Mit jelent az egyáltalán, hogy időben visszavonult?
Szerintem azt, hogy érzi, már nem tudna olyan szinten játszani, ahogy az magához illő és elvárt lenne. Zidane-ban is bár simán lettek volna még évek, amikor el tudott volna játszogatni még mindig teljesen korrekt szinten, csak a saját mércéjét nem ütötte meg érzése szerint, de ez csak egy tipp.
És ismét, lehet folytatni a játékot, de menjen levezetni akkor.
Iker védeni szeretne és maradni szeretne abban a csapatban ahol egész életében játszott...
Persze, de erre írtam korábban is, hogy érezni kéne azt, hogy nem képes már olyan szinten, ahogy az elvárt lenne. Elismerem teljesen, szenzációs kapus VOLT, de kész, kifújt a legmagasabb szinthez való játékhoz.
Ahogy látom, úgy jön le, hogy én Casillast az első számú közellenségnek tartom, antikrisztus, stb stb, kemény szavakat használtam vele kapcsolatban, nem feltétlenül szó szerint értem mindet, van amelyiket csak érzékeltetés kedvéért írtam. Nem ő a gonosz a szememben, de ártott a csapatnak a
feltételezhető Mou elleni cirkusszal, aztán nem tudom, hogy DL ellen is mennyire volt szava az öltözőben, akár Carlónál, akár máshol, lehet, hogy sehol sem. Mondjuk az egy hosszú ideje ismert tény, hogy a Madrid öltözőjében nagy befolyása van a csk-nak, pláne, ha klubikon is.
Én speciel DL visszaesését is hozzá kötöm, közvetve, nem Casillas fenyítette be, hanem a Casillasért folyó harc a szurkolók és a média felől tett be neki szvsz, nem bírta ilyen hosszú ideig a nyomást, bár megsüvegelendő, hogy addig is tudott produkálni.
Most DL távozása szintén Casillashoz köthető, mert a vezetőség nem volt elég tökös, hogy kirakják őt, ismét visszakanyarodva a szurkolók és média (lincs)hatalmához.
Remélem így érthetőbb, nem elsősorban Iker a hibás, de sajnos a hírnevéből, személyéből (kultuszából) fakadóan árt a csapatnak, mert a vezetőség sem meri ezt azt, a kapustárs sem bírja a nyomást, csapaton belül sem tesz jót a médiaharc.
Lehetne azzal jönni, hogy de a másik kapusnak bírnia kéne, meg teljesíteni, és vessen magára, meg a vezetőség beszari, de ez egy ördögi kör és sokkal bonyolultabb, mint látszik.
A foci elég kemény üzlet lett, és mint ilyen, kemény (üzlet)politika is meghúzódik mögötte.