ericco írta:Ha mondasz nekem egy játékost, akit Kroos után igazoltunk le (nem opcióval visszavásároltuk), és huzamosabb ideig megragadt a kezdőben, akkor megkövetem magam.
Miért kellett volna a kezdőbe igazolni, amikor majdhogynem tökéletes volt a kezdő? Most nyáron csúnyán benézték, hogy nem jött támadó, és a BB-nek is túl sok bizalmat szavazott Zidane és Perez. De így is meg lehet említeni Casemirot, akit ugyan lényegében csak visszahoztunk, de fontos eleme lett a csapatnak. Vagy Navas. Olyan posztokat töltöttek be ketten, amik lényegében hiányosak voltak.
Az, hogy nem jött évente nagy név, az leginkább Zidane miatt lehet szerintem, aki mindig elmondta, hogy tökéletesen elégedett a kerettel, és túlságosan ragaszkodik a játékosaihoz, nem szívesen enged el senkit. Korábban azzal volt a probléma, hogy az edző nálunk nem menedzser, nem az ő kéréseinek megfelelő játékosok jönnek. Most pedig szerintem leginkább Zidane-ra bízta ezt a döntést Perez, akinek nem kellett senki.
Jött 2014 után még Kovacic, Ceballos, Asensio, Vallejo. Csak, hogy pár olyan játékost említsek, akiben rengeteg potenciál van, és előbb-utóbb alapemberek lehetnének, ha az edző és a sérülések is úgy akarják. Persze voltak lyukra futások, de ez minden csapatnál előfordul, főleg akkor, ha a fiatalokat gyűjtik be. Nem fog minden fiatal beválni, de ha pár beválik, már jól jártunk.
Ideális út lehet szerintem az, ha évente egy-egy játékost hozunk a kezdőbe, és emellett egy-két fiatalt. Az alapelgondolás szerintem ez lett volna, és adott esetben Zidane távozása után ez is lesz megvalósítva.
"Louie, I think this is a beginning of beautiful friendship" - Garga Pitic.