Gyakorlatilag akármilyen vezetőségetek volt az elmúlt 10 évben, nem nagyon tudtak hozzáadni semmit csak rombolni, Ronaldinho óta aki bevált nálatok az mind saját nevelés volt(mármint az igazán nagy igazolásokból).Testidegen vagy rendszerbe nem illő játékosokat igazoltak többségben(Ibra,Villa,Turan) és mellé olyan sumákságokat is elkövettek ami miatt a klub presztízsének kellett fizetni(az igazolási bünti,játékosok árainak hamis lekomunikálása).Idén nyáron pedig 3 klub szivatta halálra őket (Psg,dortmund,Liverpool).lesliejr írta:Jövőre videóbíró és akkor ennek nagyrészt vége. Nagyrészt, mert most is van olyan, hogy kétes a szituáció de a bíró cseszi visszanézni.
Akik meg Messi után aut várják, hogy a Barcamajd elsüllyed...a történelmet végignézve Dinho előtt is voltak korszakok, mikor a legnagyobbak egyike nálunk játszott. Sőt, szinte mindig volt. Aki Dinhó-tól számolja a dolgokat azon látszik, hogy a 2000-es évek elején szippantotta be a foci világa, mikor a Barca történelmének egyik legnagyobb válságát élte és 5 évig semmit se nyert, de olyan is volt, mikor decemberben a 12. helyen voltunk.
Johan Cruyff óta azért más klub lettünk, csak Gasparték tették tönkre amennyire csak lehetett.
Pep és Messi óta még nagyobb klub lettünk és ahogy írjátok, ott a City meg a PSG egy zsák pénzzel, ők is veszélyesek ránk....na mert a Barca szegény klub...
Ezután is a világ aktuális legjobbjaiból nálunk fog játszani 1-2, nem lesz itt semmilyen eltűnés. Messi visszavonulásával ráadásul egy valag fizetési pénz szabadul fel amiből 2 klasszist is el tudunk majd tartani.
A sikerek meg garantálják, hogy ne csak a Realban akarjon mindenki focizni, hanem a Barca-ban is.
Nem áll meg az élet Ronaldo és Messi után.
Ha nem kerül hozzátok megint valami gigamegatehetség akkor a vezetőség nem fog felépíteni egy új stabil rendszert, mert ezek a kóklerek általában mind 1 helyről jönnek,csak váltják egymást.(értem ezt a következő vezetőségetekre is)
Én úgy látom,hogy a barca sportszakmailag felnőtt egy bizonyos szintre az elmúlt 10 évben aminek a mindenkori vezetősége képtelen megfelelni és egyedül az aranygeneráció utólsó túlélői tartják életben az egészet.Most is rohadt ingatagnak érzem az egészet.Amint nem jönnek az eddigi nyögvenyelős eredmények valverdét szétszedik.
De majd az idő úgyis megválaszolja ezeket.Csak emlékszem amikor mindenki rajtunk röhögött,hogy költjük a milliókat és ti meg kinevelitek az aranylabdásokat... mi is neveltünk ki nagy játékosokat csak az a szint ahol voltunk megkövetelte a hatalmas igazolásokat,hogy ott is maradjunk és még így sem volt garantált a siker(jelenlegi legjobb példa a united, SAF alatt milyen büszkék voltak,hogy ők nevelik a nagy játéosokat,mostmeg milliárdokat költenek középszerekre).Érdekes,hogy most a barca ugyanezt csinálja, lutri 19 éves játékos 140 vagy mit tudom én mennyiért.De azért röhögni jó volt,és nem, nem az eurobarcáraól beszélek hanem laporta rossel piké xavi tatamartino és hasonló okostojások lenéző nyilatkozatairól.
Senki nem azt írja,hogy európa ligázni fogtok messi nélkül, szimplán kikerültök az elitből ami 3-4-5 csapatot jelent.A bajnokságért meg versenybe lesztek mint mindig.