Én értem, amit mondasz és én sem garantálom, hogy ebből több gól lesz, viszont a helyzetek számát/veszélyes szituációk számát biztos emelné, amiből következhetne a gól (vagy a több kihagyott helyzet). Pont azért, mert képesek lennénk gyorsabban építkezni vagy nem Casemiro "kevergetne" 10 es poszton. Vagy szimplán nem oda passzolna egyből, ahonnét kapta a labdát.
Én azt tudom, hogy rengeteg technikai hibával játszik Case és nem egy labdazsonglőr, de azért az se realitás, hogy sokan úgy kezelik itt, mintha Gravesen vagy Fellaini DNS-ét hordozná magában. Azért idén is összerúgott már 6 gólt (tudom valamelyik pontrúgásból volt, tavaly is volt neki kb ennyi és abból is volt nekünk az évek alatt nem 1 meg 2 gólunk, hogy miután fellépett egy visszatámadása utáni labdaszerzéséből rúgtunk gólt. És bizony amíg 4312-t játszunk ls Isco többet van szélen plusz Kroos inkább mélyebben játszik, Case kénytelen mélységből megindulni néha napján.
Én továbbra is úgy vagyok vele, hogy amíg a CR-Benz-Marcelo trió játszik az élből -3 ember védekezésben és kell Casemiro, mert a helyzetek bőségesen megvannak vele is, viszont védekezésben legalább a pálya közepén stabilabb a csapat. Amint ezek a játékosok kiforognak és lesz minden posztra olyan játékosunk, akik rendesen belerakják a melót támadásban és védekezésben, és kiegyensúlyozottba lesz a csapat összeségében én nem fogom verni az asztalt Case miatt az biztos. De amíg sokan úgy gondolják, hogy jelenleg 10 meccsből 9-en tök fölösleges, azzal nem tudok egyetéteni.