Annyira nagy hatása volt pl Zidane leigazolásának, hogy utána 8 évig nem sikerült megdönteni a rekordot. Egészen Pérezig kellett várni, amíg behúzta Kakát, aztán Cét. Majd újabb négy év telt el az újabb rekordig, akkor Bale jött, majd még három évig kellett várni a rekordra, az már Pogba lett (előtte talán Neymar), de most már csak egy év kellett, hogy Neymar legyen a legdrágább.Professore írta:Koszi. Mond azt hogy a 2000 evek elejen nem volt hatasa Pereznek a piaci arak alakulasara. Nem a mostrol beszeltem es az olajpenzekrol hanem arrol az idoszakrol.Realista24 írta:Engedjétek el, Perez tehet arról is, hogy Messinek bruttó 50 millió a fizetése, meg hogy csak 80 millióért vagy mennyiért írt alá újra. Bezzeg Guardiola az elköltött egy milliárdjával egy szent lélek, hiszen Pérez miatt kellett ennyit költenie.
Mourinhónak is csak 300 millió jutott két nyárra, a PSG is megállt félmilliárdnál, csak mert Pérez anno megvette Zidane-t meg Figót.
Crespo a Lazióba 2000-ben horror áron ment, vagy Buffon a Juvéba 2001-be. Vieri az Interbe 99-ben szintén top50-ben még mindig, de Mendieta átigazolása is 2001-ből, vagy Ferdinand ManU-ba igazolása 2002-ben, ahogy Veroné is, szintén a ManUhoz.
Továbbra sem értem miről beszélsz.
Tökéletesen leírták korábban. Vettünk évente egy nagy nevet, most meg a legolcsóbb noname senki is Zidane árát fölözi, lassan egy átigazolási szezonban hétről hétre fog megdőlni az átigazolási rekord posztonként és nagyon totálban sem kell majd 8 évet várni. Ez a tendencia mindaddig tartani fog, amíg az olajosok jelen vannak és olyan edzővel párosulnak, mint Mourinho vagy Guardiola, akik nem sajnálnak 150 millióért venni két játékos egy posztra.
Pérez mindezek mellett a játékosok marketinbevételeinek jelentős részét beszedi, az angolok és társaik meg köszönhetően a többmilliárdos tv-s pénzeknek azt adnak meg, amit csak akarnak. Kvázi üres csekkeket tesznek a játékosok elé. Innen ered többek között az átigazolási piac problémája, nem Péreztől meg a Real Madridtól. A másik tényező a teherhajóval érkező olajos, orosz meg amerikai, mocskos pénzek.