Cristiano Ronaldo
Re: Cristiano Ronaldo
"Nem voltam ott, es te sem, nem tudjuk mi tortent, de!
ha tenyleg ez volt, h a csaj "nem akarta seggbe" es megis megkapta, akkor ott akarata ellenre tortent vele az analis-majalis. Tehat lenne mirol beszelni."
Persze, így is lehetett. Meg úgyis, hogy a csaj benne volt mindenben, az anál mondjuk nem tetszett neki mégsem, aztán mikor szex után CR ott hagyta, (kirakta a szobájából) megsértődött, és gondolta legalább megpróbál valami pénzt kihozni a dologból. A nehézség nyilván abból adódik, hogy két ember elmondása alapján kellene igazságot tenni. Nem tudom, tényleg fizetett e neki, (a bűnösségét még ez sem bizonyítaná egyértelműen, lehet hogy egyszerűbbnek tűnt, fizetni valamennyit, mint belemenni a cirkuszba) de ilyen esetekben én azzal indítanék, hogy a "sértett" szépen fizesse vissza a felvett összeget, aztán jöhet a vizsgálat. És nem engednék semmiféle pénzbeni kártérítés megítélését. Ha bűnös valaki, csukják le.
Jól ebből CR szerintem nem fog kijönni, lehet, hogy bizonyítottság hiányában felmentik, de a "folt" akkor is ott marad, hogy hátha...Gondolom, most majd a csajt is "szét szedik" rendesen.

- Dupla D
- Hozzászólások: 3227
- Csatlakozott: 2013. április 15., hétfő 20:30
- Kedvenc játékosaid: Guti, Carvajal
- Kedvenc csapatod: Real Madrid
Re: Cristiano Ronaldo
Mondjuk, ha tényleg adott neki anno pénzt, akkor az pont azt támasztaná alá, hogy történt olyan dolog, ami nem vetne rá jó fényt.pheco írta:Gondolom nem tanc kozben tette be neki, szoval csak felment a csaj szobara vele.Donát írta:Van kep az aktusrol? Vagy ezt a tancolos kepek alapjan?
Sracok, en is hanyok az egesz PC kulturatol, de azert az, hogy tancol veled a csaj ne jogositson mar fel egyenesen az analis eroszakra...
Ha friss eset lenne nem feltetlenul vedenem Cet, de 9 ev utan nem hiteles szamomra egy ilyen feljelentes, foleg ha a penzt is elfogadta a hallgatasert.
De azt gondolom fű alatt intéztek, ha tényleg így volt, így nem fogja tudni a csaj igazolni.
"Louie, I think this is a beginning of beautiful friendship" - Garga Pitic.
- pheco
- Hozzászólások: 6780
- Csatlakozott: 2013. április 20., szombat 0:03
- Kedvenc játékosaid: Beckham, CR, Ramos
- Kedvenc csapatod: Real Madrid C.F.
- Tartózkodási hely: Bp.
Re: Cristiano Ronaldo
Gondolom nem tanc kozben tette be neki, szoval csak felment a csaj szobara vele.Donát írta:Van kep az aktusrol? Vagy ezt a tancolos kepek alapjan?
Sracok, en is hanyok az egesz PC kulturatol, de azert az, hogy tancol veled a csaj ne jogositson mar fel egyenesen az analis eroszakra...
Ha friss eset lenne nem feltetlenul vedenem Cet, de 9 ev utan nem hiteles szamomra egy ilyen feljelentes, foleg ha a penzt is elfogadta a hallgatasert.
Re: Cristiano Ronaldo
Gondolom most fogyott el a pénz.pheco írta:Kepek alapjan nem ugy tunik, hogy aldozat volt a no... A masik meg, hogy lassan 10 eve tortent, nem is foglalkoznek ezzel a birosagok helyeben. Miert nem az eset utan jelentette fe Cet?pitkon írta: Nem ismerem az ugyet es nem olvastam utana, hogy pontosan mivel vadoljak Ronaldot es mik a korulmenyei az esetnek de azert egy ilyet ne irjunk mar le. Az utolso mondatoddal pont a nemi eroszakot fogalmazod meg ugy, hogy kozben erzodik az irasodon, hogy milyen csekely dolognak erzed azt ha egy no nemet mond valakinek de megis szex lesz a vege. Egy olyan no is mondhat nemet aki a Te szemedben nem erdemli meg a tiszteletet, meg akkor is ha penzehes es penzert vallalta a sima szexet de az analisat nem akarta.
"A futball alapvetően egy észjáték lenne, egy nagy sebességű, valós idejű stratégiai játék, amiben nem mindig neked kell adnod a gólpasszt, nem mindig neked kell lőnöd a gólt, de nem is mindig neked kell megszerezned a labdát."
K
K
-
Donát
- Hozzászólások: 1838
- Csatlakozott: 2013. április 29., hétfő 13:35
- Kedvenc csapatod: Los Blancos
Re: Cristiano Ronaldo
Van kep az aktusrol? Vagy ezt a tancolos kepek alapjan?pheco írta:Kepek alapjan nem ugy tunik, hogy aldozat volt a no... A masik meg, hogy lassan 10 eve tortent, nem is foglalkoznek ezzel a birosagok helyeben. Miert nem az eset utan jelentette fe Cet?
Sracok, en is hanyok az egesz PC kulturatol, de azert az, hogy tancol veled a csaj ne jogositson mar fel egyenesen az analis eroszakra...
(tovabbra is; ezt csak altalanossagban mondom, nem a konkret CR esetre, ott szerintem is durvan kamu gyanus az eset. Amugy az a szomoru, h a ribizlik annyira elinflaljak a nemi eroszakot, h egy-egy valodi aldozatot ugyanigy meghurcol majd a tarsadalom...)
- pheco
- Hozzászólások: 6780
- Csatlakozott: 2013. április 20., szombat 0:03
- Kedvenc játékosaid: Beckham, CR, Ramos
- Kedvenc csapatod: Real Madrid C.F.
- Tartózkodási hely: Bp.
Re: Cristiano Ronaldo
Kepek alapjan nem ugy tunik, hogy aldozat volt a no... A masik meg, hogy lassan 10 eve tortent, nem is foglalkoznek ezzel a birosagok helyeben. Miert nem az eset utan jelentette fe Cet?pitkon írta: Nem ismerem az ugyet es nem olvastam utana, hogy pontosan mivel vadoljak Ronaldot es mik a korulmenyei az esetnek de azert egy ilyet ne irjunk mar le. Az utolso mondatoddal pont a nemi eroszakot fogalmazod meg ugy, hogy kozben erzodik az irasodon, hogy milyen csekely dolognak erzed azt ha egy no nemet mond valakinek de megis szex lesz a vege. Egy olyan no is mondhat nemet aki a Te szemedben nem erdemli meg a tiszteletet, meg akkor is ha penzehes es penzert vallalta a sima szexet de az analisat nem akarta.
Re: Cristiano Ronaldo
Nem ismerem az ugyet es nem olvastam utana, hogy pontosan mivel vadoljak Ronaldot es mik a korulmenyei az esetnek de azert egy ilyet ne irjunk mar le. Az utolso mondatoddal pont a nemi eroszakot fogalmazod meg ugy, hogy kozben erzodik az irasodon, hogy milyen csekely dolognak erzed azt ha egy no nemet mond valakinek de megis szex lesz a vege. Egy olyan no is mondhat nemet aki a Te szemedben nem erdemli meg a tiszteletet, meg akkor is ha penzehes es penzert vallalta a sima szexet de az analisat nem akarta.Kerlon írta:Durva, hogy jön egy hülye pénzéhes kurva, aki vakvágányra futott, de volt egy régi olyan ügye, hogy na dughatok Ronaldoval, aztán mert nem akarta seggbe már egyből nemi erőszakról beszélünk.
- Süti
- Hozzászólások: 6061
- Csatlakozott: 2015. november 8., vasárnap 20:12
- Kedvenc csapatod: Real Madrid
- Tartózkodási hely: Budapest/Győr
Re: Cristiano Ronaldo
És tényleg kapott már 375 ezer dollárt vagy mennyit? Annyiért szerintem vállalható ez a kis "félrement" kellemetlenség.
Legends Never Die.
...popped into the penalty area towards Zidaaaaane! Oh, fantastic...
Real Madrid will be back.
You can put that on a poster.
Stick it on your wall.
Pray to it every night.
We will be back.
...popped into the penalty area towards Zidaaaaane! Oh, fantastic...
Real Madrid will be back.
You can put that on a poster.
Stick it on your wall.
Pray to it every night.
We will be back.
-
petiamadridista
- Hozzászólások: 5656
- Csatlakozott: 2013. április 24., szerda 15:30
- Kedvenc játékosaid: Ronaldo
- Kedvenc csapatod: Real Madrid
Re: Cristiano Ronaldo
Am egy jó 10 éve jobban festett a csaj. Hmm. Ilyen az élet.
-
Donát
- Hozzászólások: 1838
- Csatlakozott: 2013. április 29., hétfő 13:35
- Kedvenc csapatod: Los Blancos
Re: Cristiano Ronaldo
Nem voltam ott, es te sem, nem tudjuk mi tortent, de!Kerlon írta:Durva, hogy jön egy hülye pénzéhes kurva, aki vakvágányra futott, de volt egy régi olyan ügye, hogy na dughatok Ronaldoval, aztán mert nem akarta seggbe már egyből nemi erőszakról beszélünk.
ha tenyleg ez volt, h a csaj "nem akarta seggbe" es megis megkapta, akkor ott akarata ellenre tortent vele az analis-majalis. Tehat lenne mirol beszelni.
Persze sokkal nagyobb esellyel kamu, mint nem az ismert korulmenyek miatt. Felre ne ertsen senki eszem agaban sincs vedeni a csajt. Csak annyi, h ahogy egyes kommentekben vedve van CR (nem csak a fent idezettben), azokkal nem sokra megy.
-
petiamadridista
- Hozzászólások: 5656
- Csatlakozott: 2013. április 24., szerda 15:30
- Kedvenc játékosaid: Ronaldo
- Kedvenc csapatod: Real Madrid
Re: Cristiano Ronaldo
Ezt az ügyet kicsit vagy nagyon de tuti hogy megszívja CR.
Nem lesz jogos, de ez egy ilyen köcsög PC világ. Lesz még pár sztársportoló ilyen üggyel, Hollywoodban már amúgysem maradt férfi akit ne kentek volna be, most másik közeg jön, hát persze h a legnagyobb playboynál kell kezdeni.

- Gascoigne
- Hozzászólások: 1026
- Csatlakozott: 2013. április 19., péntek 17:54
- Kedvenc játékosaid: Paul/Fernando/Roberto
Re: Cristiano Ronaldo
Kizártnak tartom, és kicsit sajnálom is, hogy mennyire kiszolgáltatott az ilyen vádaskodásokkal szemben. Amilyen celebrity státusza van, inkább az a csoda, hogy csak egy golddigger próbálkozott be ezzel eddig.wZoLee7 írta:Eddig nem irtam,semmit a temaban, mert szora sem erdemes szerintem, de azert megkerdezem. Van itt barki aki eltudja kepzelni rola h ilyent tesz? Az az ember a nok kozeleben kb olyan mint egy kiscica, azt is nehezen kepzelem h csajozhat, pedig neki van mivel inditani, de szerintem inkabb a nok mennek hozza...
- Mester77
- Hozzászólások: 2163
- Csatlakozott: 2015. december 4., péntek 15:13
- Kedvenc csapatod: Real Madrid
Re: Cristiano Ronaldo
wZoLee7 írta:Eddig nem irtam,semmit a temaban, mert szora sem erdemes szerintem, de azert megkerdezem. Van itt barki aki eltudja kepzelni rola h ilyent tesz? Az az ember a nok kozeleben kb olyan mint egy kiscica, azt is nehezen kepzelem h csajozhat, pedig neki van mivel inditani, de szerintem inkabb a nok mennek hozza...
Én magam is elképzelhetetlennek tartom a dolgot
"Sokkal jobban akarom a győzelmet annál, mint amennyire utálok veszíteni. És nagyon utálok veszíteni."
"Egy nap mind meghalunk. De az összes többin viszont nem. "
"Egy nap mind meghalunk. De az összes többin viszont nem. "
- wZoLee7
- Hozzászólások: 15641
- Csatlakozott: 2013. május 26., vasárnap 13:36
- Kedvenc csapatod: REAL MADRID
- Tartózkodási hely: SK
Re: Cristiano Ronaldo
Eddig nem irtam,semmit a temaban, mert szora sem erdemes szerintem, de azert megkerdezem. Van itt barki aki eltudja kepzelni rola h ilyent tesz? Az az ember a nok kozeleben kb olyan mint egy kiscica, azt is nehezen kepzelem h csajozhat, pedig neki van mivel inditani, de szerintem inkabb a nok mennek hozza...
Re: Cristiano Ronaldo
miért kéne megszakítani ronaldoval a szerződést? ő maga egy brand. focizik vagy sem tökmindegy. becks nek sem lett vége a foci után. sőt.
- Csabi
- Hozzászólások: 10111
- Csatlakozott: 2013. április 13., szombat 12:50
- Kedvenc játékosaid: Figo, Cristiano Ronaldo, Modric
- Kedvenc csapatod: Real Madrid
- Tartózkodási hely: Felvidék
- Kapcsolat:
Re: Cristiano Ronaldo
ezeknek a cégeknek CR még a visszavonulása után évekkel is aranybánya lesz. olyan kultuszt épített már fel az ember a médiában és a reklámiparban, hogy nem engedhetik őt el. ha indokot keresnének, akkor már most megszakítottak volna vele minden kapcsolatot. elég az erőszakkal, molesztálással, CSÚNYA RASSZISTA TWEETELÉSSEL vádolt amerikai top színészekre/rendezőkre gondolni. napokon belül kibaszták őket tekintet nélkül múltra, munkára, aktuális projektekre. őt is már rég kirakták volna ha nem hozna napi szinten milliókat nekik.
- Santi
- Hozzászólások: 2686
- Csatlakozott: 2013. április 15., hétfő 10:58
- Kedvenc játékosaid: Santillana, RC, Casillas, Zidane, Callejón, Fede
- Kedvenc csapatod: Real Madrid, Ferencváros
Re: Cristiano Ronaldo
Én erre azt mondom, hogy ezek a cégek talán eleve vizsgálják a lehetőségét már, hogy a következő években hogyan és mikor engedjék el Ronaldot, de nem volt még egy jó okuk rá, viszont ez az ügy egy tökéletes kibúvó.
Mivel lassan 34 lesz Ronaldo, elment a Realból, nincs annyira rivaldafényben már, mint korábban, a Juventus is nagy klub, de nem a Real Madrid és ott nincs neki Messi sem. A pályafutásából már csak pár év van hátra, úgyhogy lassan fontolóra vennék egyébként is főleg az ilyen "lifetime" dealeket, de csak úgy nem lehet kihátrálni az ilyesmiből, egy ilyet ügyet viszont feltudnának használni erre.
De lehet ez csak egy elrugaszkodott gondolatmenet tőlem és nem kell ilyeneket belelátni a dolgokba, főleg, hogy egyelőre még mindig bőven dől a pénz Ronaldoból.

- matador
- Hozzászólások: 419
- Csatlakozott: 2013. április 23., kedd 21:34
- Kedvenc játékosaid: Raúl, Totti, Benzema, Varane, Modric
- Kedvenc csapatod: Real Madrid
Re: Cristiano Ronaldo
Az ártatlanság vélelme idejétmúlt dolog és áldozathibáztató szokás, egy progresszív, szociálisan érzékeny ember vagy cég már rég meghaladta ezek az elavult, patriarchális normákat.V. Mester 77 írta:dzsi91 írta:
Majd az öreghölgy megvédi,őket is megerőszakolta nem egyszer.
![]()
![]()
![]()
Egyébként én ezt nem értem. Hát egyelőre még ártatlan. Amíg nem mondjak ki, h bűnös addig bizony ártatlan. Akkor miért kell ez már most?
Sportfilozófia: Roger Federer
Re: Cristiano Ronaldo
Durva, hogy jön egy hülye pénzéhes kurva, aki vakvágányra futott, de volt egy régi olyan ügye, hogy na dughatok Ronaldoval, aztán mert nem akarta seggbe már egyből nemi erőszakról beszélünk.
"A futball alapvetően egy észjáték lenne, egy nagy sebességű, valós idejű stratégiai játék, amiben nem mindig neked kell adnod a gólpasszt, nem mindig neked kell lőnöd a gólt, de nem is mindig neked kell megszerezned a labdát."
K
K
- Mester77
- Hozzászólások: 2163
- Csatlakozott: 2015. december 4., péntek 15:13
- Kedvenc csapatod: Real Madrid
Re: Cristiano Ronaldo
dzsi91 írta:
Majd az öreghölgy megvédi,őket is megerőszakolta nem egyszer.
Egyébként én ezt nem értem. Hát egyelőre még ártatlan. Amíg nem mondjak ki, h bűnös addig bizony ártatlan. Akkor miért kell ez már most?
"Sokkal jobban akarom a győzelmet annál, mint amennyire utálok veszíteni. És nagyon utálok veszíteni."
"Egy nap mind meghalunk. De az összes többin viszont nem. "
"Egy nap mind meghalunk. De az összes többin viszont nem. "
Ki van itt
Jelenlévő fórumozók: 2 regisztrált és 0 vendég