Re: Edző és vezetőség
Elküldve: 2015. július 27., hétfő 22:44
Biztos az ellenszenv, de Rafa nyilatkozatai egyrészt annyira nem érdekelnek, másrészt, ha el is olvasom, csak fogom a fejem.
Játszottunk kb. 120 meccset Carloval, volt kb. 10 ami pofás, szép foci volt, a többi meccsen viszont, főleg a második idényben elég siralmas volt. Véleményem szerint az a játék a játékosok egyéni képességének volt köszönhető, és nem az edző által kitalált játék volt. Ha az lett volna, akkor Modric nélkül is meg lettek volna annak a játéknak az elemei. De tudatos mozgásformákból nagyon keveset lehetett felfedezni.Azért egy elég pofás kis fazont szabott a csapatnak
Igen kellett Carlo, de Mourinho által épített vár, és Carlo szellemisége hozta meg közösen a győzelmet. Én legalább is ezt így látom. Mourinhoval valószínűleg nem nyertünk volna tavaly BL-t. De egyedül Carlo szellemisége, egy stabil alapcsapatjáték nélkül megint nem elég. És ez utóbbihoz már őt kevésnek érzem. 2000-es években még nem volt ennyire komplex, méterről méterre kiszámított a futball, ott még sok tér volt hagyva az egyéniségeknek. Ez a felfogás Carlonak 3 BL-t ért. De látható, hogy amint elvi hibás csapat fut ki a pályára, akkor már a szellemiség és az egyéni képességek kevesek.Mert akármekkora munkát letett a portugál az asztalra, akármekkora szargödörből húzta ki a csapatot, az utolsó lécet nem tudta megugrani. Ehhez kellett Carlo.
Ezzel bizonyos mértékig egyetértek. Csak tessék megnézni a Barca idei meg a mi tavalyi BL győzelmünket. Őket egy pillanatra sem szorította meg egy csapat sem, talán a döntőben a Juve egy kicsit. A BM-et is már az első meccsen elintézték, mi csak a másodikon. Mindezek az apróságok azért fontosak, mert a Barca végig domináns maradt, sokkal magasabb szinten futballozva nyert BL-t. Nekünk 3 párharcban is rezgett a léc, a Barcának csak a döntőben, de ott is azonnal reagáltak, és pár percen belül berúgták a másodikat.chronic írta:Matt már az elejétől fogva utálta Carlo-t. A csapatnak volt játéka, más dolgokban hibázott az olasz. Vékony a dolog, ha 2014 tavaszán Mkhitaryan kapufája bemegy, és a Dortmund kiejt minket, akkor még mindig üldöznénk a tizediket, Carlo pedig rövid úton el lett volna távolítva, és egy újabb kudarc lett volna. Nem így alakult, szerencsénk volt, utána pedig megérdemelten behúztuk a tizediket. Idén is vékony volt de a szerencse megfordult. Ha Modric nem esik ki egy fél szezonra, akkor nyertük volna minimum egy fontos kupát és még ma is Carlo lenne az edzőnk. Apró dolgok döntenek.
Egyszerű.csabi87 írta:Ez nagyon komoly.
Kiváncsi leszek,hogy Benitezről hogy fog vélekedni.![]()
Majd kiváncsi leszek milyen játéka lesz a csapatnak a spanyol alatt.
Onnantól sok minden kifog derülni.
http://s2.quickmeme.com/img/e3/e38c73bf ... c76c5b.jpgAncelotti volt olyan, mint Schuster
éreztem én az írásodon, hogy az lesz, ezért írtam a mondatom végére smileyt!dannen írta:csak vicc volt, ne vedd magadraR. Carlos írta: Az ilyen hibák előfordulnak velem. Természetesen tudom, hogy mi maradt le abból a bizonyos szóból!A kommentemre valami válasz?
![]()
hát én személy szerint addig nem nagyon írok az átigazolásokról amíg nincs augusztus 31, ki tudja mi lesz még addig
Jó hosszú hozzászólást írtál és egy picit ellentmondásos is, mivel írtad az elején, hogy a hatosnak játszania kell, amiben Benzema is benne van, a végén meg azt írtad, hogy lehet, hogy Benzema azért kimarad.Nem fogyott el. Illetve ez összetett kérdés. Perez hatalma abban is rejlett, hogy képes volt őrült összegeket letenni az asztalra 1-1 játékosért, így a klubok eleve inkább nekünk adták el legjobbjaikat, míg maga a Real név is elég csábító volt. Még most is az, de talán jelenleg egy BM vagy egy Barca csábítóbb.
A másik oldala a dolgoknak az, hogy nem tud a kezdőbe játékost venni, így nem is aktivizálja magát. Modric-Kroos-Bale-James-CR-Benzema 6-osnak játszania kell, a védelem szintén rendben van. Nincs hova klasszist venni. Vidal vagy Pogba meg nem igazán csábító Perez számára több okból sem. Benitez sem biztos, hogy ragaszkodik a kp megerősítéséhez, ugyanis akkor valakinek ki kell maradnia, és ezt Perez nem nézné jó szemmel, de a kimaradó játékos is csak plusz feszkót jelentene. Így minden bizonnyal marad ez a keret. Ha Illara marad, akkor tulajdonképpen számunkra az átigazolási piac bezárult, mert a pad is be van telve. Még egy cserecsatár jönni fog, de nem lesz az sem nagy durranás. De az is lehet, hogy nem jön senki, és Bale-CR csatárduónk lesz, és Karim lesz a pados.
Gondolkodtam rajta, hogy kapsz rögtön egy hónapot, de rájöttem, hogy neked teljesen mindegy. Keress magadnak és az idióta véleményeidnek egy másik oldalt. Alapjába véve elfogadom, ha valaki ezt vagy azt nem szeret, de amit te csinálsz drága Matt, az minősíthetetlen.Ancelotti volt olyan, mint Schuster
Aguero Bale helyett kell, de ez csak alom... Pedig Balebol akkor mar vmi erosebbet is ki lehetne hozni.. Oh de mennyi lehetoseg lehetne ha Balet el tudnank adniM1Ö írta:Mégis megérezzük a hiányát. Az egész világ a CR-Bale duótól van elájulva, de láthattuk jó párszor az előző évben, hogy mennyit érnek, ha nincs köztük Karim. Nekem a Juve elleni elődöntő volt a tökéletes példa. Az odavágón semmi játékunk nem volt. A visszavágón már volt egy 60%-os Benzema a pályán és látványosan javult a támadójátékunk.Matt009 írta:Ő is csak akkor jó, ha az egész csapat jó.
Én egyetlen egy játékosra cserélném le, Agüero-ra. De őt is inkább mellé hoznám és nem helyette.
Nem kevés helyen sarkítás és ferdítés, amit írsz.Matt009 írta:
Ancelotti volt olyan, mint Schuster. Mou alapjain kifuttatta a csapatot. Amint azok az alapok eltűntek, a csapat is visszaesett. 2. évben már semmi alapjátékunk nem volt, csak ívelgetés. Kontrázni és védekezni látványosan elfelejtettünk, pedig mindent Mou-nak köszönhettünk, és a BL kupa kombót is tulajdonképpen ezzel a két erénnyel értük el. CA tavaly megpróbált egy új játékot felépíteni, de csak egy céltalan ívelgetős játékra futotta tőle.
Most Benitez azért van itt, hogy új alapokat rakjon le. A védekezést rendbe kell rakni, és kontrajátékunkat újraépíteni. Én ezeket várom idén tőle, ezeket az alapokat kell, hogy lerakja. Ezek nélkül ma nem létezik hatékony csapat, mi mégis ezen alapok nélkül voltunk 1 éven keresztül.
Ancelotti volt olyan, mint Schuster. Mou alapjain kifuttatta a csapatot. Amint azok az alapok eltűntek, a csapat is visszaesett. 2. évben már semmi alapjátékunk nem volt, csak ívelgetés. Kontrázni és védekezni látványosan elfelejtettünk, pedig mindent Mou-nak köszönhettünk, és a BL kupa kombót is tulajdonképpen ezzel a két erénnyel értük el. CA tavaly megpróbált egy új játékot felépíteni, de csak egy céltalan ívelgetős játékra futotta tőle.füst írta:Ugyan már!Az emberek szerintem nem hisznek Beniteznek és Benitezben
Én nagyjából úgy vagyok vele mint Schusterrel Capello után. Jó az alap talán nem barmolja szét annyira, aztán hátha csurran-cseppen valami év végén, már ha ki tud húzni egy évet. Én nem vagyok benne biztos.
Ugyan már!Az emberek szerintem nem hisznek Beniteznek és Benitezben
Minden szóval egyetértek.Benitezzel pedig nekem egy nagy problémám van. Nem gondolom, hogy ezen a szinten az edzések a felkészülés között olyan hatalmas különbségek vannak, a taktikai felkészülés is már csak felfogás kérdése. A nüansznyi dolgok amelyek döntenek viszont játékosok, klubok, keretek sorsáról, idényéről, sikerességéről viszont nagyon pici dolgokon múlhat. Mint például a hitelesség. El hiszem, hogy Rafa fasza szakember, még azt is, hogy edzéstechnikailag, taktikailag, emberileg felkészült, jól áll a dolgokhoz. De, hogy ebben az emberben ki hisz és fog hinni amíg itt van...erős kétségeim vannak. Nem látom azt, hogy a klub (nem csak perez), a szurkolók, a játékosok miért állnának be mögé. Nem is fognak. Az emberek szerintem nem hisznek Beniteznek és Benitezben....Kevés lesz. Mint Pinyő.
(vélemény)
Nem fogyott el. Illetve ez összetett kérdés. Perez hatalma abban is rejlett, hogy képes volt őrült összegeket letenni az asztalra 1-1 játékosért, így a klubok eleve inkább nekünk adták el legjobbjaikat, míg maga a Real név is elég csábító volt. Még most is az, de talán jelenleg egy BM vagy egy Barca csábítóbb.olyan mintha Perez tejhatalma elfogyott volna
Az ilyen hibák előfordulnak velem. Természetesen tudom, hogy mi maradt le abból a bizonyos szóból!dannen írta:az a hír járja azért, mert egyre rosszabbul mennek spanyol földön a tejüzemekR. Carlos írta:olyan mintha Perez tejhatalma elfogyott volna
Én is így látom, a jóhír viszont hogy odaát se hisz senki LE-ben viszont a játékosok hittek magukban.ilyen kerettel ez bőven elég is lehet.Babinho írta:Perez papa már pont eleget kattant el idén, nekem elég volt. A keret nem lesz befejezett.Kerlon írta:perez papa igazán elkattanhatna, mert még egy szaros biglia hír sincs, amúgy nem is lenne ezzel a helyzettel bajom, ha nem Beníteznek hívnák az edzőnket, Ancelottival kellett volna tovább csiszolgatni ezt a keretet
Benitezzel pedig nekem egy nagy problémám van. Nem gondolom, hogy ezen a szinten az edzések a felkészülés között olyan hatalmas különbségek vannak, a taktikai felkészülés is már csak felfogás kérdése. A nüansznyi dolgok amelyek döntenek viszont játékosok, klubok, keretek sorsáról, idényéről, sikerességéről viszont nagyon pici dolgokon múlhat. Mint például a hitelesség. El hiszem, hogy Rafa fasza szakember, még azt is, hogy edzéstechnikailag, taktikailag, emberileg felkészült, jól áll a dolgokhoz. De, hogy ebben az emberben ki hisz és fog hinni amíg itt van...erős kétségeim vannak. Nem látom azt, hogy a klub (nem csak perez), a szurkolók, a játékosok miért állnának be mögé. Nem is fognak. Az emberek szerintem nem hisznek Beniteznek és Benitezben....Kevés lesz. Mint Pinyő.
(vélemény)
Perez papa már pont eleget kattant el idén, nekem elég volt. A keret nem lesz befejezett.Kerlon írta:perez papa igazán elkattanhatna, mert még egy szaros biglia hír sincs, amúgy nem is lenne ezzel a helyzettel bajom, ha nem Beníteznek hívnák az edzőnket, Ancelottival kellett volna tovább csiszolgatni ezt a keretet
Akkor pedig indul az ami most a barcánál megy.