Akkor a szakértő urat / hölgyet el kell küldeni bármeyik egyetem politológia képzésének első félévére

a töredékszavazatokat a német rendszerből vettük át, és az egyéniben a vesztes pártra leadott "elveszett" szavazatok kompenzálására jött létre, ma is így működik a német választási rendszer, és köszöni szépen, jól van.
A győztes bónuszra nem tudok konkrét példát mondani, de talán a görögöknél van vagy az olaszknál volt pl olyan, hogy a legtöbb szavazatt nyert párt (relatíve, tehát ha egyetleneggyel többet kapott, akkor is!!!) kap + mandátumot csak úgy, és olyat, hogy leég stabil legyen a kormányzás. Szóval nem szép dolog a Fideszes győzteskmpenzáció (bár vannak mellette érvek és vállalhatóak is), de se nem egyedi, se nem antidemokratikus ez még így magában, sőt. Ez egyfordulós egyéni választás, na az az ami bekaphatja. De az már az előző rendszerben sem volt normális (mert akkor meg három jutott be a második körbe, kösziemeszempé)
pedig mindig fideszes polgink volt/van. (20 éve ugyanaz)
Nekünk 15 éve még MSZP-s polgármesterünk volt, 2010-ben független, 2014-től Fideszes. De nekünk is ugyanaz az a gerinces úriember uralkodik jó húsz éve.
Másrészt azért Fidesz-médiában is van néha ellenhang. A legbevallottabban kormányszócső Magyar Időkben volt valamelyik nap egy cikk, hogy Kósa, Rogán, meg a Tiborcz-Lőrinc tandem el kell, hogy tűnjön, mert vállalhatatlanok.
Ez aztán nagyon merész és kritikus közvetlenül azt követően, hogy Vitya bejelentette, hogy új miniszterek lesznek. Biztos nem ment át előtte a cikk a szűrőn...

bár az utóbbi két név elég meglepő, ha valóban ott voltak.