1. Elég csak Kroos-nak és modric-nak lesérülnie és akkor csókolom.Babinho írta: 1. Ha lesérül mindenki a középpályáról? Tehát a Casemiro,Kova,Kroos,Modric,Isco 5ösből hánynak kell lesérülnie egy időben, hogy Llorentére szükség legyen, úgy hogy alapból 3 lesz a pályán? Én elküldeném őket, de nem örök érvényű okbjektív igazságot szerettem volna megfogalmazni, de továbbra is azt gondolom, feleslegesen lesz "bő" a keret tavaszra. Mert igazi minőség meg nem lesz benne. Ha ég a ház a psg ellen kit hozunk be? Egyedül Iscot. A többi meg Lucas lesz és talán Mayoral. Kova nem fog jönni, mert ahhoz Modricot vagy Kroost kéne leszedni, Asensiohoz meg CR-t.
2. Rendben, komolytalan lettem Aubával, mert szerinted ő nem lenne megoldás sem sportszakmai szempontból, de leginkább azért mert a dortmundból elvágyódott 28 évesen. Tehát ebből következik, hogy a következő csapatában is durcizni fog állításod szerint,( illetve fogalmam sincs milyen következtetésre érvelhettél ezzel a megjegyzéssel), amiért vagy nem fogja a legjobbját nyújtani vagy nincs rá szükség, csak úgy mint Dembelere a Barcában, aki nem ment el néhány edzésre a nyáron, tehát semmi szükség ott rá.
Az már nem is meglepő ezek után, hogy egy olyan játékos aki TOP szinten rúgott 150 meccsen 100 gólt, nem lenne előrelépés a Benzema/Mayoral duóhoz képest, akik mind statisztika alapján mind józan ész és forma alapján a sírást hozzák az emberre a teljesítményükkel. Én elfogadom azt, hogy emiatt (hogy bedobtam a nevét), komolytalan lettem nálad, hiszen tényleg épületes fasság lenne oda igazolni valakit. Vagy csak azért írtad ezt rám, hogy ne kelljen beismerned mekkora bullshit volt az előző hozzászólásod. A BL-ben nevezést rosszul tudtam, ez igaz.
2. Nem lenne megoldás Auba. Dobálózhatsz itt, a "komoly" érvekkel hogy TOPPP szinten 100 gólt rúgott. Benzema is lőtt 100 gólt TOP szinten. Hát szted épületes faszság, ám legyen, én nem mondtam ilyet.
Azt hogy bullshit volt... írtam h nem lennénk előrébb. De ha nagyon akarod elismerem, csak kérlek hagyd már abba.


