Nem árulok el nagy titkot, ha azt mondom, hogy Hollandia célja ezen a tornán a fiatalok még jobb beépítése és ezáltal a tapasztalatszerzés (mondjuk ettől függetlenül megnyerik

). Sajnos, ebben a keretben max. nyolcaddöntő lehet, bármilyen rosszul esik leírni, a csoportból is nehéz lesz a továbbjutás, utána meg nagy valószínűséggel jönnek a brazilok... Kissé a 2010-es csapatra hasonlítom őket, amikor ugye előzetes magas elvárások nélkül, meccsről meccsre játszott a csapat és menetelt a döntőig, ahol a hosszabbításban kapott ki. Aztán ugye a 12-es Eb-n már mindenki az esélyesek között emlegette a válogatottat, jogosan. A változatosság kedvéért a halálcsoport ismét kijutott a németalföldieknek, így 0 pontos kiesés lett a vége...
Van Gaal érzésem szerint az utódjának már egy félig-meddig kész keretet próbál összehozni, akinek fő feladata majd az lesz, hogy leváltsa a már 6-8 éve alapembernek számító Robben-Sneijder-Rvp-Kuyt-van der Vaart fogatot, és ezért építette be pl. (Clasie, Depay, Boetius, Quinci Promes), kiegészülve Maherrel, van Ginkellel vagy a sérült Strootmannal. Ezt a váltást jelzi pl. hogy a 2010-es ezüstérmes csapatból 6 tag van az idei keretben.
Posztonként lebontva: kapusok:
Itt talán papírforma volt, Stekelenburgot kihagyta a kieső Fulhamból a kapitány, a többi négy közül nem tudnám megjósolni melyik három fog utazni, a kezdőkapus személyét főleg nem. Sanszos, hogy Zoet marad le végül.
védők:
Sajnos a hollandok Akhilesz-sarka már jó pár éve, évtizede is akár a védelem, hiába voltak olyanok, mint Reiziger, Stam, de Boer, akkor sem számított acélosnak, most meg főleg nem. 2 éve még a van der Wiel - Pieters szélsőhátvéd párosban bíztam, hogy évekig megoldhatják a védelem két oldalát, de azonban egyik egy kevésbé sikeres átigazolás, másik a sorozatos sérülések miatt nem tagja az Oranje keretének. Egy ilyen kezdősorra tippelnék: Janmaat - Indi - Rekik - Blind. Alapjáraton Vlaar lenne ott középen, de az Aston Villaaban nem igazán brillírozott ebben a szezonban, míg Verhaeghről és Kongoloról nem nagyon tudok véleményt formálni.
Mindegy végül is, csak ne menjen el meccs rajtuk
középpálya:
van Gaal állítása szerint a holland foci klasszikusához, a 4-3-3-hoz fog ragaszkodni, illetve van der Vaart és Sneijder nem fog egyszerre pályán lenni (mint ahogy nagy eséllyel Rvp és Huntelaar sem). Ennek függvényében talán Nigel de Jong és Sneijder helye biztos a kezdőben, a szabad harmadik helyre pályázik szerintem Wijnaldum, a PSV csapatkapitánya és Jonathan de Guzman, Fer kerettagságában nem vagyok teljesen biztos. (majd Victor esetleg megcáfol)
csatárok:
A középcsatár nagy eséllyel van Persie lesz, bár elvetemült terveim között szerepelne egy Rvp balon, Huntelaar centerként variáció, de aligha van esélye ennek. Robben helye is bérelt a kezdőben valószínűleg, míg a baloldali támadó szerintem jobb forma alapján fog kikerülni Lens és Depay között.
Az 5-3-2-es rendszer szerintem abszolút kivitelezhetetlen lenne, bár a legújabb hírek szerint van Gaal azt tervezi, sőt ki is jelentette.

Minőségi balszélső hiánya miatt, lásd fenn, illetve szeretne három kreatív labdarúgót is egyszerre a pályán látni. Na, de erre varjunk gombot akkor most. Az RvP-Huntealaar csatárpáros még mindig álmaim része, de akkor így Robbennek kellene nagyon hátravontan szerepelnie.
Vorm - Janmaat,Indi,Rekik,Blind- de Jong- Sneijder,van der Vaart,Robben- Huntelaar,Rvp, nem elképzelhetetlen, így akkor Sneijder vagy van der Vaart ki fog húzodni balra.

Meg tudja az öreg keverni rendesen a lapokat, vagy az sem elképzelhetetlen, hogy Sneijder fog egészen a csatár mögött szerepelni, de Jong - Robben, van der Vaart, Lens- Sneijder - Rvp féle kombinációban. Szerintem a három belső védő használata kevésbé indokolt, de majd esetleg valaki megcáfolhat.
Érdekes kérdések merülnek fel, szerintem a felkészülés során sok mindenre választ kapunk majd.