HozzászólásSzerző: RealMadridFanatic » 2017. november 27., hétfő 13:21
Azért ezt sem jelenteném ki egyértelműen.
Az teljesen nyilvánvaló, hogy a valaha élt egyik legjobb futballistát (igen, számomra Messi ilyen szint, ha nem is "A legjobb") lehetetlen pótolni. Mellé kimegy Iniesta is, már most is látszik, hogy egy meccsen belül is csak időszakosan tudja hozni azt, ami néhány éve természetes volt számára. A pótlás pedig egyelőre annyira elég, hogy egy erős, minden sorozatban komolyan kezelendő csapat a Barca. Most Messi hozza a pluszt, amivel esélyeseknek kezeljük őket.
Viszont mindezek ellenére Messi után is a BL és bajnokság esélyesei maradhatnak, már csak azért is, mert a Barca mítosz (amit mesterségesen is pumpáltak és tartanak életben folyamatosan - egyelőre az eredmények hathatós támogatásával) hallatán a legtöbb ellenfél valamelyest megremeg. Ráadásul esélyes, hogy inkább előbb, mint utóbb, be fogják látni a mindenkori vezetőség tagjai, hogy a lehetőségekhez és a játékosállományhoz kell igazítani a csapat arculatát, mert a Busquets, Iniesta, Messi szintű emberek után már nem biztos, hogy érdemes lesz erőltetni a 80%-os labdabirtoklást továbbra is. Ez a folyamat szerintem szép lassan már el is indult, néhány éve már nincs kőbe vésve a tiki-taka, jobban idomul a Barca is az ellenfelekhez. Ha nem így van, akkor majd kijavít, aki rendszeresen követi őket.
Ráadásul nem úgy tűnik, hogy az argentin nagyon le akarna épülni, az időről időre előugró "kedvetlenséget" leszámítva. A kvalitásai miatt pedig a sebességének megkopása után is képes lesz klasszis teljesítményre, így még 3-4 éve biztosan van a klubnak felkészülni a post-Messi éra kihívásaira.
Ennyi idő alatt pedig felbukkanhat rengeteg nagy spíler, a Barca pedig vonzó marad továbbra is. Ráadásul amikor valóban belátható idő lesz Messi lelépése, a fizetések tárgyalásánál is lehet majd pofátlankodni kicsit, mert kényszerhelyzetben lesz a klub (ez mondjuk hosszú távon veszélyes).
Summa summarum komoly visszaesést nem várok sem a Barcától, sem a Realtól a Messi/Cé korszak után sem. Abban viszont egyetértek, hogy a gyenge forma és bajnoki ballépések ellenére összességében a Real keretét, fiataljait, potenciálját figyelembe véve egy lépéssel mintha a katalánok előtt lennénk.
Szerk.:
Az elit, ami 2-3-4 csapatként van aposztrofálva meg szerintem legfeljebb bővül: ahhoz, hogy egy PSG, City, akárki egyértelmű esélyes legyen a tradicionális nagyok ellen, nem elég 1-2 siker, ahhoz hosszabb távon kell csúcson lenni szerintem. Max. nem állunk meg ott, hogy Real, Barca, Bayern, Juve, Atletico (?), hanem lesz még egy PSG, City, bárki. De itt mindenki hasonló esélyekkel menne egymás ellen.
„Ő volt a tökéletes játékos, megvolt benne az erő, a sebesség, a technika, és a gyorsaság. Döbbenetes játékos volt, mintha egy laborban hozták volna létre." (Gianluigi Buffon Ronaldoról)