek óta nem látott erényeket csillogtat, majdnem öreg CR gólképességgel viszont hasznosabb mezőnymunkával. Casemiro nélkül meg nincs csapat jelenleg. Ebben a szezonban, összességében szerintem a legjobb játékosunk a francia mellett vagy akár előtt is. Mendy nagyon jó vételnek tűnik, csak ne sérüljön. Elől gyenge, a védelemben viszont rohadt stabil, gyors.
Reguilóntól többet vártam, de nem baj, hogy nem most akarta megmutatni. Chicarito lesgólja volt kicsit ijesztő, tipikus lett volna, hogy utolsó percben, volt játékos, első helyzetből pontot érő gólt lő, de szerencsére a védők és a spori figyeltek.
Jómagam Kroossal nem vagyok kibékülve jó ideje, ha egyszer vastagabb lenne a középpályás keretünk, többször szeretném a kispadon látni.
Re: Értékeld a legutóbbi meccset
Elküldve: 2019. szeptember 23., hétfő 8:22
Szerző: Yazid
Anthony írta:
Annyira azért nem vagyok meghatódva, 5 fordulóig vezettte a ligát a Sevilla, wow!
Lopi tett egy szívességet, nem rakott fel egy megerősített középpályát, hát köszönjük neki.
Továbbra is az egyetlen létező fegyvere a csapatnak a Benzema fejes.
Hátha elindul valami, visszatérnek a sérültek is, de továbbra is full veszélytelenek vagyunk a kapura..
most ez nem teljesen igaz, ha carvajal meg hazard belövi azt a 2ordító ziccert, hamar lezártuk volna a meccset
Re: Értékeld a legutóbbi meccset
Elküldve: 2019. szeptember 23., hétfő 8:06
Szerző: Anthony
Annyira azért nem vagyok meghatódva, 5 fordulóig vezettte a ligát a Sevilla, wow!
Lopi tett egy szívességet, nem rakott fel egy megerősített középpályát, hát köszönjük neki.
Továbbra is az egyetlen létező fegyvere a csapatnak a Benzema fejes.
Hátha elindul valami, visszatérnek a sérültek is, de továbbra is full veszélytelenek vagyunk a kapura..
Re: Értékeld a legutóbbi meccset
Elküldve: 2019. szeptember 23., hétfő 5:13
Szerző: Whiteheart
Nagyon valószínű hogy a csapat Zizouért is küzdött... Mert elég kínos volt már (lévén egyre több szó arról h leváltanák)
Viszont Ez történik amikor szívvel és fejjel játszunk

Re: Értékeld a legutóbbi meccset
Elküldve: 2019. szeptember 23., hétfő 5:04
Szerző: Kercsó
hasonló melóval az Atma is csapható. igaz, azt már nem tudom, hogy fogják tempóval bírni.
Csabi írta:kroos meg hazard akik gyengék voltak ma. de nagyon.
Kroos passz-pontossága valahol 85% körül volt

Re: Értékeld a legutóbbi meccset
Elküldve: 2019. szeptember 23., hétfő 1:11
Szerző: Toky
RealMadridFanatic írta:
Ja, Bale legkozelebb valami rikito megkulonboztetoben lepjen palyara, volt 5-6 megindulasa, ahol 3 metert vert mar Requilonra es nem jott a labda...
Mert mindenki azt hitte, hogy megy haza...

Re: Értékeld a legutóbbi meccset
Elküldve: 2019. szeptember 22., vasárnap 23:23
Szerző: tcskhun
Fenoo írta:
Szerintem most jár a pacsi a csapatnak.

Nem gálázva, de hatalmas munkával hozták a 3 pontot. Nem tudom mikor láttam őket ennyire küzdeni és ennyire egyben. Remélem ez valami jó kezdete és nem csak egy fellángolás.
Ebben bízom én is és,ahogy az arcokon a végén láttam,
Mintha valami átszakadt volna(Kroos ahogy vamosozott) meg miként ölelgették egymást!
Remélem erre épitenek

Re: Értékeld a legutóbbi meccset
Elküldve: 2019. szeptember 22., vasárnap 23:21
Szerző: Csabi
kroos meg hazard akik gyengék voltak ma. de nagyon.
nálam carvajal és casemiro a motm. de benya, mendy is jó meccset hoztak. béla passzjátéka szörnyűséges, de ennek ellenére jól játszott szerintem.
Re: Értékeld a legutóbbi meccset
Elküldve: 2019. szeptember 22., vasárnap 23:18
Szerző: sonic
Ez rendben volt. Jol vedekezes fegyelmezwtt jatek. Szerintem innen egyedul Modric hianyzott illetve Kroos sincs nagy formaban remeljuk ha osszeall a harmas meg egy nagyot mennek egyutt. Egyebkent nagyon kene egy gyors ember a kp-ra legalabb de majd esetleg tavasszal vagy ha nem, legkesobb nyaron jon valaki oda. Bale Benzema Hazard harmas jo lesz idovel. Ma este Hazard es Bale is inkabb vedekezesben jeleskedtek amiert azert jar a taps. Benzema a szokasos (jo ezt ugy leirni hogy pozitiv felhangja van). Casemiro nagyon stabil volt jol all neki ez a szerep ha jol lattam 12 labdaszerzes volt a neve mellett a vegefele. A vedelembol ma mindenki ott volt fejben Tibo nagy oromere. Kituno reakcio a parizsi zakora egy Sevillai gyozelem - azert ide altalaban nem gyozni jarunk.
Re: Értékeld a legutóbbi meccset
Elküldve: 2019. szeptember 22., vasárnap 23:10
Szerző: Fenoo
Szerintem most jár a pacsi a csapatnak.

Nem gálázva, de hatalmas munkával hozták a 3 pontot. Nem tudom mikor láttam őket ennyire küzdeni és ennyire egyben. Remélem ez valami jó kezdete és nem csak egy fellángolás.
Re: Értékeld a legutóbbi meccset
Elküldve: 2019. szeptember 22., vasárnap 23:02
Szerző: RealMadridFanatic
Most nagyot huzott ZZ, vedekezesben 4-1-4-1, tamadasban 4-2-4. A sok visszapassz kozeprol hozott egy kis extra stabilitast, de a kulcs, a meccs embere, Casemiro visszarakas volt oda, ahol tenyleg hasznos, kozvetlen a vedelem ele. Neki ez az egyszeru jatek kell, labdaszerzes, aztan a legkozelebbi tars. Es meg extra is volt, az a finom kis labdakihozatal, oxival passz. Nagyot ment.
Nagyon komoly melo volt ebben, le a kalappal a PSG meccs utan.
Ja, Bale legkozelebb valami rikito megkulonboztetoben lepjen palyara, volt 5-6 megindulasa, ahol 3 metert vert mar Requilonra es nem jott a labda...
Ami korrekt, hogy annak ellenere, hogy James kisse sulytalan volt, ez is belefert. Valverdet tenyleg meg lehetne nezni, Modric meg boven tud emelni a kozeppalya minosegen meg, hiaba matuzsalemi korban levo mar.
U. I. Courtois megint mit tehetett volna, ha nincs lesen Chicharito? Oldalrol belott labda, teljesen uresen allo tamado belekap 10 centire elotte. Nem lett volna sara benne, de itt mar fobia a belga nehany embernel, ugy fest.
Re: Értékeld a legutóbbi meccset
Elküldve: 2019. szeptember 22., vasárnap 22:59
Szerző: Buitre
ez rendben volt, még ha előrejátékban továbbra is halványak vagyunk. De amúgy elgondolkodtató, h sokan a seggükön vették a levegőt, pedig így is valamivel kevesebbet futottak, mint az andalúzok, annak ellenére, hogy rosszabb volt a labdabirtoklási arányunk is (és általában azok futnak többet, akik üldözik a labdát...)
De pozitívum a mai hozzáállás, és hogy végig koncentráltan és okosan tolták a fiók.
MotM C14, gyakorlatilag hibátlanul hozta le nullsebességes Kroos és a súlytalan Hámesz mellett, grat. Karim is rengeteget futott, nem volt igazán jó meccse, de a gólja nagyon szép volt
Re: Értékeld a legutóbbi meccset
Elküldve: 2019. szeptember 22., vasárnap 22:58
Szerző: p.csabi1
Na ez már tetszett.
A lényeg a stabilitás.Ha ez megvan onnan lehet építkezni.
Hétközben nyerni kell megint.
Csapatmunka volt végre valahára.
Re: Értékeld a legutóbbi meccset
Elküldve: 2019. szeptember 22., vasárnap 22:57
Szerző: sebydani
Realista24 írta:
Na mi van hitetlenek?
R24 visszatért.
Azért necces volt

Jól van Laci, most már mehetsz meccsre.

TBO clean sheet, el se hiszem
Case, Bale, Mendy és persze Benzema aki tetszett. Viszont ez így összességében korrekt teljesítmény volt, előre nem volt sok benne de relatíve stabilak voltunk. Kell a jobb ettől is persze de rohadtul örülök ennek a győzelemnek, ide jöhettünk volna 25 győzelemmel zsinórban gálázva, akkor is nagyon kemény lett volna. Nagyon kellett ez a győzelem.
Re: Értékeld a legutóbbi meccset
Elküldve: 2019. szeptember 22., vasárnap 22:57
Szerző: hala real
Clean sheet? (Azert igy is kaptunk egyet

)
Mendyt nyomatni kell, vele nagyot fogtunk, ugy nez ki.
Kovetkezo forduloban johet a botlas

Re: Értékeld a legutóbbi meccset
Elküldve: 2019. szeptember 22., vasárnap 22:56
Szerző: Csabi
megvan, hogyan érhető el, hogy kurtoá ne kapjon gólt. nem szabad engedni, hogy az ellen kapura lőjjön. bár neki így is majdnem összejött.
nagy meccs volt. a psg után nem gondoltam volna. clean sheet, összeszedett és koncentrált védekezés és csapatmunka. a támadásaink továbbra is szarok, a kp gyenge, de erre lehet építeni. főleg egy ha megy sevilla ellen idegenben. hazard rettentő öreguras, de ő is meg bale is egész meccsen visszajártak védekezni.
Re: Értékeld a legutóbbi meccset
Elküldve: 2019. szeptember 22., vasárnap 22:55
Szerző: LiamGallagher
Nagyon fontos volt ez a 3 pont. Be kell húzni a bajnokságot bármi áron.
Re: Értékeld a legutóbbi meccset
Elküldve: 2019. szeptember 22., vasárnap 22:55
Szerző: Faust
Ez igen. Bar nem jatszottunk jol/pontosan, de stabilan mint a beton. Igy kell bajnoksagot nyerni.