ikarus93 írta:Nagyon elbasztuk, hogy eladtuk Özil-t Isco jó jó, de messze nem Özil. Sajnos nem jó évünk lesz, Bale-nek is meg Ronaldonak is kellenek a jobbnál jobb ütempasszok, amit Özil nagyon magas szinten csinál.
Kár, hogy itt hagytál minket.

Iscónak van már pár gólpassza, meg gólja úgy, hogy 2 hónapja van itt. Ráadásul a törökkel ellentétben a kulimunka sem büdös a számára.
Hagyjuk már a picsába Özilt. Mindenki csak a gólpasszait nézi, azt nem hogy hányszor sz.ptuk be a középpályát, azért mert tett magasról a védekezésre. Komolyabb ellenfelek ellen ott volt a létszámhiány, a két védekező emberből az egyik már lassú volt, a másik meg Khedira. Modric meg szotyizott a padon Mourinho kedvencei miatt. (CR sem törte össze magát védekezésben, de neki mindig k.rva jó érv lesz, hogy 200 meccsen vert 200 gólt sacc/kb) Azok a passzok, amik eddig Öziltől jöttek, most majd Iscótól meg Modrictól jönnek. Csak ez a 2 emberke védekezésben is hozzátesz a dolgokhoz. Plusz ugye itt van Bale is, több poszton bevethető, előrejátékban jó, védekezésben jó.
Jó lesz ez, kitakarítottuk a sallang nagy részét (jövőre dobbanthat Khedira is), az újak jók, nem kell aggódni. Mihelyt a csapat összeáll-ne legyen kétséges, hogy összefog-ismét lehet keményen f.sni a Real Madridtól mindenkinek.