Nem mintha számítana, de szerintem 1 becsületgólt megérdemeltünk volna. Túlzó az eredmény, Bale mindent elszart, hangyafaszos lesgól, kapu torkából kikapart labdák, stb. Azért ezek megvoltak. Ma a jobb csapat nyert, de nekem a 3-0 azért túlzás. A csapat nagy része az utolsó pillanatig hajtott reménytelen helyzetben is. Ekkora zakót nem érdemeltünk.
Lehet Lopit is basztatni, van miért, mert könyörtelenül hatékony védekezést nem tud betanítani, de mit várunk tőle, ha komoly szintet nem képviselő Lucasokkal meg Marianokkal tud csak "erősíteni" ? Ez probléma lesz az ATMA ellen is. Ceba viszont jól szállt be, hozott egy kis színt a végére meg jól összerúgdostatta magát.
A következő meccs nagy vízválasztó lehet, mert ha ott is betli lesz, akkor kijelenthetjük, hogy a csapat a nagy meccsek megnyeréséhez kevés, és változtatások nélkül (nem feltétlenül edzőre gondolok, inkább a keret megerősítésére) alkalmatlan kupák elhozására. Bízzunk benne, hogy most csak kicsit sok volt az ünneplés és észbe kapnak. Valószínűbb azonban, hogy inkább a keret játékereje nem az, ami kellene. És CR7el is ugyanígy kiszoptunk volna most szerintem. Ramost meg sajnos lassan el kell felejteni. Borítékolom, hogy nagyon sokszor meg fog még minket veretni. Sajnálom, mert az egyik kedvencem, de szerintem nem sok virágvasárnapja lesz már.
""Pff, was heißt nicht selbstverständlich? Wir haben gewonnen, fertig!" (T.Kroos)