Oldal: 597 / 775

Re: Edző és vezetőség

Elküldve: 2015. december 30., szerda 21:32
Szerző: Realista24
Matt009 írta:
Nekem rémlik egy Zidane nyilatkozat a pályafutása végéről, amelyikben kijelentette, hogy nem akar edző lenni, nem passzol hozzá az a pálya. Azért maradt meg, mert nagyon szomorú voltam miatta, hiszen én őt akkoriban ideális jövendőbeli Real edzőnek képzeltem el.

Meg is lepődtem, amikor mégis felmerült a Mou-korszak alatt a későbbi edzősködésének a lehetősége.

Mindenesetre nem volt véletlen az a nyilatkozat, mint ahogy az sem, hogy kis túlzással a kortársaihoz képest 5-10 év lemaradásban van. Ettől még lehet jó edző lesz belőle, de más edzőjelölt azonnal leült volna egy Monaco padjára, de nem vacilált volna a Real kispadjának az elfogadásával.
Ez 2008-as nyilatkozat:
"Vissza akarok térni a labdarúgásba, egy igazán nagy klubnál szeretnék dolgozni" - jelentette ki Zidane a Canal+ tévécsatornának. "Nem akarok edző lenni, sokkal inkább igazgató vagy elnök" - tette hozzá a klasszis.

Még "friss" visszavonuló volt, komolytalan nyilatkozatnak tekintem. Pláne, hogy vissza akarok térni, elnökként, egy nagy klubhoz? :) Át sem gondolta szerintem.

Re: Edző és vezetőség

Elküldve: 2015. december 30., szerda 21:29
Szerző: Matt009
hehe írta:
Zidanenak is már a második csapatát kellene fogyasztania, mint a kopasz spanyolnak, de azért nem véletlen, hogy nem tart még ott.
minden ember más, zidane kifejezetten maga kérte, hogy ne kelljen még nagycsapatot elvállalni, hogy tudjon tanulni kicsiben. (biztos, hogy több csapat is kereste)
biztos nem azért lett edző, mert nem volt épp más meló amúgy.
egyértelmű, hogy zidane-nak van kikövezve az út, kérdés, hogy mikor veszi át.
Nekem rémlik egy Zidane nyilatkozat a pályafutása végéről, amelyikben kijelentette, hogy nem akar edző lenni, nem passzol hozzá az a pálya. Azért maradt meg, mert nagyon szomorú voltam miatta, hiszen én őt akkoriban ideális jövendőbeli Real edzőnek képzeltem el.

Meg is lepődtem, amikor mégis felmerült a Mou-korszak alatt a későbbi edzősködésének a lehetősége.

Mindenesetre nem volt véletlen az a nyilatkozat, mint ahogy az sem, hogy kis túlzással a kortársaihoz képest 5-10 év lemaradásban van. Ettől még lehet jó edző lesz belőle, de más edzőjelölt azonnal leült volna egy Monaco padjára, de nem vacilált volna a Real kispadjának az elfogadásával.

Re: Edző és vezetőség

Elküldve: 2015. december 30., szerda 21:28
Szerző: RealVazquez
Ezen a szinten inkább pszichológusnak,tanárnak kell lenni,ezeket a sztárokat kezelni kell,egységbe verni,onnantól sínen van a dolog. Ha ugyanarra evez az edző és a jàtékosok,az már fél siker. Ha egységben vannak a játékosok és tudjàk mit kell játszani,tudják mit vár az edző,akkor siker van. Legjobb példa a Barca. Ugy jatszottak a futballt,hogy a nagymamam is ulhetett volna a padon.

Nalunk is meg van a tokeletes anyag,csupa vilagklasszis,minden poszton a legjobbak szinte (Marcelo bal,Carvajal jobb bekk poszton TOP,kozepen Ramosnak nincs parja a vilagon,KP-n vilagbajnok Kroos,ott van Modric,elol CR,mellette Benzema,akkor a vilag leggyorsabb lova futkoraszik elol,es akkor meg ott van Isco,James... Csak egy jo edzo kell,akire felneznek es kovetik ot. Zidane a megoldas.

Re: Edző és vezetőség

Elküldve: 2015. december 30., szerda 21:27
Szerző: torjack
Anthony írta:Igen, csak kérdés a spanyol 3-ad osztályban 18-21 éves fiatalokkal dolgozni elég tapasztalat-e egy RM irányításához? Tudom, ott volt Carlo mellett egy évig, az biztos sokat számít szerintem.

Plusz ugye Világ-és Európa-bajnok, BL-győztes, Aranylabdás, valaha volt egyik legjobb focista. Az se lesz hátrány. Tudja a dörgést, mert benne volt a lehető legmagasabb szinten.

Kerlon írta:Raúlt meg csak leültetném mellé sportigazgatónak. Guti meg pályaedző. Figo meg jöhet majd elnöknek. :mrgreen:
Roby Carlos és Becks meg néha beugrik Cének megmutatni, hogy kell szabadrúgást lőni. :mrgreen:

Re: Edző és vezetőség

Elküldve: 2015. december 30., szerda 21:22
Szerző: Kerlon
Raúlt meg csak leültetném mellé sportigazgatónak. Guti meg pályaedző. Figo meg jöhet majd elnöknek. :mrgreen:

Re: Edző és vezetőség

Elküldve: 2015. december 30., szerda 21:20
Szerző: petiamadridista
Zidane tökéletes edzője lesz a Real Madridnak.
kérdés mikor.
De én is mellette vagyok.Olyan ember kéne mint ő.

Re: Edző és vezetőség

Elküldve: 2015. december 30., szerda 21:12
Szerző: Remy
Anthony írta:Igen, csak kérdés a spanyol 3-ad osztályban 18-21 éves fiatalokkal dolgozni elég tapasztalat-e egy RM irányításához? Tudom, ott volt Carlo mellett egy évig, az biztos sokat számít szerintem.
Pepnek milyen tapasztalata volt? Egy ilyen klubnál nem feltétlenül az kell, hogy hatalmas taktikus legyen valaki. Csak kövessék a játékosok, tiszteljék, elfogadják, mint főnök. Ilyen játékosállománnyal ez már hatalmas siker.

Re: Edző és vezetőség

Elküldve: 2015. december 30., szerda 21:09
Szerző: Anthony
Igen, csak kérdés a spanyol 3-ad osztályban 18-21 éves fiatalokkal dolgozni elég tapasztalat-e egy RM irányításához? Tudom, ott volt Carlo mellett egy évig, az biztos sokat számít szerintem.

Re: Edző és vezetőség

Elküldve: 2015. december 30., szerda 20:23
Szerző: Realista24
(biztos, hogy több csapat is kereste)
Monaco és még egy francia kész szerződést rakott le neki. Szóval igen. De eleinte a hírek szerint menni akart, de Pérez külön kérte, hogy maradjon, és itt tanuljon, és végül így döntött.

Re: Edző és vezetőség

Elküldve: 2015. december 30., szerda 20:19
Szerző: hehe
Zidanenak is már a második csapatát kellene fogyasztania, mint a kopasz spanyolnak, de azért nem véletlen, hogy nem tart még ott.
minden ember más, zidane kifejezetten maga kérte, hogy ne kelljen még nagycsapatot elvállalni, hogy tudjon tanulni kicsiben. (biztos, hogy több csapat is kereste)
biztos nem azért lett edző, mert nem volt épp más meló amúgy.
egyértelmű, hogy zidane-nak van kikövezve az út, kérdés, hogy mikor veszi át.

Re: Edző és vezetőség

Elküldve: 2015. december 30., szerda 20:12
Szerző: Matt009
Kerlon írta:Üdvözölték Benyót a helyiek

Amúgy vicc volt ma is, nem értem, hogy minek erőltetik. Perez elmehet a csába és nem azért, mert kinevezte, hanem azért, mert még ki sem rakta.
Fordítva gondolom. A kinevezése volt a kiábrándító hiba, mert lehetett rá számítani, hogy ez lesz. A menesztése már kétes értékű húzás lenne. Értelmes edzőt hozni ilyenkor nem lehet (most mondjuk egy Mourinho megdumálható lenne, de alapjáraton nem ez a helyzet, és Mourinhotól is isten mentsen meg minket), egy Lopez Caro-szerű edző pótléknak meg még kevesebb értelme lenne, mint Benitezzel végigtolni a szezont.


Amit meg hehe leírt, abban nagyon igaza van, én is hajlanék Zidane kinevezésére szigorúan a szezon végéig, de leginkább azért, mert veszítenivalónk nincs (és ezzel párhuzamosan Zidanenak sem lenne). 2016 nyarán tuti nem Zidanet ültetném le a padra Rafa helyére.
A Pep-es példa azért sántít, mert Pepnek van egy saját futballfilozófiája, amit ha törik, ha szakad keresztülvisz, és a sikerei a motiváción (és a jó csapatválasztáson kívül) annak köszönhető. Szerintem Zidanenak ez hiányzik, és ezért elég komoly kétségeim vannak azzal kapcsolatban, hogy képes lenne-e arra, hogy első csapatos edzőként komoly dolgot tegyen le az asztalra. Pep és Zidane lényegében kortársak, Zidanenak is már a második csapatát kellene fogyasztania, mint a kopasz spanyolnak, de azért nem véletlen, hogy nem tart még ott.

Re: Edző és vezetőség

Elküldve: 2015. december 30., szerda 18:01
Szerző: Kerlon
Üdvözölték Benyót a helyiek

Amúgy vicc volt ma is, nem értem, hogy minek erőltetik. Perez elmehet a csába és nem azért, mert kinevezte, hanem azért, mert még ki sem rakta.

Re: Edző és vezetőség

Elküldve: 2015. december 30., szerda 15:59
Szerző: wZoLee7
Egyet értek Hehével. Veszíteni valónk nincs. Zidane-nak sincs. Max nem jön be, de őszintén, egy Zidane mindig találna magának csapatot. Ért a focihoz, ért a játékosokhoz, Hehénél jobban ezt nem lehet megfogalmazni, nem is próbálom meg. Más meg nagyon nincs.

Re: Edző és vezetőség

Elküldve: 2015. december 30., szerda 14:43
Szerző: Realista24
pluszegy

Re: Edző és vezetőség

Elküldve: 2015. december 30., szerda 14:41
Szerző: hehe
Zidane meg még messze van ahhoz, hogy a Real Madridot, ahol olyan győzelmi kényszer van mint tán sehol máshol átvegye, szinte nulla rutinnal.
sztem ez hülyeség.
látott annyit a pályafutása során, hogy bőven legyen rutinja.
guardiola jó példa erre, messiék szarrá nyerették, azóta is csak az egycsapatos bundesligát húzta be, ami nem a legnagyobb dolog ugyebár.
azt akarom ezzel mondani, hogy a játékosanyag itt is megvan, csakúgy, mint guardiola idejében a barcánál.
a real madridhoz elsősorban nem edző kell, hanem pszichológus, vagy olyan ember, aki ért a játékosok nyelvén, mert csinálta, és sikeres volt.
ancelotti pl ilyen volt, zidane is ilyen. vagy az utolsó sztárokkal telepakolt és győztes madrid esetében delboszke. érdekes, hogy itt csak olyanok tudtak sikeresek lenni, akik korábban a pályán is letettek vmit.
nem véletlen, hogy murinnyó szavatossága végleg lejárt, erőszakkal nem lehet megbaszni egy csapatot és a játékosait, hogy teljesítsenek a mai világban, mert ezek a puhány emberek, akiket focistának nevezünk, inkább fogják a millióikat, a kecót, a sportautókat és lelépnek másik nagycsapathoz.

zidane-t perez is tiszteli és szereti, mindig jóban voltak, nagyon sokat köszönhetnek egymásnak.
épp ezért gondolom, hogy talán perez jobban szabad kezet engedne és "megengedné", hogy sportszakma legyen az első a csapatnál, nem pedig a marketing.
magyarul ha hamesz lassú vagy bél fos és nem hajlandó futni, akkor le lennének baszva a padra.
nem hiszem, hogy zidane-nak nagy falat lenne a real madrid, minden játékossal szemben magasabb rendű és feljebbvaló tud lenni az eredményei és tudása miatt, nem nézik majd szarba se, mint pl benitezt, akit már-már kezdek sajnálni, annyira komédia....

oda meg már be se megyek, hogy ha olyan szeme van, hogy varane-okat néz ki, illetve tudjuk, hogy milyen stílusú és felfogású játékot képviselt, akkor csak nyerhetünk vele.

Re: Edző és vezetőség

Elküldve: 2015. december 30., szerda 14:36
Szerző: Remy
Ezért lenne jó (jobb) Zidane, mert talán meglenne a családias hangulat, ami csapattá kovácsolja az egész felfordulást. Azzal meg már lehet nyerni ezt-azt. Nem garancia, de több az esély, mint így.

Re: Edző és vezetőség

Elküldve: 2015. december 30., szerda 14:29
Szerző: Kerlon
Ugyanez, hosszútávon nem érzem, hogy egy-egy győzelem itt helyére rakná a dolgokat és ezért írtam, hogy az edzőváltás mentálisan lökhetné meg a csapatot igazán.

Re: Edző és vezetőség

Elküldve: 2015. december 30., szerda 14:21
Szerző: Realista24
Nekem nem azzal van bajom, hogy pontokat veszítünk a bajnokságban, mert az benne van mindenkinél, lásd a mostani szezont. Mindenki veszít pontot.

Hanem azzal van bajom, hogy totál esélytelennek érzem magunkat a BL-ben jelenleg, illetve nem érzem azt, hogy a játékosok tűzbe mennének Rafáért.

Bár volt egy olyan hír, hogy Marcelo, Ramos és Karim is támogatásáról biztosította Rafát...majd meglátom a pályán, hogy kijön-e ez.

Re: Edző és vezetőség

Elküldve: 2015. december 30., szerda 14:18
Szerző: Kerlon
ikarus93 írta:Nem tudom sokaknak mi a baja Rafával, jobbat úgy se találnánk tőle, kit hoznátok a helyére? Nem nagyon van a piacon jobb.
Zidane meg még messze van ahhoz, hogy a Real Madridot, ahol olyan győzelmi kényszer van mint tán sehol máshol átvegye, szinte nulla rutinnal.

Most jól el kell kalapálni a Sociedadot, mint a Rayo-t,(CR-től várok egy triplát B-) ), aztán kint is leszünk a gödörből.
Rafa egy közepes edző jelenleg, ezt a teljesítményt garantálom bárki lehozná ezzel a kerettel. Sokat nem lehetne bukni egy feltörekvő edzővel... Sőt félévre Zidane bedobni beugrónak simán megérné. Ha bukna is annyit mondhatnánk, hogy megpróbálta, mert kellett, de még idő kell neki. Aztán lehet Dárdai Pál magasságokba repülne.

Re: Edző és vezetőség

Elküldve: 2015. december 30., szerda 14:12
Szerző: ikarus93
Nem tudom sokaknak mi a baja Rafával, jobbat úgy se találnánk tőle, kit hoznátok a helyére? Nem nagyon van a piacon jobb.
Zidane meg még messze van ahhoz, hogy a Real Madridot, ahol olyan győzelmi kényszer van mint tán sehol máshol átvegye, szinte nulla rutinnal.

Most jól el kell kalapálni a Sociedadot, mint a Rayo-t,(CR-től várok egy triplát B-) ), aztán kint is leszünk a gödörből.