Karim Benzema
- ___Samy___
- Hozzászólások: 8619
- Csatlakozott: 2013. április 14., vasárnap 20:51
Re: Karim Benzema - 9
Azért azt szögezzük le, hogy a fickó egyik évről a másikra nem felejett el focizni. Nyilávnvaló, hogy továbbra is megvan a hullámzás a játékában, de régebben még akkor is hasznát tudtuk venni, mikor impotens volt a kapu előtt. Hozzáteszem, hogy statban idén is fasza lehetne, ha nem lenne ennyire kegyelmes a kapunál.
Gyakorlatilag ZZ érkezése neki nagyon nem tett jót. Egyrészt azért, mert nincs munkára késztetve, nincs meg a konkurencia, vagy ha van, neki alanyi jogon jár akkor is a kezdőtagság. Bármi is történik, ő a kezdőben van, ezzel meg az van sugallva a számára, hogy bármit tehet. A másik meg a taktika.
ZZ nagyon keveset használja a támadó harmadban a pálya közepét. Túl sokat van szélen a labda, kevés a védelem mögé kerülés, kevés a lyukrafutás mennyisége. Meg úgy összességében ő nem erre épít. Mindent kijátszunk a szélre, aztán adogatjuk befelé. Ezzel meg pont Karim gyengeségei jönnek elő, és az erőssége nincs használva. A fejjátéka nem világelit annak ellenére, hogy sokat fejlődött benne az évek alatt, a kapu előtt meg nem kellően határozott. Ő szereti a sok kicsi passzt, összjátékot, jól fedezi a labdákat, majd jól osztja le azokat az érkezőknek. Ez a mai tatikában egyszerűen nincs meg.
Meg lehet nézni Ancelotti csapatában mit csinált, számomra az volt a legjobb madridi Benzema. Most ez nem felmentés volt a számára, mert kurva kevés, amit letesz hétről hétre. De ha egy "focisabb" taktikára kezdenénk el építeni, ott bizony Karim még nagyon hasznos lehet a csapat számára. Ha ez nem történik meg, akkor el kell gondolkodni rajta, hogy mi legyen.
Sztem akkora nagyot nem tudnánk szakítani vele, mint mondjuk a walesivel, de a padra még így is bőven jó választás lenne. Ha továbbra is ennél a taktikánál maradunk, akkor viszont sürgősen meg is kell ezt lépni, és olyan ember kell előre CR mellé, aki szintén ennyire kegyetlen a kapu előtt, és erős a fejjátéka.

"We will not fight for one decade, when Madrid is the best club of the last century and the best club in history, also the best in the last decade and is the best because we never do something like that, not appreciate someone success"
- dzsi91
- Hozzászólások: 12662
- Csatlakozott: 2013. december 3., kedd 0:26
- Kedvenc játékosaid: Cristiano Ronaldo, Sergio Ramos, Karim Benzema, Luka Modrić
- Kedvenc csapatod: Real Madrid C.F
Re: Karim Benzema - 9
Ja igen,14ben volt.Az a benitezes ősz számomra meg se történtchronic írta:
A 2.-ik 2014 őszén volt(3-1), 2015 őszén gólt se rúgtunk nekik (0-4).

"Real Madrid have made me feel small, as if I had a small penis...Football is my religion and I don't like that there are gods bigger than mine."- Robbie Williams
- chronic
- Hozzászólások: 2734
- Csatlakozott: 2014. április 18., péntek 14:27
- Kedvenc játékosaid: R9, Modric
- Kedvenc csapatod: fehér balett
Re: Karim Benzema - 9
Ezekhez jöhet még 2012 januárjában kupában amikor Puyolt hintába rakta.lestat írta:1. https://m.youtube.com/watch?v=HZX9iNza8ZE Atleti ellen
2.https://youtu.be/P1DPxXytLu4 Sevilla ellen
3.https://youtu.be/Nv3yCNCzUi0 Barca ellen 16
4+ ráadás. https://youtu.be/Ot_Qb8TZA_0 Osasuna elleni
inkabb egy skill video kene mert hát amiket a palyan nyujt meccseken nem olyan feltuno dolgok mindig. aprosagok de iszonyat hasznosak.
Sevilla ellen is volt egy szóló gólja asszem a kupában még 2011-ben.
A megítélése valószínűleg negatív lesz innentől már a jövőben, de ő volt a legalkalmasabb ember CR mellé. A világon senki nem tudta volna ezt eljátszani jobban. Ráadásul már lassan egy évtizede tolják együtt..
- Realista24
- El Padre
- Hozzászólások: 68373
- Csatlakozott: 2013. április 13., szombat 0:50
- Kedvenc játékosaid: Zidane, Benzema
- Kedvenc csapatod: Real Madrid
- Kapcsolat:
Re: Karim Benzema - 9
Elég csak tavalyig visszamenni, az Atlético elleni cselsorozata, ahol három védőt ültetett hintába, ha fontos pillanatot kell kiemelni.chronic írta:A 2.-ik 2014 őszén volt(3-1), 2015 őszén gólt se rúgtunk nekik (0-4).dzsi91 írta:Hogy oldjuk a feszültséget mindenki írja le a top 3 Benzema pillantatát .
3.Ajax elleni olló
2.Barca elleni kontragól 2015 őszén
1.Bayern elleni gól
Amúgy hogy maradt ki a 2014 tavaszi Benz dupla? (3-4)![]()
Viszont az Ajax ellenit adom, legszebb gólja volt evör sztem.
Bayern elleni meg szintén, az a legfontosabb gólja volt Madrid mezben.
Összességében rengeteg szép emléket köszönhetünk neki, csak hát a legtöbben úgy fognak rá emlékezni amit az utolsó 1,5-2 szezonjában nyújt.
Amúgy érdekes, hogy emlékeztek a Bayern elleni góljára, mert sokan nem tulajdonítanak neki jelentőséget, sőt nem is emlékeznek rá.
Karim Benzema: "A Real Madridnál vagyok, csak ez számít"
Zidane - The Maestro Of The Decade HD
Carlo Ancelotti: "Benzema egy olyan játékos, akinek nincs szüksége arra, hogy sokat dolgozzon."
Tous avec Karim
Je Suis Benzema
Zidane - The Maestro Of The Decade HD
Carlo Ancelotti: "Benzema egy olyan játékos, akinek nincs szüksége arra, hogy sokat dolgozzon."
Tous avec Karim
Je Suis Benzema
- lestat
- Hozzászólások: 6499
- Csatlakozott: 2013. április 26., péntek 20:36
- Kedvenc játékosaid: Beckham, Zidane, C.Ronaldo, Ramos
- Kedvenc csapatod: Real Madrid
- Tartózkodási hely: Dublin
Re: Karim Benzema - 9
1. https://m.youtube.com/watch?v=HZX9iNza8ZE Atleti ellen
2.https://youtu.be/P1DPxXytLu4 Sevilla ellen
3.https://youtu.be/Nv3yCNCzUi0 Barca ellen 16
4+ ráadás. https://youtu.be/Ot_Qb8TZA_0 Osasuna elleni
inkabb egy skill video kene mert hát amiket a palyan nyujt meccseken nem olyan feltuno dolgok mindig. aprosagok de iszonyat hasznosak.
2.https://youtu.be/P1DPxXytLu4 Sevilla ellen
3.https://youtu.be/Nv3yCNCzUi0 Barca ellen 16
4+ ráadás. https://youtu.be/Ot_Qb8TZA_0 Osasuna elleni
inkabb egy skill video kene mert hát amiket a palyan nyujt meccseken nem olyan feltuno dolgok mindig. aprosagok de iszonyat hasznosak.
Cristiano Ronaldo
❼
2014-2024 Champions League Dynasty.
Danke Toni
Zinedine Zidane
92:48

2014-2024 Champions League Dynasty.
Danke Toni
Zinedine Zidane
92:48

- chronic
- Hozzászólások: 2734
- Csatlakozott: 2014. április 18., péntek 14:27
- Kedvenc játékosaid: R9, Modric
- Kedvenc csapatod: fehér balett
Re: Karim Benzema - 9
A 2.-ik 2014 őszén volt(3-1), 2015 őszén gólt se rúgtunk nekik (0-4).dzsi91 írta:Hogy oldjuk a feszültséget mindenki írja le a top 3 Benzema pillantatát .
3.Ajax elleni olló
2.Barca elleni kontragól 2015 őszén
1.Bayern elleni gól
Amúgy hogy maradt ki a 2014 tavaszi Benz dupla? (3-4)

Viszont az Ajax ellenit adom, legszebb gólja volt evör sztem.
Bayern elleni meg szintén, az a legfontosabb gólja volt Madrid mezben.
Összességében rengeteg szép emléket köszönhetünk neki, csak hát a legtöbben úgy fognak rá emlékezni amit az utolsó 1,5-2 szezonjában nyújt.
- Realista24
- El Padre
- Hozzászólások: 68373
- Csatlakozott: 2013. április 13., szombat 0:50
- Kedvenc játékosaid: Zidane, Benzema
- Kedvenc csapatod: Real Madrid
- Kapcsolat:
Re: Karim Benzema - 9
Leigazolasa.dzsi91 írta:Hogy oldjuk a feszültséget mindenki írja le a top 3 Benzema pillantatát .
3.Ajax elleni olló
2.Barca elleni kontragól 2015 őszén
1.Bayern elleni gól
Karim Benzema: "A Real Madridnál vagyok, csak ez számít"
Zidane - The Maestro Of The Decade HD
Carlo Ancelotti: "Benzema egy olyan játékos, akinek nincs szüksége arra, hogy sokat dolgozzon."
Tous avec Karim
Je Suis Benzema
Zidane - The Maestro Of The Decade HD
Carlo Ancelotti: "Benzema egy olyan játékos, akinek nincs szüksége arra, hogy sokat dolgozzon."
Tous avec Karim
Je Suis Benzema
- miVida
- Hozzászólások: 1046
- Csatlakozott: 2013. augusztus 3., szombat 11:11
- Kedvenc játékosaid: Zidane, Benzema (Marcelo,Kovacic,Kroos)
- Kedvenc csapatod: Real Madrid (DVSC, Francia válogatott)
- Tartózkodási hely: Nagykanizsa
Re: Karim Benzema - 9
Sorry a dupláért de ezt meg azért írtam mert mindenki csatárt akar venni Benzema helyett amikor Ronaldo van azon a posztonbesteve7 írta:Már értem, attól hogy fake9-s ki kell hagynia a ziccerei nagy részét, de akk inkább fék9 a pontosabb kifejezes.miVida írta:Benzema még mindig fake9 és Ronaldo a csatár...
Abba, h ki profitált többet a masik jatekabòl inkābb ne menjünk bele, mert ha nem CR a francia mar rég vmi kinai vagy arab ligaban idegesítené a szurkolókat.
Mert mit használ az embernek, ha az egész világot megnyeri is, de az ő lelkében kárt vall? Avagy micsoda váltságot adhat az ember az ő lelkéért?
Courtois - Odriozola-Ramos-Varane-Alaba - Kovacic-Kroos - Isco - Hazard-Mbappé-Asensio
Courtois - Odriozola-Ramos-Varane-Alaba - Kovacic-Kroos - Isco - Hazard-Mbappé-Asensio
- miVida
- Hozzászólások: 1046
- Csatlakozott: 2013. augusztus 3., szombat 11:11
- Kedvenc játékosaid: Zidane, Benzema (Marcelo,Kovacic,Kroos)
- Kedvenc csapatod: Real Madrid (DVSC, Francia válogatott)
- Tartózkodási hely: Nagykanizsa
Re: Karim Benzema - 9
Pipita írta:fejtsd ki kérlek.ő teszi jobbá CRt is
Vagy inkább azt, hogy hol tartana ma CR, ha Benz nem születik meg? Vajon egy kis madeirai faluban koldulna száraz kenyérért?![]()
![]()

Mert mit használ az embernek, ha az egész világot megnyeri is, de az ő lelkében kárt vall? Avagy micsoda váltságot adhat az ember az ő lelkéért?
Courtois - Odriozola-Ramos-Varane-Alaba - Kovacic-Kroos - Isco - Hazard-Mbappé-Asensio
Courtois - Odriozola-Ramos-Varane-Alaba - Kovacic-Kroos - Isco - Hazard-Mbappé-Asensio
- numberone1
- Hozzászólások: 7204
- Csatlakozott: 2013. április 14., vasárnap 21:06
- Kedvenc játékosaid: Zidane, Benzema
- Kedvenc csapatod: Real Madrid C.F., Ferencvaros
Re: Karim Benzema - 9
Valoszinuleg.besteve7 írta: Már értem, attól hogy fake9-s ki kell hagynia a ziccerei nagy részét, de akk inkább fék9 a pontosabb kifejezes.
Abba, h ki profitált többet a masik jatekabòl inkābb ne menjünk bele, mert ha nem CR a francia mar rég vmi kinai vagy arab ligaban idegesítené a szurkolókat.

Casillas--Cafu,Hierro,Ramos,Robi Carlos--Kroos,Redondo,Modrics--Ronaldo,Benzema,Zidane
34. Liga, 13. BL
Merci Zizou
KAK 
34. Liga, 13. BL

Merci Zizou

- mocsok
- Hozzászólások: 2264
- Csatlakozott: 2013. április 14., vasárnap 10:43
- Tartózkodási hely: Budapest
Re: Karim Benzema - 9
Nem küldtem el senkit, utaltam valakire aki inkább átment a másik oldalra. Nem is ertem, hogy tudtad ezt igy értelmezni.Te csak ne küldj el senkit a fórumról, arra én vagyok itt.
Hat ez a benzema topik, nem?Benzemáról beszélünk?
- dzsi91
- Hozzászólások: 12662
- Csatlakozott: 2013. december 3., kedd 0:26
- Kedvenc játékosaid: Cristiano Ronaldo, Sergio Ramos, Karim Benzema, Luka Modrić
- Kedvenc csapatod: Real Madrid C.F
Re: Karim Benzema - 9
Nem, puyol mar rég visszavonult akkorKAG írta:2.Barca elleni kontragól 2015 őszén
Ez az volt, amikor Puyolt átemelte?
Összefolyik az egész

https://youtu.be/-2x0Hy5a9fA
"Real Madrid have made me feel small, as if I had a small penis...Football is my religion and I don't like that there are gods bigger than mine."- Robbie Williams
Re: Karim Benzema - 9
Karim itt lesz amíg Cé is ezt el kell fogadni mindenkinek. Aztán majd együtt kimennek és jön Mbappe meg a haverok.
Re: Karim Benzema - 9
Elmúlt 4 évben 3 BLt nyertünk ezzel a "kolonccal" a fedélzeten... Hagyjuk már... És ő még folyamat játszott is.
Ha annyira világi bfasz lenne az emberünk, akkor ennek közelében nem lettünk volna.
Meg lehet nézni a 90 milliós Higuaint hány cím ment el rajta.
Karim egy fontos fogaskerék ebben a gépezetben, akire szükség van, amíg ilyen eredményeket produkálunk, igen, nem ô rak el évente 40 gólt meg általában nem ő lép elô ha nagy a gond (khhm Atletico elleni szlalom... ), de mégis kell.
Azt majd ha szétesik ez a dolog mehet, de addig felesleges.
Az meg, hogy Mbappét nem tudtuk leigazolni, addig meg eladtak minden értelmes embert mögüle megint nem Karim hibája.
Szánalmas volt a csatár kínálat az elmúlt sok-sok évben, örüljünk, hogy ő fixen itt volt nekünk, mert a többinek is max a neve hangzott volna jobban, de előrébb nem lettünk volna vele.
Mbappé az első akire azt mondtam volna hogy na igen, talán ő.

- KAG
- Hozzászólások: 10230
- Csatlakozott: 2014. március 18., kedd 20:53
- Kedvenc játékosaid: G.H#14 ; LuMo#19 ; M#12 ; SR#4 ; CR#7
- Kedvenc csapatod: Real Madrid C.F
Re: Karim Benzema - 9
2.Barca elleni kontragól 2015 őszén
Ez az volt, amikor Puyolt átemelte?
Összefolyik az egész
ZIDANE
- dzsi91
- Hozzászólások: 12662
- Csatlakozott: 2013. december 3., kedd 0:26
- Kedvenc játékosaid: Cristiano Ronaldo, Sergio Ramos, Karim Benzema, Luka Modrić
- Kedvenc csapatod: Real Madrid C.F
Re: Karim Benzema - 9
Hogy oldjuk a feszültséget mindenki írja le a top 3 Benzema pillantatát . 
3.Ajax elleni olló
2.Barca elleni kontragól 2015 őszén
1.Bayern elleni gól

3.Ajax elleni olló
2.Barca elleni kontragól 2015 őszén
1.Bayern elleni gól

"Real Madrid have made me feel small, as if I had a small penis...Football is my religion and I don't like that there are gods bigger than mine."- Robbie Williams
- istimester
- rex madridistae
- Hozzászólások: 3627
- Csatlakozott: 2013. április 13., szombat 13:22
- Kedvenc játékosaid: Iván Helguera, Raúl
- Kedvenc csapatod: DAC
- Tartózkodási hely: Felvidék
Re: Karim Benzema - 9
Te csak ne küldj el senkit a fórumról, arra én vagyok itt.mocsok írta:Vagy az eurobarca ahol büntetlenül lehet ot szidni reggeltől estig.
Benzemáról beszélünk?mocsok írta: Azt meg tovabbra se ertem hogy hogy nem látjátok, hogy gyakran o a harmadik vagy negyedik ember egy tamadasnal. Meccsenként többször van olyan hogy o viszi fel a labdát a félpályán es elotte vannak hárman-négyen. Es ezen kívül előre is odaér, helyzetbe kerül es golt is lő.
Re: Karim Benzema - 9
Mindig több helyzetünk van az ellenfelünknél. Tavaly is és idén is a keret nagy része gólokkal veszi ki a részét a győzelmekből. Mindenki hozza a jó játékot és a számokat idővel (forma alapján). MINDENKI. Csak szegény benzemának nem sikerül. Ő az aki leginkább meglovagolja a többiek teljesítményét...még hogy jobbá teszi CR-tAl Jazira ellen most kivételesen én sem venném elő Benzemát. Ez egy olyan meccs volt, ahol az araboknak olyan világi mákjuk volt ami 50 évente van. Simán 8-10 gólt rakhattunk volna el nekik, de egyszerűen nem akart bemenni.

Valaki jól leírta, ha nem lenne kiskedvenc és a real madrid történelmének legtöbbet pátyolgatott játékosa, akkor már usa-ban kurvázna két LA edzés között.
Aztán lehet fellengzősen lenézni európa összes csatárát Karimhoz képest is, persze. Senki nem okoskodik, hogy jobban tudja mint Perez, vagy Zidane, de aki nem ismeri el, hogy ő, a megkérdőjelezhetetlen kezdőtagságát nem érdemli ki kizárólag sportszakmai szempontok alapján, azzal nem is érdemes vitatkozni. Ez zavarja csak az a szurkolókat. Az igazságtalanság. Az önzés, hogy mellőle mindenkit el kellett adni, aki zavarhatta a kicsi lelkét. Hogy volt pofánk berakni erre az évre mellé Mayoralt, akkora a bizalom iránta...egy olyan év után amit tavaly hozott egyénileg... És megint hozza ezt a szánalmas teljesítményt. Ki lepődik meg ezen?
Zidanet meg imádom, pont ezért kritizálom, emiatt a döntése miatt. Én féltem, hogy ha idén nem nyerünk semmit az impontens támadójáték miatt, akkor ő lesz elővéve. Meg CR. Meg mindenki más...csak megint Ő nem. Ő köszöni szépen #2021KAK, majd a következő edzőnél is hozza ezt. Mi meg reménykedhetünk. Meg nevethetünk Icardin, a falábú Kane-n, Morata kihagyott ziccerein a chelseabe, és foghatjuk a fejünket nehogy igazak legyenek a Lewa-s Marcas hírek. Mert nekünk ilyen középszerek nem kellenek.
- dzsi91
- Hozzászólások: 12662
- Csatlakozott: 2013. december 3., kedd 0:26
- Kedvenc játékosaid: Cristiano Ronaldo, Sergio Ramos, Karim Benzema, Luka Modrić
- Kedvenc csapatod: Real Madrid C.F
Re: Karim Benzema - 9
Ez mehetne majd a sírjára isrealistahuni írta:de talán az utolsó pár meccsen valami kezdett pislákolni nála, ami még mindig nagyon kevés, de lehet több.

"Real Madrid have made me feel small, as if I had a small penis...Football is my religion and I don't like that there are gods bigger than mine."- Robbie Williams
- realistahuni
- Hozzászólások: 8032
- Csatlakozott: 2013. április 14., vasárnap 10:57
- Kedvenc játékosaid: Zidane, Van Nistelrooy, Modric,
- Kedvenc csapatod: Los negros
- Tartózkodási hely: Székelyföld
Re: Karim Benzema - 9
Al Jazira ellen most kivételesen én sem venném elő Benzemát. Ez egy olyan meccs volt, ahol az araboknak olyan világi mákjuk volt ami 50 évente van. Simán 8-10 gólt rakhattunk volna el nekik, de egyszerűen nem akart bemenni. Azon kívűl kapott rengeteg kritikát mostanában teljesen megérdemelten, de talán az utolsó pár meccsen valami kezdett pislákolni nála, ami még mindig nagyon kevés, de lehet több. Barca ellen én is várok egy jobb teljesítményt tőle, bár az utolsó pár klasszikuson pocsék volt, lassú, körülményes és méterekre pattantak tőle a labdák. Ha akar itt még valamit bizonyítson most, vagy vegyünk búcsút tőle.
Ki van itt
Jelenlévő fórumozók: 4 regisztrált és 0 vendég