jah, na mindegy, akkor nem ez alapján döntök majd a 7-8 közöttKerlon írta:A 7esből kivették már a jacket. Hát jó igazából én nem meggyőzni akarlak, mert nekem tök mindegy kinek mi a jó vagy mire költi a pénzét. Én csak az Apple politikáját nem szeretem, viszont elismerem a termékei nagy részét. Az iX hatalmas túlkapás, a 7-8as széria meg alig hozott valami normál felhasználó által is érzékelhető újítást, de a marketing és a hype már viszi őket.

politikájukkal én sem értek egyet, és mint írtam, sok a parasztvakítás, kicsit megrekedtek, és nem nagyon tudnak újat mutatni már. nem az van mint jópár éve, hogy azért sok mindenben úttörők voltak. most is ezt próbálják beállítani magukról, holott rég nem azok.
én amúgy ezért sem cseréltem le egyből 7re a telefont, mert bár a matt feketeség tetszett, de nem éreztem késztetést rá, hogy leváltsam a 6ost.
most azért gondolkozom, mert már csak 4 éves, és ütött kopott, döcög már (ez is ugye mint kiderült szándékos).
nincs kedvem kísérletezgetni androidokkal, kínai telók meg nem annyival olcsóbbak hogy beleálljak a kísérletezgetésbe. haverom váltott i6ról, asszem ilyen xiaomira, amit hehe linkelt, meg van vele elégedve. de én kézbe fogtam, nyomkodtam kicsit, és nem áll rá a szemem erre már.
550en a 7, harmadáron 180 dolcsiért mit adnak ami olyan vagy jobb?
de még a 700 dolcsis 8 is necces, hogy harmadáron kapni jobbat.
X az oké,1000 dollár, soha nem adnék annyit érte.