Oldal: 504 / 813
Re: Cristiano Ronaldo - 7
Elküldve: 2016. február 7., vasárnap 23:05
Szerző: kiserik_2
Realista24 írta: El kellen döntenie, hogy akkor most ő a vezérbika, és a hátán vinni a csapatot,
Azt teszi a szezonban eddig, ezt mutatják az első góljai, meg a góljai, ha pontokra fordítjuk.
Amúgy meg miért kéne választania, amikor az egyik legjobb összjátékban is? Volt másfél szar meccse és már megint hangos tőle a fórum...ideje lenne Cének alakulnia, ha már alárendeltséget írtál. Meg ha már világlegjobbajaként emlegetik, akkor mutassa is meg.
Az a baj, hogy Karim és CR játéka egymásra nagy hatással van. Ha Karim csatárként játszik, mint az utóbbi időben, akkor természetesen CR-től veszi el a lehetőségeket, helyzeteket, aki viszont inkább szélsőt játszik az utóbbi időben, amihez viszont már nem elég. Ha megfigyelitek CR nem lő el mindent bárhonnan, sokszor visszalép labdáért, gólpasszokat osztogat, míg Karim jobbani veszi át CR korábbi szerepét, ő érkezik a legközelebb a kapuhoz, jobban ellövi a labdákat, kevesebbet jár vissza, de míg CR jogosan elő van véve azért, mert kevésbé jól (látványosan) végzi Karim korábbi munkáját, addig Karimra nem lehet egy rossz szót sem mondani, ha gyengébben muzsikál a gólvágó szerepkörben. És az utóbbi időben annyira jó összjátékban, hogy ha megkapja a labdát nagy százalékban vagy rálövi, vagy eladja. Az igazság az, hogy mind a kettő gyengén muzsikál, csak míg egyikük közutálatnak örvend, addig a másikukba szerelmes mindenki. Az egyikük kezd jobban beállni a sorba, míg a másikuk pont a sor elejére akar kerülni, de ez nem megy egyiküknek sem igazán.
Re: Cristiano Ronaldo - 7
Elküldve: 2016. február 7., vasárnap 22:50
Szerző: Realista24
El kellen döntenie, hogy akkor most ő a vezérbika, és a hátán vinni a csapatot,
Azt teszi a szezonban eddig, ezt mutatják az első góljai, meg a góljai, ha pontokra fordítjuk.
Amúgy meg miért kéne választania, amikor az egyik legjobb összjátékban is? Volt másfél szar meccse és már megint hangos tőle a fórum...ideje lenne Cének alakulnia, ha már alárendeltséget írtál. Meg ha már világlegjobbajaként emlegetik, akkor mutassa is meg.
Re: Cristiano Ronaldo - 7
Elküldve: 2016. február 7., vasárnap 22:50
Szerző: CS0ki
El kellen döntenie, hogy akkor most ő a vezérbika, és a hátán vinni a csapatot, vagy visszatér az összjátékos Karimhoz, de ez a kettő között félúton ez a csapatnak sokat nem ér hosszú távon.
De, ez ér sokat! Ez a dolga, a csatárként viselkedik végre. CR-nek kéne érdemben reagálnia, hogy ha nem minden rá van kijátszva meg neki passzolva (még így is bőven kiemelt helyen van a csapatban amúgy, ami mondjuk a múltja miatt indokolt, a jelenje miatt nem), akkor is mutasson valamit. Bőven ráfért Benzemára, hogy önzőbb legyen, mint korábban, egy átlag csatár szintet még így is alulról súrolja szerintem.
Re: Cristiano Ronaldo - 7
Elküldve: 2016. február 7., vasárnap 22:49
Szerző: ___Samy___
Ez a csapat már közel sem CR7-re van kihegyezve, hanem sokkal inkább az aktuális csatárra, aki jelen esetben Benzema. Ezzel magyarázható a gólok eloszlása is sztem. Az meg már CR fizikai és mentális állapotának tudható be, hogy idegenben, és a nagy csapatok ellen totál impotens.
Igen, Benzema is önzőbb lett, mert legtöbbször neki kell befejeznie az akciókat. Ezért is van kevesebb gólpassza. Most már nem neki kell helyzetbe hoznia a társakat, hanem őt szolgálják ki.
Re: Cristiano Ronaldo - 7
Elküldve: 2016. február 7., vasárnap 22:45
Szerző: kiserik_2
Lehet hogy én vagyok elfogult CR fan (csak nem tudok róla), de az, hogy Karimnak 1 gólpassza van túl a félidőn, és ilyen sok gólja még nem volt, az mond valamit. Igen is önzőbb lett. Igen is, elvállal olyan helyzeteket, amiket korábban leadott. Igen is, el lő olyan labdát, amikor más jobb helyzetben van. És az is igaz szerintem, hogy ennek köze van CR teljesítményéhez. Ez teljesen természetes folyamat, hogy egy csatár csatár akar lenni, de az már nevetséges volt, mikor CR lebaszta, akkor meg minden szart próbált oda adogatni neki, mint egy félhülye. 99%-ig biztos vagyok benne, hogy 0-1nél azt a nagy helyzetét odaát az MSN megoldotta volna, vagy egy befejezéssel, vagy egy passzal a társnak, sőt 1 éve abból CR gól született volna, lezárva ezzel a meccset. El kellen döntenie, hogy akkor most ő a vezérbika, és a hátán vinni a csapatot, vagy visszatér az összjátékos Karimhoz, de ez a kettő között félúton ez a csapatnak sokat nem ér hosszú távon.
Re: Cristiano Ronaldo - 7
Elküldve: 2016. február 7., vasárnap 22:40
Szerző: torjack
lejárt a szavatossága, van ez így, jártak már így sokan. 10+ éve tolja a legmagasabb szinten, várható volt. de mint raúl meg iker példája is mutatja, jó lenne neki időben kiszállni erről a szintről. nyilván nehéz ez, mert azért a pali letett itt ezt-azt az asztalra...az meg nem kevés. mint embert nem különösebben kedvelem, a sportemberi énje viszont tiszteletreméltó. váljunk el szépen, tisztességgel. egy psg-nél még mókázhat jókat, bajnoki cím sima ügy, drukkolok neki. de itt lassan lefőtt a kávé.
Re: Cristiano Ronaldo - 7
Elküldve: 2016. február 7., vasárnap 22:38
Szerző: Steve
Azért ezt a Karim önzőbb lett kijelentést legalább ne egy CR7 topikban süssük el.
Ez olyan mint ha a gatyádban mennél el.Jópofa,jópofa, csak értelme nincs.
Re: Cristiano Ronaldo - 7
Elküldve: 2016. február 7., vasárnap 22:35
Szerző: Realista24
kiserik írta:Több összeztevője van szerintem. Öregszik, lassul. Kezdi alárendelni magát a csapatnak. Karim önzőbb lett sokkal. Stb.
öregszik és lassul, itt kellett volna megállni. Vagy írhattad volna még azt is, hogy Bale javul...
Se alárendeltséget nem látok, sem azt, hogy ellenállhatatlanul mozogna és várná a jobbnál jobb passzokat az önző Karimtól.
Az, hogy olyan edző van, akinek követi az utasításait még nem alárendeltség szerintem.
Re: Cristiano Ronaldo - 7
Elküldve: 2016. február 7., vasárnap 22:34
Szerző: Remy
kiserik írta: Karim önzőbb lett sokkal. Stb.
Azért még egy kicsit lehetett volna önzőbb, és akkor talán gyorsabban eldőlt volna a meccs.

Re: Cristiano Ronaldo - 7
Elküldve: 2016. február 7., vasárnap 22:34
Szerző: MesQueUnClub
kiserik írta:Kezdi alárendelni magát a csapatnak. Karim önzőbb lett sokkal. Stb.
Parancsolsz? Karim nem önzőbb lett, hanem nem passzol le minden egyes labdát, ha ez önző, akkor ROSSZ KARIM... Viccet félretéve, a mondat első és második fele is sántít.
Re: Cristiano Ronaldo - 7
Elküldve: 2016. február 7., vasárnap 22:33
Szerző: ziro4vr
Realista24 írta:Nekem az volt a kedvenc jelenetem, amikor ment felé a labda és még ott sem volt és reklamált, hogy mögé megy, ahelyett, hogy lépett volna érte.
Kit izgat, van már 5935 gólja, 4 csapatnak lőve, +2es vezetéseknél beindulva... ilyenkor utálom a statisztikát, mert kényelmesebb takarózni vele, mint a pihe-puha paplanommal.
Re: Cristiano Ronaldo - 7
Elküldve: 2016. február 7., vasárnap 22:32
Szerző: kiserik_2
Több összeztevője van szerintem. Öregszik, lassul. Kezdi alárendelni magát a csapatnak. Karim önzőbb lett sokkal. Stb.
Re: Cristiano Ronaldo - 7
Elküldve: 2016. február 7., vasárnap 22:32
Szerző: doncsontos
gyönyörű szép videot lehetne összevágni a mutogatásaiból, és mehetne valami karmesteri oktatófilmnek.
szánalom
Re: Cristiano Ronaldo - 7
Elküldve: 2016. február 7., vasárnap 22:31
Szerző: Realista24
Nekem az volt a kedvenc jelenetem, amikor ment felé a labda és még ott sem volt és reklamált, hogy mögé megy, ahelyett, hogy lépett volna érte.
Re: Cristiano Ronaldo - 7
Elküldve: 2016. február 7., vasárnap 22:30
Szerző: ziro4vr
Realista24 írta:
Az sem ér pontot...asdfélkajsdf :Đ
Gólpontot esetleg.

Re: Cristiano Ronaldo - 7
Elküldve: 2016. február 7., vasárnap 22:29
Szerző: M1Ö
Többen is gyengék voltak ma, de neki sikerült alámúlni őket is. Ezekkel a folyamatos panaszaival, hogy nem teszi len nekik, csak bekavar a társaknak. Karim a kihagyott helyzete után lőhetett volna még kettőt, ha nem keresi csak azért is őt. Iscot meg jó párszor nehéz helyzetbe hozta a hülye, flegma passzaival. Volt 3 jó meccse, kezdtem reménykedni, hogy hátha... De itt már (meg máshol sem) nem lesz húzó ember...

Re: Cristiano Ronaldo - 7
Elküldve: 2016. február 7., vasárnap 22:29
Szerző: Realista24
Remy írta:ziro4vr írta:Pontot érő gólt rúg még ebben az évezredben? No offense.
Majd a BL döntőt eldönti.

Az sem ér pontot...asdfélkajsdf :Đ
Re: Cristiano Ronaldo - 7
Elküldve: 2016. február 7., vasárnap 22:28
Szerző: ziro4vr
Ja, mint az atma ellen. Ott is úgy ünnepelt, mint aki eldöntötte. Bár azzal nem volt akkora gondom, mert ott éreztem a sok gyökköt, akik most nagyon utálják a Madridot.

Re: Cristiano Ronaldo - 7
Elküldve: 2016. február 7., vasárnap 22:27
Szerző: torjack
Ha így lesz, akkor meztelenül fogok végig rohanni a Váci úton és feltöltöm ide a videót.
tudod mit? inkább elhisszük

Re: Cristiano Ronaldo - 7
Elküldve: 2016. február 7., vasárnap 22:26
Szerző: hunmadridista
sajnos hatalmas fék lett az emberünk...idén mehet a PSG vagy az MU-ba...