lesliejr írta:Remélem Zidane is így gondolkodik meg a csapata, ahogy pár szurkolója. Közünk nem volt az első félidőhöz, a másodikat meg a Real szúrta el...persze, ellenfél nem is volt a pályán, mi csak néztük tátott szájjal, hogy a Madrid most épp melyik verziót veszi elő. 3-2 volt a helyzetek száma az első félidőben, ennyirenem volt közünk hozzá.
Messi fóbia, meg ellenünk megremegnek? Ugyan miért? Augusztusban mikor 5-1-re levertetek minket akkor nem volt fóbia? Egy félig se kész csapatot?
Valverde a 2. félidőre szépen letaktikázta Zidane-t (mondjuk őt nem nehéz), az első gól előtt szépen kihasználtuk az emberfogás egyik legnagyobb hátrányát.
Kovacic csak azt tette amire kérték, Messi meg azt, amit neki kellett. Mindenki látta a jelenetet, felesleges is magyarázni.
Sehol nem voltunk lefocizva. Amelyik csapat le van focizva az megtörik, szétesik, több góllal kikap. A Bernabeuban 15-20 percig alárendelt szerepben lenni az nem azt jelenti, hogy az ellenfél le van focizva. Összesen 3 komolyabb (mégsem ajtó-ablak) helyzetet engedtünk, nekünk meg volt kettő. Ha valakinek ez a lefocizás, az továbbra sem lát a Barca dühtől.
A nyári két meccs, főleg a visszavágó....az kemény volt uraim. A mindig derűs Piqué sem véletlen mondta, hogy először érezte igazán, hogy más szinten játszott a Madrid és alárendelt szerepben volt a Barca. Én is csak egyet érteni tudtam vele. Eléggé borúlátó voltam az ősszel kapcsolatban utána.
Karácsony előtt viszont többségében úgy zajlott a meccs, ahogy azt Valverde eltervezte.
Nem kötözködni akarok és nem állítom, hogy a Real lefocizta volna a Barcát, de ha félidőben 3-1 akkor egy szavatok se lehet és eszed ágában nem lenne azt írni, hogy Valverde akarata érvényesült. Nem lehengerlően voltunk jobban az első félidőben, de a pár kosza Messi-Paulinho kiugratásotokon kívül semmitek se volt. Mi meg rontott utolsó passzok, éppen lemaradó Benzema, CR luft... Aztán a második félidőben Kovacic, ha nem ennyire rutintalan, akkor a labdást támadja és nem a kocogó Messit védő. Na utána kontrázhattatok, ahogy csak akartok és semmi közünk nem maradt a meccshez. Persze most mondhatod, hogy Valverde akarata érvényesült, mert betaláltatok egy kontrából és utána ez a taktika még jobban ült, mert a mieink elvesztették a fejüket.
"A futball alapvetően egy észjáték lenne, egy nagy sebességű, valós idejű stratégiai játék, amiben nem mindig neked kell adnod a gólpasszt, nem mindig neked kell lőnöd a gólt, de nem is mindig neked kell megszerezned a labdát."
K