Igen, pont ez a lényeg. Anno az Interben is hiába volt a komolyabb meccseken is 3 vkp, előre pedig a Wesley, Pandev, Eto'o trió utóbbi kettő elképesztő sokat melózott és futott hátra védekezni. Ez tetszik Mounak, és az ilyen játékosokat szereti akiknek nem büdös hátrafutni. Ha jól emlékszem Schürrle már felvetődött amikor Madridban volt, hogy idehozná. Mellesleg Mata NEM volt 100%-os idénykezdetre, sérült is volt, és emiatt nincsen jó állapotban. Idény elején adott neki is esélyt Mourinho, de flop volt és lecserélte. Előző 2 évben valóban Mata volt a szurkolóknál az idény legjobbja, nemhiába: 20 gól és 20 gólpassz felett zárt mindkét évben (összesítésben).MyStiQ írta:Mou Oscar és Schürrle személyében talált két olyan játékost, akiknek nem büdös a munka, akik visszajárnak védekezni, ezzel levéve a terhet a helyi C. Ronaldóról, akit Hazardnak hívnak. Csak az öreg elfelejti, hogy Cé pár fokkal komolyabb játékos.
Williant is ki kellett valamikor próbálni, Basel ellen eljött az ideje.
Amúgy szerintem az ő megszerzésében Abra papa is nagyon benne van, az orosz kapcsolatai révén.
Előre pedig: Torres nem lenne rossz, de már rég nem az ami a Poolban volt. Tavaly az EL-ban és néhány PL meccsen jól játszott, de más szerepet töltött be mint anno a Poolban (ott volt, hogy gólgép, itt nem). Demba Ba pedig Newcastleban nagyon is jó volt, itt sajnos nem játszhatott tavaly sem, idén meg már sokan vannak. Helyében kérvényeztem volna a távozást már a nyáron. Lukaku kölcsönadását abszolút nem értem. Kihagyott egy büntetőt a Bayern ellen és máris ment kölcsönbe. Persze ennek van érthető része is: a Chelsea most pár játékost leszámítva (a régi gerinc: Cech, Lamp, Terry és Iva-Cahill) nagyon fiatal keretű. Az előző DigiSport PL összefoglalóban Salec is elmondta hogy kellett Mounak a tapasztalat és ezért is kellett neki egy csatár előre, Eto'o személyében. Eddig nem úgy megy neki ahogy anno, de sztyeppéről nehéz visszarázódni a minőségi fociba. Kis idő kell neki, én bízok benne, ha nem is a régi, de meg tudja majd közelíteni.
Hazard, Oscar, Mata, Schürrle, De Bruyne, Willian, Ramires is tud itt játszani. SOK! Plusz akkor még Marin, Hazard tesója, Piazon, Moses, Atsu és még pár fiatal is a keret tagja csak épp kölcsönben töltik az idényt.
- Hazard, Mata, Oscar trió alap hogy van és marad.
- Atsut nem Hollandiába adtam volna kölcsönbe akik már kiestek a BL/EL-ből, hanem hagytam volna ott ahol épp volt és ott legalább játszott volna BL meccseket.
- De Bruyne nagyon ügyes gyerek, de itt újra csak kevés lehetősége akad, maradnia kellett volna Németországban. A Dortmund is érdeklődött utána a nyár folyamán, és tuti nekik adtam volna kölcsönbe. Fejlődjön csak, játsszon sokat.
- Willian / Schürrle páros egyike full felesleges volt. vagy Schürrle tud még csatárt játszani, de akkor meg Demba Ba mehetett volna (Arsenal, Newcastle) ahol legalább játszik is.
Mindenesetre nagyon kíváncsi vagyok mi jön ki ebből.
