Azért várjunk még egy kicsit. 18 évesen olyan feltételeket kapott, amiket korábban Aranylabdások kaptak. Mellé még nem tett le szinte semmit az asztalra, csak annyit, hogy az egyik legnagyobb ígéret.wZoLee7 írta:egyet értek. pont nem ő az aki majd neki kezd panaszkodni és asztalt verni, hogy vagy az lesz amit akar vagy távozik. a srác választott (franc sem tudja mennyire voltunk komoly érdeklődők) , párizsba ment, és egész biztos ott is lesz még 3-4 évig.H.E.H.E. írta:bappe rendes gyerek, abszolút profi mentalitású, sosincs balhéja, ő csak focizni akar.
már bőven lett volna ideje és lehetősége nagypofájúvá válni.
magyarul nem gondolom, hogy fellázadna akármelyik edzője ellen.
hogy kitették jobbszélre és bekorlátozták se volt semmi gondja vele, vagy legalábbis nem hallottunk róla, pedig az az edző aztán nem egy kőkemény figura.
De majd meglátjuk mi lesz akkor, ha néhány sikertelen nemzetközi év után mondjuk edzésmegtagadás és társaival kezdi el érvényesíteni az akaratát. Családja által nagymértékben befolyásolható gyerek még.