Oldal: 547 / 939

Re: Taktikai háború (Legyél Zidane)

Elküldve: 2017. június 4., vasárnap 10:37
Szerző: füst
Hát, lényegében az első félidő a Juventusé volt, hiába szereztük meg a vezetést, nem volt kérdés hogy egyenlítenek-e. Ugyanakkor a meccsnek éppen az volt a kulcsa, hogy a Juve hátrányba került, illetve, hogy nem ők szerezték meg a vezetést, rengeteg energiát fektetett abba a Juve, hogy az első gól az övé legyen, illetve később, hogy egyenlítsen. A második félidőre úgy jártak mint a Bayern, nem voltak sprintek, látványos labdakihozatalok, nem működött a rövid passzos játékuk, fizikailag elfáradtak.

Egyáltalán nem emlékeztetett olasz csapatra az elején a Juve, jöttek a helyzetek, Pjanic és Higu az elején gyorsan ellőtte a puskaport, Dybala alig kapott jó labdákat és amúgyis gyengén teljesÍtett, így a Juve támadójátéka nem működött. Volt egymás után két belépő Mandzukic ellenében, szerintem össze is szedett egy kis sérülést, mert utána már nem volt tényező, taktikailag sem. A második félidőre a Pjanic-Khedira kettős simán el lett nyomva, a középpályánknak csemege volt, hihetelenül jók vagyunk most középen..
3 gólunk szélről visszatett labdából született, ami azt jelzi hogy a Juve brazil hátvédjei kevésnek bizonyultak, hiába adnak némi pluszt a támadásoknál, ezt kompenzálják a védelmi hiányosságaikkal.
Zidane taktikailag is lenyomta Allegrit. Az olasz terve az volt, hogy a Juve előnybe kerül, majd kontrázni fog, amivel újabb helyzeteket alakíthat ki. Ez nem jött össze, de az egyenlítés sikerült. Az első félidőt követően azonban mintha nem elemeztek volna semmit a Juventusnál. Allegri összes cseréje gólokra adott pánikszerű változtatás volt.
Az első félidőben sikerült nyomás alatt tartani a Real védelmét és középpályáját, igen jól kikapcsolták Kroost és Modricot. Ez változott meg a második félidőre. A meccs előtt arról beszéltek, hogy milyen sok formációt képes alkalmazni a Juventus. Ez általánosságban igaz, de hasonlóan jól összerakott és ilyen jó játékoskerettel rendelkező csapattal, mint a Real, a Juve még nem nagyon találkozott. A Barcelona ellen akkor lett volna nagyon érdekes a dolog, ha 1-0-nál Iniesta lövését nem védi Buffon.

A Juventus pedig... hát furcsa volt látni hogy taktikailag legyőztük őket, és úgy tűnik képtelenek megtalálni mi az ami ahhoz kell hogy nagy dolgokat nyerjenek. OK, egymás után jönnek a bajnoki aranyak, de a 33 Scudettóra jutó 2 BEK/BL cím az nevetség tárgya, pláne hogy zsinórban hanyadik elbukott döntő ez? ötödik? Kevés győztes típusú játékosuk van, ez is rengeteget jelent. Nem kedvelem a Juventust, és nekem szörnyen hiányzik a Milan az európai porondról szóval remélem ők megújulnak és átveszik a stafétát a Juvétól, mert a zebrák szemmel láthatóan nem tudnak mit kezdeni a dologgal. :)

Végül Zidane... nem ő a legjobb edző, sok szempontból támadhatóak a döntései, és taktikailag biztosan nem a legfelkészültebb. de egyvalamit biztosan tud, hogy mi kell a győzelemhez, mi kell a trófeákhoz.

Re: Taktikai háború (Legyél Zidane)

Elküldve: 2017. június 3., szombat 22:45
Szerző: Zsombor
Bazdmeg kanye tudjuk hogy túloldalon zolee23 néven nyomod fejezd már be a vergodest.

Re: Taktikai háború (Legyél Zidane)

Elküldve: 2017. június 3., szombat 22:44
Szerző: ziro4vr
Zsombor írta:Tudtatok hogy nem korszakos csapat?
Három egy mi..kishitűek vagyunk.. :( :(

Re: Taktikai háború (Legyél Zidane)

Elküldve: 2017. június 3., szombat 22:43
Szerző: kanye
Zsombor írta:Tudtatok hogy nem korszakos csapat?
Ki ezt monda földet rá.

EL KELL ÁSNI

Re: Taktikai háború (Legyél Zidane)

Elküldve: 2017. június 3., szombat 22:38
Szerző: Zsombor
Tudtatok hogy nem korszakos csapat?

Re: Taktikai háború (Legyél Zidane)

Elküldve: 2017. június 3., szombat 19:43
Szerző: wZoLee7
Keretet írtál...edzés meg edzés, akarod megérted amit írtam, ha nem nem érdekel :lol:

Re: Taktikai háború (Legyél Zidane)

Elküldve: 2017. június 3., szombat 19:42
Szerző: TheBull6
wZoLee7 írta:Bale villoghat edzésen ha majd a Juve védők simán leveszik a pályáról.
A keretet meg már tegnap kihirdették és Kovacic is benne van
Meccskeret mond valamit? Na meg akkor a real védők szarok ha edzésen meg jól megy?

De igazából már tök mind1, mert nem kezd. :agree:

Re: Taktikai háború (Legyél Zidane)

Elküldve: 2017. június 3., szombat 19:33
Szerző: wZoLee7
Bale villoghat edzésen ha majd a Juve védők simán leveszik a pályáról.
A keretet meg már tegnap kihirdették és Kovacic is benne van

Re: Taktikai háború (Legyél Zidane)

Elküldve: 2017. június 3., szombat 18:27
Szerző: TheBull6
nzooli93 írta:
Tádám írta:Én nagyon félek, hogy Bale kezd... :/
El clasico utan csak nem merik ezt meglepni..mondjuk en is felek hogy kezdo lesz mert nagyon nyomjak napok ota hogy teljes erteku edzeseket vegez.
Nem csak h teljes értékű edzést végez (pont az előbb néztem a cardiffi edzést végig) hanem elég komoly teljesítményt is rak le.
Lövései is nagyon rendben voltak valamint a félpályás játéknál is nagyon jól ment és sokat is. Kovacic szintén, csak ő mondjuk lehet a keretben sem lesz, nemhogy a kezdőben.
Ami mondjuk nagyon feltűnt az az volt, h Marcelo egy k*rva nagy alibit rakott le az edzésen, remélhetőleg csak nem akart megsérülni, nem pedig ilyen kedve lesz ma a meccsen is...

Re: Taktikai háború (Legyél Zidane)

Elküldve: 2017. június 3., szombat 18:14
Szerző: Mickey
numberone1 írta:2-0 vezetes utan johet Enzo Zidane nem kell Bale :p
Rendben hogy nem kell Bale, de akkor inkább más mint ő.

Re: Taktikai háború (Legyél Zidane)

Elküldve: 2017. június 3., szombat 18:03
Szerző: numberone1
ketto nullas vezetesnel neked nem mindegy? :-*

Re: Taktikai háború (Legyél Zidane)

Elküldve: 2017. június 3., szombat 17:38
Szerző: Ladislao
Igen... biztos senki sem érdemelné meg jobban a pályára lépést egy ilyen kényelmes helyzetben mint Enzo aki olyan sokat tett az ide jutásért.

Re: Taktikai háború (Legyél Zidane)

Elküldve: 2017. június 3., szombat 17:35
Szerző: numberone1
2-0 vezetes utan johet Enzo Zidane nem kell Bale :p

Re: Taktikai háború (Legyél Zidane)

Elküldve: 2017. június 3., szombat 17:05
Szerző: pheco
Ha vezetunk akkor bejohet Bale egy Bayern elleni szerepkorre, aztan kontraknal gyujtsa be a raketakat. Viszont amig vedekezik a Juve addig minusz egy ember lenne. Remelem Perez nem okoskodott ZZ-nek, mert ha teljes mertekben ZZ dont, akkor biztos vagyok benne, hogy Isco kezd.

Re: Taktikai háború (Legyél Zidane)

Elküldve: 2017. június 3., szombat 16:51
Szerző: R. Carlos
Tádám írta:Én nagyon félek, hogy Bale kezd... :/
Ha őt látom a hivatalos kezdőben, fel sem kapcsolom addig a tv-t, amíg Iscot be nem cseréli. Egy nagy vicc lenne az egész ezek után...

Re: Taktikai háború (Legyél Zidane)

Elküldve: 2017. június 3., szombat 16:38
Szerző: nzooli93
Tádám írta:Én nagyon félek, hogy Bale kezd... :/
El clasico utan csak nem merik ezt meglepni..mondjuk en is felek hogy kezdo lesz mert nagyon nyomjak napok ota hogy teljes erteku edzeseket vegez.

Re: Taktikai háború (Legyél Zidane)

Elküldve: 2017. június 3., szombat 14:56
Szerző: Tádám
Én nagyon félek, hogy Bale kezd... :/

Re: Taktikai háború (Legyél Zidane)

Elküldve: 2017. június 3., szombat 12:47
Szerző: KAG
Steve írta:Ez lenne jó estére:

Navas-Carvajal-Pepe-Ramos-Marcelo-Casemiro-Modric-Kroos-Isco-Benzema-CR


:sziv: :luck:

:lilasalas: :lilasalas: :lilasalas:

Ramos párján én is sokat gondolkoztam.
Varane nekem idén instabil picit.
Nacho termetileg kevés Mandzukic mellé, abból még szarul is kijöhetünk.
Pepe meg isten se tudja,hogy milyen formában van.
Vszleg lehozná a döntőt rutinból, de nem merném betenni...

Re: Taktikai háború (Legyél Zidane)

Elküldve: 2017. június 3., szombat 12:45
Szerző: pheco
Steve írta:Ez lenne jó estére:

Navas-Carvajal-Pepe-Ramos-Marcelo-Casemiro-Modric-Kroos-Isco-Benzema-CR


:sziv: :luck:

:lilasalas: :lilasalas: :lilasalas:
En Pepe helyett Nachot kezdetnem. De ugyis Varane fog jatszani. A tobbi remelhetoleg ez lesz.

Re: Taktikai háború (Legyél Zidane)

Elküldve: 2017. június 3., szombat 11:32
Szerző: Steve
Ez lenne jó estére:

Navas-Carvajal-Pepe-Ramos-Marcelo-Casemiro-Modric-Kroos-Isco-Benzema-CR


:sziv: :luck:

:lilasalas: :lilasalas: :lilasalas: