Tripla !! Ezt a tavalyi BL döntő után nem hittem volna.
Gomez kérdésben nekem az a véleményem, hogy maradjon. Nem kell Lewa. Götze elég volt Dortmundból. Gomez pedig utánozhatatlan egy valamiben. Helyezkedésben. Hihetetlen ahogy el tud szakadni a védőjétől. Technikailag valóban nem egy zseni, de iszonyatosan gólérzékeny. 134 perc alatt rúgott 6 gólt a kupában. Azért az nem rossz.
Kíváncsian várom Pep mit tud kezdeni ezzel a kerettel. Én nem tartok attól egy cseppet sem, hogy megpróbál majd itt is tili tolit játszatni. Itt nem lesz fizikális hátrányban a csapata az ellenfélhez képest, ezért nem kell annyira törekedni a labda megtartására. Lendületből fel lehet érni a kapu elé ugyanúgy mint idén.
Én nem tartok tőle, hogy meg fog bukni. Persze ehhez a szezonhoz képest szinte minden bukásnak számíthat, de azért a BL-ben mindig is nüanszok döntöttek. Ha hazai fronton meg lesz a dupla, valamint 4 közé ér a BL-ben a csapat, akkor az már nem bukás. Ott pedig már bármi megtörténhet.
Intelligens embernek tartom Pep-et ezért nem gondolom, hogy radikálisan bele fog nyúlni a mostani játékrendszerbe. Szerintem megpróbálja kicsit finomítani. Semmi értelme nem lenne sokat változtatni, hiszen a mostani rendszerrel sikerült letarolni fél Európát, valamint még annyira nincs ellenszere az ellenfeleknek erre a játékra.
Persze megvalósíthat egy új rendszert is, de a mostanit elvetni dőreség lenne. A játékosok meg lennének a villámgyors játékra is. Azért megnéznék egy Ribéry Shaqiri Robben Götze támadó négyest.
Amit remélek, hogy Kroost nem fogja hanyagolni. Nagy tehetség a srác.